nyugtató-pihenő
anakonda
Batangas
BTG-SAB, ez már a kellemes része
egy kis helyi kaja - nagyon finom, mégsem hízlal
Szar az élet :)
Ez pedig már Manila megint...elkocsikáztunk vagy 3 órát, iszonyat, milyen lepukkant, szar hely az egész, ráadásul a közbiztonság is kritikán aluli. A sofőr engem nem engedett kiszállni a kocsiból gyümölcsöt venni. Azt mondta, nem jó ötlet...
Az irodában lassan egy hete reszket mindenki. Kivételesen nem azért, mert azon izgulnának az emberkék, hogy kinek a segge alatt lesz lapát legközelebb (amit mellesleg mindenki szívesen bevállalt volna az átszervezés alatt, köszönhetően a nagyon barátságos pakknak – még én sem vettem volna zokon :) ), hanem mert csütörtök este óta nincs fűtés. A légkondi rendszer megint bekrepált. 3 hónapon belül másodjára. Lassan már automatikusan húzza magára az ember a dupla zokni+pulcsi kombót reggelenként, köszönhetően a kint repkedő mínuszoknak, s így az irodában tapasztalható enyhe télnek.
Ennek ellenére 100:1-hez teszem, hogy egyik magas IQ-val megáldott felelősnek sem akaródzik majd eljátszani a gondolattal: vajon tényleg jó költségcsökkentő ötlet volt-e eltörölni a karbantartást...
Egyik sörözés alkalmával megfogalmazódtak a társas kapcsolatok rövid ámde velős definíciói:
Közös időtöltés = haver
Szex = fubu
Közös időtöltés+szex = barát/barátnő
Karácsonyi ajándék Pepítótól. Majd visszaadom valahogy. :D:D:D
Szóval van ez a csaj, aki most kvázi kísérleti egér státuszban van (már nem sokáig) – cultural exchange project :) LoL. Eddig sem nagyon értettem, mit esznek az emberek a kínai csajokon, ezután pedig mégkevésbé értem. Az igaz, hogy eddigi mintavételezésem eléggé minimális, de a másoktól hallott sztorik alapján nem hiszem, hogy nagy botorság lenne általánosítani. Azt talán már ecseteltem párszor, hogy a shanghaj-i nők milyen jellegzetes vonásokkal rendelkeznek, de ők igazából külön téma (a legrosszabb fajta talán, de ez megintcsak ízlés kérdése). Szóval a shanghajin kívül van még pár sztereotípia.
Az egyik a vidéki, falusi leányka, aki kedves, rendes és szerény, már amennyiben még nem járta át teljesen a városi kultúra (igazából sosem tudnak teljesen asszimilálódni szerencsére, bár ez lényegében olymindegy). Szóval a falusi nép kedves és egyszerű. Nagyon egyszerű. Emellett rendelkeznek a falusi élet jellegzetességeivel étkezés, higénia, műveltség és kultúra terén (értsd itt a turházást, fikázást, böfögést stb.). Ha mindez nem borzaszt el, akkor hajrá, főnyeremény engedelmesség szempontjából! :)
A másik a városi egyszerű teremtés, mint ahogy Szkárlett is. Aránylag jólmenő családból, egyszerű iparos szülőktől, akik már adnak a gyermekeik taníttatására, viszont valahogy hiányzik a szellemi háttér...a csajból is. Ahogy Tamás mondta anno: „ nem tartozik a szellemi elithez”.
Szkárlett tipikus példája azon a már megfelelő anyagi, kulturális (tud normálisan enni, nem turházik és hasonlók) és tanulmányi háttérrel rendelkező fiatalságnak, akiknek a leghalványabb elképzelésük sincs arról, hogy mit akarnak az élettől a jó férjen (=nem baj, ha kurvázik, iszik és kimarad, csak legyen lakás, gyerek és pénz annak taníttatására, na meg valamennyi zsé a bevásárlóközpontokra) kívül. Érzi, hogy talán nem kéne itt megállni, merthogy ennél valamivel többet is ki lehetne hozni ebből a Földön töltött jópár évtizedből, de mit? Ez a kérdés jobbára megválaszolatlan marad, viszont mindig ott motoszkál, boldogtalanná téve gazdáját. A dolog pikantériája, hogy ez nem csak azért van így, mert a delikvens szellemileg nem képes bonyolultabb eszmefuttatásra, hanem mert az ellentmondana a társadalmi elvárásoknak is. A városi nőkkel támasztott alapvető elvárás ugyanis: legyen vékony és legyen szép arca (segge meg melle nemigen van egyiknek sem), minél fehérebb bőre és ürességgel átitatott tekintete. Azaz ne gondolkodjon. Egyáltalán. Ne legyen akarata, véleménye, s örüljön midennek, mint majom a farkának. Végül pedig az sem baj, ha szó nélkül szétteszi a lábát arra a két percre, akkor, mikor ura akarja, de ha nem, az se nagy baj, mert mindig van alternativa. A kínai ételek készítésében való jártasság előny, de ha nem, az se baj, majd a mamák főznek, ő meg majd megtanulja.
Az ilyen típusú nőkből lehetne talán valamirevaló barátnőt faragni (bár az kizárt, hogy valaha is mentális kihívássá válljanak), de ezt a tevékenységet ráhagyom az ajándékozóra, mert nekem se türelmem, se időm, se energiám nincs rá. :)
Jah, a végére még pár helyzet/beszólás, amin azt hittem, hogy összecsikarom magam:
-Albérletet váltottam.
-Miért?
-Mert az előző lakás túl messze volt a metrómegállótól. 8 percet kellett sétálnom, most meg csak 3-at.
-De a 8 perc az nem is sok.
-De sok, mert nem szabad, hogy megerősödjenek az izmaim. (értsd, az itt nem menő, ha csajon izom van)
***
-Meg tudsz tanítani dohányozni?
-Nem. Nem egészséges, ne dohányozz.
-De én meg akarok tanulni!
-Miért?
-Mert egy dohányzó nő szép. Tetszik a fériaknak, ahogy kifújja a füstöt. (És persze, hogy rágyujtott, majd meg is fulladt, mikor mondtam neki, hogy akkor tüdőzze le :):):). Hülye.)
***
-Akkor vacsora?
-Jó de ne későn.
-Este 7 az késő?
-Igen. Este 6 után már csak gyümölcsöt ehetek, mert nem akarok elhízni. (csaj vagy 40 kiló).
***
-Hogyhogy nem beszéled a shanghai-i nyelvjárást?
-Nem akartam vele terhelni az agyamat. (Ez egyébként standard válasz hasonló kérdésekre...)
***
Első és utolsó Shanghai-ban, az egyszer biztos. Nagyon sokáig egy régi házibuli vezette a legrosszabb szilveszteri bulik listáját, de idén trónfosztásra került sor. A Pepító+Scarlett+Greg kombó, miután túlélt egy félig mókás vacsit az Alwaysben (ahol a pincérek megint nem tudtak számolni, de ez ott már nem újság), nyert két Guiness pólót (tök jók) és pár apróságot (tombola+trade+Greg majmot csinált magából az ’egyed ki az almát egy bödön jéghideg vízből’ – kicsi volt a bödön, vagy a fejem nagy...), elment a Muralba. A Mural egy alapvetően jó hely, csak a szilveszteri szervezés volt csapnivaló. Eleve túl sok ember, tré zenekar, iszonyat lassú kiszolgálás, de legalább drága. Még jó, hogy lerángattam Viralt is, mert így legalább együtt élvezhettük a feledhetetlen mókát. Éjfél után nem sokkal húztunk is. Mentünk haza. Azaz csak mentünk volna, de nem volt taxi. Így gyalog vágtunk neki, de egy óra elteltével már nem ment a menetelés a mínuszban. Még jó, hogy pont útba esett az Oscar’s, így megálltunk pár körre és egy kis dartsra. Úgy kettő körül újabb reménytelen próbálkozást tettünk taxik terén, mert már zártak, de ennek megintcsak gyaloglás lett a vége, majd megint kocsma. Itt egy újabb óra üldögélés után már sikerült autót fogni, így fél 4 fele haza is keveredtünk.
BUÉK.
Ja, újévi fogadalom nincs. Úgy sem tartanám be :D
Na, ez idén elmaradt. Pontosabban redukálódott egy laza vacsi+ILS kombóra Pepítóval meg egy kínai csajjal (Scarlett), akit P a neten (hol máshol) szedett össze, s úgy mutatott be, mint kariajit. Ennek aztán lettek mókás vonzatai, de erről később...
Az előző Fülöp-szk kirándulás annyira jól sikerült, hogy meg kellett ismételni még idén. Pláne, hogy annyira felcsigáztam Daniék érdeklődését az ügyben a pekingi hétvége alatt, hogy nem is nagyon volt választásom:) Menni kellett. Kariaji magamnak.
Sajna most csak egy hétig élvezhettük a pinoyok vendégszeretetét, de a 30-32 fokos nyár, a 27 fokos tenger, a tőlem pár méterre úszkáló cápák és az éjszakai túrák azt hiszem így is feledhetetlen emlékként fognak élni emlékezetünkben ;)
Az 5 fős különítmény (Dani,Gabi,Zsolti,Évi és jómagam) kalandtúrája azzal kezdődött a szigeteken (Daniéknak meglehetősen élménydúsra sikerült már a Shanghajba érkezés is, ráadásul a hazaúton sem hazudtolták meg magukat:) ), hogy a Manila-Batangas szakaszon kb. 2 másodpercen és 20 centin múlott, hogy nem haltunk meg. A sofőr ugyanis majdnem elaludt a volánnál egy bődületesen szar előzés közben, így kishíján beleszálltunk frontálisan egy teherautóba. Én már egy ideje edzésben vagyok a kínai utakon, de ez akkor is nagyon meleg volt! Zsolti majdnem szét is csapta a sofőrt.
A hajóút már sima volt. Meg is érkeztünk a szállásra, ami most Sabangban lett foglalva, mert eredetileg csak én búvárkodtam volna. Miután lepakoltunk már minden okés volt, s kis pihenés után bele is vetettük magunkat a nyaralásba, aminek eredménye egy őrületes medence party lett az első este.
Vasárnap regenerálódtunk, illetve mivel Dani és Gabi kitalálta, hogy akkor ők is búvárkodnak, lerendeztük a tanfolyamokat. Így a következő napok tanulással és merüléssel teltek. Az éjszakák meg...hát nem sok alvással :D:D:D
Dani sajna beszívta egy kicsit a búvárkodást, mert középfül gyulladással ment haza, de Gabi meg én befejeztük a magunk adagját. Végre nekem is megvan a nitroxos vizsgám, így már mehetek Guczóval (remélem február) a következő szintre – mentőbúvár/búvármentő; nem tudom, hogy fordítsam pontosan a rescue diver-t. Remélem majd Daninak is sikerül befejezni a cuccost, miután rendbejön.
Utolsó estére átmentünk Angeles Citybe, ami kicsit szívás volt megint, mert 3 órát rohadtunk egy dugóban Manilában, így csak éjjelre érkeztünk meg a helyi angyalkák városába, ami eléggé megölte a bulit, de sebaj, ezt is láttuk. (Nem is kell belőle több...)
Hát ennyi volt. Szívesen leköltöznék bármikor. Kár, hogy magyar útlevelem van, így ötször annyi időbe kerül összeszedni rá a pénzt ebben a multikultiban...
Majd pár képet tolok ide is, bár szerintem már láttatok eleget :D:D:D
Idén is volt (végre) kolbásztöltés. Már annyira hiányzott, hogy ráerőszakoltuk a Norbira magunkat egy szombati nap erejéig. Mit mondjak, király volt!!! Mégegyszer köszi a szervezést, rendezést Zara és Norbi! :)
A program elég egyszerű volt: hatalmas zabálás egy kis kolbásztöltéssel fűszerezve (25 kg lett végül, amiből úgy 12 a helyszínen el is fogyott, de csak azért ennyi, mert Laci anyukája még beállított egy hatalmas adag cigánypecsenyével és 5 fajta sütivel, amellett, hogy Norbi készített reggelire nagyon fájin lecsót).
Nem is tudom, mikor lett vége pontosan a bulinak, mert én úgy este 10 fele eljöttem, de a többiek még elpusztították a maradék páleszt, s ha jól emlékszem egy szakasz még tovább is ment Xintiandi-be. Oh well, nagyon ott volt a hétvége!
Képek elvileg lesznek majd, ha Guczó megadja a linket (sorry, mostanában nincs kedvem kamerát cipelni, főleg hogy mindig van vagy másik 4 embernél. Kezdek elkényelmesedni így vénségemre :D:D:D).
Már biztos említettem, hogy a cégnél „dúló” átszervezéseknek végre vannak áldozatai az irodából is. Sajna nem elég (a léhűtő-operátor arány még most is majd 45-55%, az egészséges 33-66% helyett, de hát vannak itt jópáran, akik már olyan mélyen be vannak nyalva, hogy...ezt az egészet még az is tetézi ráadásul, hogy a férfi-nő arány teljesen felborult, mert szinte csak srácokat küldtek el, khmm-khmm az egész HR-pénzügy egy picsagárda, nem is csoda. Ennek eredményeképp a hatékonyság soha nem látott mélységeket látott ellenben a fejetlenséggel. Ne értsen senki félre, most kivételesen nem a sovinizmus beszél belőlem, hanem a tapasztalat. Az ugyanis tény, hogy a shanghai-i nők kiba erőszakosak, követelődzők, hatalommániásak stb. mindamellett, hogy a logika, az érveléstechnika, a fair-play és társaik teljesen hiányoznak a szótárukból. Dolgozz velük együtt. Ja, és egyfolytában csacsognak, pofáznak, meetingelnek (mert az menő), természetesen mindezt az épkézláb gondolatok mellőzésével.)
Szóval így állunk most, s fogunk is, amíg áll itt a cég (talán még egy év, max. kettő, ha még tömik zsével).
Így aztán örömteljes hír volt, mikor végre egy léhűtő sales-es csirkét is lapátra tettek. Gondolom már nem volt más meg mutatni is kellett...
A kaja egész jó volt... :)
Miután lezárult a kirugások nagy része a cégnél (a fejetlenség pedig áttranszformálódott valami langyos, kényelmes tenninemakarásba), elmentünk céges kirándulásra. Szerencsére most csak ide a ‘közelbe’, úgy 5 órányira busszal (szombat hajnali indulással – igen, megint el lett baszva a hétvégém).
Maga a kirándulás nem volt rossz, pontosabban a program; márha kínai alkalmazott szemével nézem (és egy ilyen programot ugye úgy kell, mert az a lényege, hogy az alkalmazott jól érezze magát és épüljön a csapat.) Szóval a csapatépítést lebonyolító stáb jó munkát végzett (nekem az nem tetszett, hogy végig katonás fegyelem, sorakozó meg ilyenek voltak – ami itt ugye természetes, de az én bakát nem láttott, felvilágosult, demokrata lelkemet egy kicsit érzékenyen érintette, amin aztán a körbetáncolós, éneklős, ultra géj, kínai örömünnep jellegű extszázis még taposott párat). De a helyiek élvezték és ez a lényeg.
Nekem 4 dolog maradt meg (a nehezen gyógyuló lelki sérülések mellett:)):
- A kvázi fűthetetlen, szigeteletlen, tetőtéri, 12 fokos szoba, ahol jól meg is fáztam (remélem jó drága volt)
- Az isteni hal, amit megérkezéskor ettünk ebédre (más kaja is volt, azok is jók voltak, de a hal, az valami eszméletlen jó volt)
- A lézerfegyver csata (sajnos nem paintball – azzal több fájdalmat lehetett volna osztani), aminek során lemészároltam a főnökömet
- A 99%-ban értelmetlen feladatok mellett (rohanj végig az egyébként szép tájon, csakhogy készíts egy képet itt, egy másikat ott, kihagyva az összes szórakoztató dolgot) a gumicsónakos páros evezős verseny, ahol szétröhögtem az agyam a versenyzők hülyeségén (eleve vicces volt, ahogy egyesek két mentőmellényt akartak magukra erőszakolni félelmükben – ugye a kínaiak nagy része nem tud úszni - , de amikor párosával beültek a csónakokban és elkezdtek evezni, életükben kvázi először, az valami fantasztikus volt! Ugye nem értették, hogy egyszerre kell húzni, mindkét oldalon, kb. ugyanakkora erővel, különben...csak forognak körbe-körbe. És forogtak is :D:D:D:D)
