Az úgy kezdődött, hogy már hetek óta vacak idő van, kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan de kvázi egész nap zuhog az eső. Volt pár szebb nap is, természetesen hétköznap, s mivel felénk nem divat az ablak az irodán, nem élvezhettem egyetlen percét sem. Az időjárás istene most hétvégén sem könyörült megrajtunk, ami már szerda magasságában sejthető volt (az ötnapos előrejelzés 5 randa, villámokkal átjárt felhőt mutatott), így elkezdtünk azon filózni, mi legyen a program. Nemcsak mi ketten (főleg én nem, mert mostanában annyi melóm van, hogy majd beleszakadok; mindent odabadnak nekem, mintha egyedül én tudnék normálisan megcsinálni valamit a mérnökségen...khmm...), szóval nemcsak Piroska törte rajta a fejét, hanem a többiek is. Guczó mondta, hogy menjünk le Hangzhouba Zoliékhoz, de mivel ott is esett, nem láttuk értelmét 2 sörért (na jó 5...:P) több órát autózni. Mást ugye ott sem lehet ilyenkor nagyon csinálni. Aztán még itt van két kolléga is Indiából (ponsotabban egy kolléga meg egy kolléganő), akikkel szintén kellene valamit csinálni a hétvégén. (Ugyebár a kínaiak munkaidőn kívül – tisztelet a kivételnek – szarnak bárkivel is foglalkozni, ha hétvégéről van szó, akkor meg pláne.)
Ekkor jött az „Isteni” szikra: legyen megint, nálunk, megint nálunk (így egy nap készülődés után már kezdem érteni, miért csak mi vagyunk ilyen h...önfeláldozóak, hogy bevállaljuk a dolgot) házibuli.
Piroska fel is tette a listára a meghívót, mondván minek egyesével felhívni az embereket, úgysem szokott ráérni a fele társaság; majd ha valakit érdekel, szól.
Hát úgy látszik, az utóbbi időben hatalmas népszerűségre tettünk szert (bár a multkori bulin sem voltak kevesen), mert péntek délután már közel negyven főnél tartottunk. Erre még ráhívtam az indiai kollégákat (Virál úgyis jön, majd elszórakoznak együtt – mondjuk a csaj az olyan, hogy ha beteszed a sarokba, akkor az egy hét múlva is ott fog állni csendben. Hát igen, van ahol még tudják, mi a rend... :)).
Volt is nagy aggódás Piroska részéről. Én még valahogy elcipelem azt a pár rekesz sört, bort meg üdcsit a bolttól hazáig (szerencsére pont nyílt egy itt az udvarban, szóval...), de negyven emberre főzni, az már nem piskóta.
Még Piroska az üzemi konyhát menedzselte, én – remélhetőleg – kimerítve az éves takarítási kvótámat rendbetettem a lakást. (Első lépésben összeszedtem minden lomot és begórtam a vendégszoba szekrényébe – most úgy néz ki a nappali, minta nem is lakna itt senki. Utána jött a feketeleves. Azért meglepődtem magamon, milyen jó az emlékezetem: nem felejtettem el, hol kell bekapcsolnoi a porszívót – hiába no, az élet egy harc: küzdelem a fennmaradásért :).)
...
Elsőnek Vikiék érkeztek – velük még nem találkoztunk előtte, mert csak nemrég költöztek ki családostul Shanghaiba. A gyerekek, miután kicsit feloldódtak, birtokba is vették a játszószobát (dejó, hogy kihoztam a kisvakondos társast!), ahova később Laciék gyerekei is becsatlakoztak Kriszti vezetésével.
Este hat fele már szinte mindenki itt volt – ekkora már minden készen állt. A menüt a lányok rakták össze (nem csak mi főztünk ám): volt paprikáskrumpli kovászos uborkával, görög- és francia- és cacikisaláta, humusz sárgarépával és zellerrel, körözött, fasírozott, csirkemáj baconbe tekerve, túró- és padlizsánkrém, sütemények és torták. Miután indiai kollégáim is megérkeztek és bevetették magukat a konyhába, az egészet megfejelték még egy jó adag palak panírral, indiai fűszeres rizzsel és egy speckó gyömbéres indiai édességgel, aminek nem tudom, mi a neve.
Volt mit inni is: a gyümölcslevek, üdítők, borok és sörök mellé Mariann apukája jóvoltából került egy kis jófajta hazai házipálinka is.
Guczó hozott projektort és vásznat is, úgyhogy megnéztük a mongóliai útjáról készült párezer képét is. Gyönyörű hely, jövőre megyünk mi is!
Utána végignéztük a mi kirándulásunkról készült képeket is.
Nagyon jó beszélgetős este volt; a társaság jóval éjfél után kezdett hazaszállingódzi. Összesen, ha jól számoltuk, 37-en voltunk :)
