Ahogy már említettük, nem volt egyszerű a visszajutásunk Sanghajba. A gépünk reggel indult Ferihegyről, aznap éppen nem volt sztájk, úgyhogy reméltük, hogy sima lesz az elindulást. Annak is kellett lennie, mivel Zürichi átszállással jöttünk, és aznapra már nem volt több járat onnan Sanghajba, és nem volt túl sok időnk. Bementünk az indulási csarnokba, befóliáztattuk a poggyászt, és beálltunk sorba a check-koláshoz. Közben ugyan gyanús volt, hogy a csarnok tele van felfegyverzett rendőrökkel, de mivel Kínában már hozzászoktunk az indokoltnál több egyenruhás látványához, nem is igazán törődtünk velük. Aztán az egyik ajtónál álló öltönyös fickótól hallottunk még pár mondatfoszlányt, hogy "ok, akkor elvakuláni fogjuk", "rendben", "persze, mindkettőt". Aztán 10 perc múlva, épp mielőtt sorrakerültünk volna, megszólalt a hangosbemondó, hogy mindenki azonnal hagyja el az épületet, mert bombarióadó va. Ez volt kb nyolc körül. Gyakorlatilag annyi történt, hogy mindenki átment az úttest túlsó oldalára, és vártuk, hogy mikor lehet visszamenni. Jött jópár kommandós autó, rendőrök, biztonsági őrök mind ott korzóztak fel alá. Közben meg folyamatosan érkeztek a repülőgépek is. Baromi hideg is volt, és kb 1 órát kellett várni kint a csarnok előtt. Ekkor már kifejezetten kevés időnk volt, és tartottunk tőle, hogy késve fogunk indulni, viszont akkor meg veszélybe került az átszállásunk. De mivel kintről nem jöhettek be újabb utasok (mert leállították a forgalmat is a környezetében), igy szerencsére nem volt hosszabb a sor a Check-in-nél, mint előtte.
(Ja! Azt azért nem teljesen értettük, hogy pl. azokat, akik már bent voltak a kapuknál, nem evakuálták. Ha tényleg történne valami, akkor az is elég sok ember lenne hozzá. De mondjuk az épület előtt 30 méterrel állni sem hiszem, hogy biztonságosabb... )
Úgyhogy mi is szépen sorrakerültünk, kicsit túlsúlyos volt ugyan a bőröndünk, de szerencsére ezzel akkor nem törődtek. Mivel mindenkinek el kellett hagyni az épületet, a pultos lány is kb 3 perccel előtte ült vissza a helyére. Meg os voltunk a csekkolással, megyünk az útlevelünkkel és a beszállókártyánkkal a határátlépő pulthoz, amikor kiderült, hogy nem a saját jegyünk van nálunk, és nem is Sanghajba, hanem Los Angelesbe szól! Irány vissza a check-in pult, a csaj teljesen készen volt, hogy mekkorát bakizott, nem is hőbörögtünk, csak figyelmeztettük vagy 4x, hogy ok, semmi baj, de gondoskodjanak róla, hogy akkor a bőröndökön lévő cédulákat is kicserélik, mert nem nagyon örülnénk, ha nélkülünk menne LA-be. Persze megígérték, hogy így lesz.
Aztán elindultunk, felszálltunk, simán elértük a csatlakozást is, és megérkeztünk Sanghajba. Aztán hamarosan az is kiderült, hogy -1 poggyásszal... Hiába vártunk a szalagnál, csak az én bőröndöm érkezett meg. És elkezdődött a szokásos procedúra, bejelentés, leírás, mik vannak benne stb. Mivel hamis piacon vettük a bőröndöt, nem is voltunk benne biztos, hogy milyen a márkája (kit érdekel, ha olcso :), ami azért okozott egy kis problémát a leírásnál. Ezenkívül abban a bőröndben volt a félre elegendő kolbász és szalonna készletünk is, amit először be sem akartam vallani, mi van, ha még nagyobb baj lesz belőle. Hazamentünk, vártuk az értesítést. Nem tudom, máshol ez hogy megy, de itt Kínában naponta többször felhívtak minket, megkérdezték újra azokat az adatokat, amelyeket már amúgyis leírtunk, vagy már elmondtunk. Szóltunk nekik a Los Angelesi lehetőségről is, és láss csodát! 8 nap múlva szóltak, hogy van egy bőrönd, San Franciscoban, ami elképzelhető, hogy a mienk. Beolvasták a nevet a címkén: D-O-B-R-A-N-Y-I. Stimmel! Ez volt az egyik jegyen, ami tévedésből adtak! Úgyhogy 10 nappal az érkezésünk után végre begurult hozzánk Gergő bőröndje is. Igaz, nem a legjobb állapotban :
Szerencsére nem tűnt el belőle semmi, csak a kolbász és szalonna készületünk, aminek a helyén a Los Angeles Airport CIA hagyott egy kedves levelet, hogy nem vihetünk be Amerikába semmi ilyen jellegű élelmiszert. Ja, köszi, hogy szólnak :) De ki akart oda menni?!
