MKÉ: Kréta kör: Siráj

A “j” nem elírás; valóban ezen a néven fut a darab, ami az eredeti Csehov mű minimalistára redukált formavilágából született meg. Szombat este a Shanghai Dramatic Art Center stúdiószínpadán az össz díszlet pár szék és egy asztal volt – ez utóbbi is csak a 4. felvonás után került elő. Amivel aztán semmi gondom nincs, csak próbálom visszaadni a “képet”. (Na meg 3 kivetítő, amin feliratozták az egészet – mellesleg szerintem remek ötlet!)
Kíváncsiak voltunk az előadásra, de arra méginkább, hogy reagálja le az egészet majd a helyi közönség. Mert ugye a kínai közönség(esség) nem akármilyen.

Naszóval: a darab maga jó volt, a színészek is nagyon jól játszottak, kiváltképp Csákányi Eszter; ő valami varázslatosan alakított! Maga a rendezés elég érdekes volt, de nem rossz. Egyedül az volt furcsa, hogy mikor a szereplők egymásnak öntötték ki a lelkükek, mindíg kifele néztek a közönségre és a játék is néha elég darabos, döcögős volt. Ezt vagy direkte így tervezték, vagy a kínaiakra voltak kíváncsi, vagy Hiller volt ennyire figyelemfelkeltő hatással rájuk. Nem tudom, de remélem a legelső, mondjuk azon se lepődnék meg, ha a nem annyira hallgatag hallgatóságot méregették volna. Volt ugyanis minden, ami a helyiektől elvárható: böfögés, zsacskózörgetés, eves, ivás, telefonálás, sms-ezés, beszélgetés, alvás és természetesen előadás közben teremből való kicsattogás, feltűnő terepelhagyás.
A legrosszabb az volt, hogy erre a színészeket nem készítették fel, így nem nagyon tudták mire vélni a dolgot. Sajnáltuk is őket nagyon, főleg mikor a második felvonás elején konstatálták, hogy a közönség egyharmada eltévedt visszafele…(A másik egyharmad magyar volt, a harmadik meg valamilyen csoda folytán végigülte).
Próbáltunk is nyugtatni pár fiatalabb színészt a végén, hogy itt ez van, ne akadjanak fent rajta, mert felesleges. Nem ők tehetnek róla, hogy a nagy többség itt melegedni meg aludni jár a színházba, egyébként is ők most még egész jók voltak, mert pl. a múlt havi koncerten legalább 2 sor aludt csak közvetlen mögöttünk. Ez van; a 12%-os GDP növekedés nem okoz automatikusan 12%-os IQ növekedést. Mondhatni, itt Kínában nem is nagyon van összefüggés a kettő között. (Kevesebb önálló gondolat, kevesebb probléma – amiért most otthon küzdenek, az itt már rég megvalósult…)
Még egy sarkallatos pont a darabbal kapcsolatban (tudom, hogy már megint csak kritizálok, de a szándék építő jellegű – na meg úgy sem olvassák sokan :)) : ha Kínába hozok egy darabot, nem biztos, hogy azzal aratok nagy sikert, ha 5 perces smár jelenetet rakok be nekik. (Említettem már, hogy egy gyengébb szexuális vonzatú vicctől is már pirulnak a pofik.)
Egy mondatban összefoglalva: szép volt, jó volt, de a szervezők legközelebb tájékozódjanak jobban (kit, mit, hova, kinek és hogyan) és a fellépőket is tájékoztassák a kockázatok és mellékhatások tekintetében.



kép: port.hu (Erdély Mátyás)

Evoluciós kiigazítás

Még nagyon régen azt tanultuk a középiskolában, hogy a különböző rasszok a környezet hatására fejlődtek, ennek tudható be az egyedi jelzők sokasága. Például az afrikaiaknak azért sötét a bőre, mert ott sokat és erősen süt a nap (ellenállóbb lett így a bőrük), az ázsiaiaknak padig azért van „csíkszemük” és pisze orruk, mert mindig por és erős szél vette őket körül (így nem megy a szemükbe, orrukba annyi).
Nos, mivel biológiai tanulmányaim gimnázium után jórészt véget értek, ami meg maradt, az pedig csak gyakorlati órákon folytatódott, soha nem mélyedtem el jobban ebben a területben. Nem is igen gondlotam rá. Egészen mostanáig. A lassan egy éves itt tartózkodás után viszont ma összeállt a kép. Sokat filóztam azon, hogy miért esznek a kínaiak ilyen szarokat, mikor ugyanabból az alapanyagból, kevesebb olaj, cukor és édes szarság hozzáadásával, s egy (jó) adag igényességel ezerszer jobb ízű kaját is elő lehetne állítani. Gondolom itt az igényesség a buktató, mivel ha valamiből kevesebb kell és az még mindig „jó” (nem öl – feltűnő mennyiségben) és ráadásul olcsóbb is, akkor az már tuti úgy lenne. Ugyanígy nem értem, hogy miért kell, egyáltalán hogyan lehet szeretni a büdösebbnél büdösebb „ételeket”. Mi veszi rá az embert, hogy a büdös tofuért, vagy hasonló rothadó, émelyítő bűzt árasztó „ételekért” lelkesedjen. De mindegy, el kell fogadni – gondolom -, hasonló okokból a szagokkal is ez van, ezt kell szeretni. Nekik.
S hogy hol kapcsolódik össze a fent felvetett kérdés a kínaiak „konyhaművészetével.”?
Hát úgy, hogy mivel az undorító szagot (s ha már itt tartunk, ez nem csak a kajára jellemző...) nem ellensúlyozza semmi, hát ellensúlyozza a természet: évezredek során úgy alakította az itt élő emberek orrszerkezetét, hogy lehetőleg minél kevesebb bűzt fogjon fel/érzékeljen.
Úgyhogy nagy tévedés azt hinni, hogy ez is a por miatt van, mert nem – ez a természet büdös tofun és társain vett „revansa”.

Tájcsi bácsi

Gondoltam a múltkor, készítek pár képet a kilátásról is (már ami nem az építkezés fele van). Ennél a lakóparknál is van egy belső udvar, kis tóval, szobrokkal, természetesen nagy kerttel, kis fákkal, mint ahogy ez errefelé természetes. Épp ezért elég sokat szoktak itt gyereket sétáltatni, játszótereztetni az ittlakó fiatal szülők, de ugyanakkor az öregebbek is jókat sétálnak ebben a kellemes környezetben.
Van egy bácsi, Tájcsi bácsi, aki pl. minden áldott reggel 7-kor már a szökőkút mellett gyakorlatozik. Mostanában karddal:

SDL: Shanghai Darts League

Mit mondhatnék? Menetelünk! Nagyon jók vagyunk! Kiskirályok! :)
Kedden volt az eddigi legnehezebb meccsünk a csoportvezető csapat ellen. Hazudnék, ha azt mondanám, senki sem izgult és nem izzadt a tenyerünk, mint az állat.
Szerencsénkre mindenki egész jó formában volt, így az ellenfél túlontúl beképzelt játékának köszönhetően frankón kikaptak még a MM előtt. Látszott is rajtuk, hogy majd megpukkadnak dühükben, de hát ők cseszték el :) Kevesebb arcoskodás, több taktika és odafigyelés legközelebb, drágáim! :):):)
Legjobban az tetszett, mikor a másik csapat kapitánya és barátnője ellen játszottunk párosban. Még a játék előtt mondtam neki, hogy ha gondolja, dobáljunk még párat gyakorlás képpen, de ő félvállról visszaszólt, hogy dobáljak csak nyugodtan, amennyit akarok, neki már nincs szüksége rá, mert annyira jó, hogy jobb már úgy sem lesz.
Nem is akarta elhinni, mikor kidobtam a maradékot és megnyertük a játékot. Kerekedett a szeme, zsugorodott az arca :D:D:D
Gondolom most nagy bőszen gyakorol valahol. Ha van esze.

MKÉ: balett

Tegnap este újfent kultúrálódtunk egy kicsit: a Magyar Balett és a Magyar Fesztivál Balett lépett fel a Shanghai Operazenekar és Kórus kíséretében.
elmenünk, megnéztük, átestem a tűzkeresztségen. Ez volt ugyanis az első balett előadás amit végignéztem. (Bunkóság lett volna kimenni, na meg annyira nem volt rossz, mint anno Shakespeare: Szent Iván éji álom c. darabja a nyíregyházi színház modern feldolgozásában - tudjátok, már éve mikor bejött a lézertechnika és boldog-boldogtalan ilyen szarokkal pakolta tele - "rendezte" - a darabokat.)
Szóval az előadás: a zenekar nagyon jó volt, kár, hogy nem ők voltak a középpontban. A kórus csak a vége felé énekelt, az elején azt is csak ímmel-ámmal, de még mindig egész rendben volt. De ezek a balettosok! Hát nem tudom, mit is mondjak. Az első két rész kicsit megfeküdte a gyomrom, mondhatni. Az az ugrabugrálás, kergetődzés, kúszás és vonaglás, amit levágtak...nem tudom, ebben mi volt annyira művészi. Mellesleg semmi történetet nem lehetett kivenni az egészből (én még anno úgy "tanultam", hogy a balett lényege is az, hogy egy történetet táncolnak el) és a zenéhez sem volt 100%-ig köze.
Az egyetlen vicces dolog az egészben a táncosok hülyébbél hülyébb mozdulatai voltak - nem tudom, ki találta ki őket, de szerintem szívatás volt, s olybá tűnt, hogy ezzel maguk az előadók is tisztában vannak. Tényleg volt jónéhány rész, amit még akkor sem csinálnék meg, ha fizetnének érte, főleg nem ennyi ember előtt. No sebaj, a lényeg, hogy eztán következett egy nagyon jó rész, ahol két öreg táncos életét adták elő. Na, ez nagyon jól sikerült, mondhatnám mélyen megható és szívhez szóló alakítás volt!
Eztán következett még egy "bohóc show", pár normálisabbnak mondható jelenettel (bár még ezek is inkább egy elrontott talajtorna gyakorlathoz voltak hasonlíthatók leginkább), s vége.
Egyébként végig azon agyaltam, hogy mi késztethet egy fiatal, egészséges, izmos férfit arra, hogy beálljon balettosnak, tunikát vegyen a lábára, passzos nacit húzzon és félmeztelenül felváltva ugrabugráljon, illetve tipegve pucsítson a színpadon több száz ember előtt. De hát ők tudják...

MKÉ: Egy este Sissy-vel

Vasárnap este a Budapesti Operettszínház előadásában nézhettük meg az "Egy este Sissy-vel" c. darabot, ami, ha jóé vettem le, egy operett válogatás volt. (Persze az is lehet, hogy egy darab volt az egész, akkor viszont nem értem a dolgot:)).
A lényeg, hogy maga az előadás nagyon jó volt, tetszett még a helyi közönségnek is, ami azért elég nagy szám.(Ahogy megfigyeltem - azóta már volunk máshol is - a helyieknek akkor tetszik valami, ha mozgalmas - a tánc nagyon bejön nekik - és hangos valami. Már tudom, miért járnak minden hétvégén a nagypiacra vásárolni:)).
Sajna fényképezőt nem vittem, mert csak út közben jutott eszembe. Gondoltam sebaj, majd elkérek egyet valakitől, de persze senki nem fényképezett, még a fotósok sem.
De nagyon jó volt.
Egyedül az volt egy kicsit furcsa, vagy inkább meredek, amikor korabeli magyar katonak adtak elo dalokat: gyakorlatilag végig németül énekeltek, miután odaszólt nekik az őrmester, hogy na húzzátok fiúk, majd az egészet egy hangos "Hajrá!" kiélltással zárták le. (Közben meg piszkosul csapkodták a csizmájuk szárát.)
Ahogy Piroska mondta: "Na, ez kb. olyan volt, mint az Egri Csillagok törökül."

A műsor után még beültünk Kiss Lacival egy borra a színház mellett lévő szálloda bárjába. (Első osztályú hely, bárzongoristával, elsőosztályú borokkal és természetesen előosztályú árakkal - köszönjük a meghívást mégegyszer :)).
Még dumáltunk pár órát (Lacival nagyon jókat lehet beszélgetni, pontosabban inkább hallgatja az ember az eszméletlen sztorijait, ha épp nem tudományos témában vall színt), aztán irány az ágyikó.

Új kéró

El vagyunk maradva pár héttel a bejegyzések terén, de remélhetőleg most hétvégén sikerül pótolni mindent. Mivel Piroska egész hétvégén dolgozik, megint rám hárul e nemes feladat, úgyhogy velem kell beérni :)

Szóval két hete, vagy három, már nem is tudom, végre beköltözhettünk az új lakásba. Nagyon örültünk neki, mert egyrészt az előző már nagyon retek volt, nem is beszélve a csőtörésről és a folyamatos vízszivárgásról, ami az utolsó héten már kicsit több volt, mint szivárgás, másrészt meg már eléggé tele volt a himbilimbink a lakáskereséssel. (Önmagában a tevékenység nem olyan szörnyűséges dolog, de a kis sárgák természetesen itt is megpróbáltak szétszivatni még az utolsó pillanatban is. Mit mondjak, azokban a napokban szívesen megcsaptam volna bármelyiket, annyira elegem lett a pofátlan, sunyi, alantas lenyúló stílusukból. Komolyan mondom, még egy ilyen pénzéhes, számító bandát, mint ezek! Ha pénzről van szó, esküszöm, még a cigóknál is rosszabbak. No mindegy. Túléltük, megkaptuk, amit akartunk, mégha pofátlanul drágán is.)
-Alaprajz: kb. 130-140m2, van két vendégszoba, szóval lehet jönni! :) Ajtók is vannak ám, csak lusta voltam berajzolni. a bejarati a lényeg egyébként is, nem? - A környék egyébként elég jó, bár sokkal kínaibb, mint a másik volt. Majd csinálok képeket, van téma bőven.

A lényeg, hogy aláírtuk a szerződést (azaz a cég, mert én ugyan nem írok alá semmit:)), hét közben összepakoltunk, majd hétvégén röpke két óra alatt átköltöztünk. (Ez nem azt jelenti, hogy ilyen kevés cuccunk volt, mert megtöltöttünk félig egy kisteherautót, csak jó volt a szervezés, khm khm.)
-Átcuccolva:

Gondoltuk, tök jó végre, kipakolunk pár nap alatt és kész. Aha. Volt még egy nulladik kör is, a takarítás. Kicsit keményebb meló volt, mint gondoltuk, köszönhetően az előző (a maradékokból ítélve kínai) lakó igénytelenségének. (Eszméletlen, hogy a még ilyen szintű lakást megengedni képes millerek is mennyire igénytelenek tudnak lenni!)
-Ilyen volt (kvázi mindenhol)

-És ilyen lett (ebbe már egy civilizált ember is nyugodtan bepakolhat) - mellesleg megjegyzem, hogy az áron kívül (amiben először megegyeztünk, majd elkezdte a kis pahhasztja több lépcsőben megemelni - amit visszavont, miután elküldtük a csába) a legnagyobb harc az új hűtőért folyt. Nem értette meg, miért nem vagyunk képesek abba a hűtőbe kaját tenni, amit ő is használt. Neki nem volt orrfacsaróan büdös, koszos, mocskos és még ki tudja mi...

A takarítást még folytattuk egész következő héten és a hétvégén is (pakolással egybekötve.
-itt már oszlott a tömeg.

-Kimerülten - de a fésülködő asztal is beüzemelve!

De most már minden kész, minden rendben - kivéve egy kínai elektromos sütőt, ami eddig úgy tűnik, hogy nem volt túl jó beruházás, mert sz*r, de épp most jön a szerelő, remélem csinál vele valamit.
-Kvázi kész:

Egy esős reggelen...

Múltkor említettem, hogy mindig van új a nap alatt. Hogy ne csak furcsa példákat hozzak, itt van most egy pozitívum is.
A mai esős reggel is ilyen nap volt. Meglehetősen borús időre ébredtünk (meglehetősen álmosan – de ezt majd egy másik bejegyzésben). Nem jött túl jól, mert Piroskának egy újabb reporter-hadjáratot kell delegálnia, s hát az ilyen idő nem mondható túl ideálisnak a fényképezéshez…sem. Nekem is meglehetősen megtépázta a munkábameneteli hajlandóságomat, de mivel annyira **** kevés szabim van, nem volt választásom.
El is indultam, esernyő nélkül – gondoltam nem esik annyira. (Meg ugye még mindig nem vagyok 190 cm, nőhetnék még egy ötöst – az orromat azért eltakartam, hehehe :) ).
Szóval nem is esett annyira, csak a megállóban kezdett rá kicsit jobban – persze ilyenkor késik a busz 15 percet –, de meghúztam magam egy fa alatt. Erre láss csodát, egy ott álldogáló és szintén buszra váró kis emberke odalép hozzám és felém tartja az ernyőjét. (Jó nagy ernyője volt, elfértünk alatta ketten is.)
Ilyet én még nem éltem! És nem csak itt, hanem máshol sem nagyon. (Itt meg aztán nem is számítottam még csak hasonlóra se.) Komolyan mondom, meg voltam illetődve. Ilyenkor hiszem azt, hogy annak ellenére, hogy milyen mocsok egy világban élünk (ahol a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jelszavakat már rég leváltotta az Önzés, Irígység, Árulás - Egotism, Jealousy, Betrayal), még mindíg van egy halvány reménysugár az emberiség számára, amibe kapaszkodva talán egyszer valóban érdemes lesz a Homo Sapiens névre.

MKÉ: Honvéd Férfikórus-Szalai Gipsy Band és a Bp-i Operett Színház

Szombat délután folytatódott a kulturális rendezvénysorozat: a következő előadást a Honvéd Férfikórus és a szalai Gipsy Band prezentálta a Budapesti Operett Színházzal karöltve. Az előadás délután 3kor kezdődött és egy órás volt. Én itthonról fél 3kor indultam és az út bő másfél órás volt. Ebből könnyen kiszámítható, hogy frankón nem értem oda még a végére sem. Kriszti és Jeremy viszont ott voltak, s ők mondták, hogy nagyon ott volt a toppon: nagyon szépen énekeltek, s a zenekar is profin játszott.
Kár, hogy lemaradtam volna, de nem baj, majd ma este megnézzük - remélhetőleg. :)
Mindenesetre nem lehet szó nélkül hagyni a "szervezést" ezzel az előadással kapcsolatban sem.
Nem tudom, kinek az ötlete volt kitenni egy miniszínpadot egy bevásárlóutca egyik kis terére, de egyrészt maga a bevásárlóközpont kvázi a város szélén volt (15km-re északra tőlünk, gyakorlatilag a nagy semmiben), másrészt senki nem ment el megnézni (gondolom a helyválasztásnak is volt valami köze hozzá). Mindenesetre elég ciki lehetett szegény művészeknek: kiteszik őket a nagy semmi közepére, egy rakás lézengő vásárló közé, mint a bazári majmokat, azt jólvan. Hatalmas ötlet, gratulálok. (Este ugyanoda száműzték Sebestyén Mártáékat is. Kíváncsi lennék az ő véleményükre is ezzel kapcsolatban.)
Szóval lekéstem a dolgot, helyette ittunk egy kávét a közeli Starbucks-ban.
A képen Kriszti és Jeremy.

MKÉ: Sebestyén Márta

Ez a hétvége is bővelkedett a Magyar Kultirális Évad programjaiban. Péntek este Sebestyén Márta előadását néztük meg a Shanghai Center Theatre-ben.
Egész jó volt, bár az igazat megvallva abszolút nem vágtam magam hanyatt a műsortól. Alapvetően elég nehézkesen indult, s szerintem a számválasztások sem voltak a legszerencsésebbek. Még kevésbé a hangosítás, melynek eredményeképp még a doromb is elnyomta a vokált. (A pontot az i-re a művésznő saját maga tette fel a meglehetősen sok beszéddel, de gondolom a cél az volt, hogy az ott lévő - pontosabban ott maradó, mert pl. az emeletről szinte mindenki lelépett az első fél órában - kínai közönségnek valami verbális hátteret biztosítson a hallottakhoz.)

Asszem ennyi elég is a kritikából:) Mindezt leszámítva jó volt, bár még annyit hozzátennék (szintén szervezési kérdés), hogy hatalmasatt dobott volna a dolgon, ha elhoznak még vagy két pár néptáncost is. De gondolom kellett a pénz máshova - elég sok képviselő építkezik mostanában...)
Számomra a legérdelesebb pontja az estének (már abból, amit a színházban töltöttünk:)) az volt, mikor az egylyukú furulyán játszottak. Lehet, nem ez a tisztességes neve a hangszernek, de a lényeg, hogy maga a "szerkezet" egy hosszú cső, alján egyetlen lyukkal. Ennek ellenére szinte bármilyen hangot elő tudtak varázsolni belőle, ami lenyűgöző volt. Itt is egy kép (kicsit zajos, de ugye még tanulom a fényképezést):

Mellesleg a jegyvásárlás külön sztori. Elvileg neten lehetett rendelni 80,180 és 280 RMB volt (x25 és megkapod forintban). De úgy alakult, hogy a helyszínen kellett jegyet vennünk feketén. Meglepő módon a 280 RMB-s jegyet megkaptuk 80-ért, később meg is tudtuk, miért. Az ilyen előadásokra ugyanis a jegyek többségét szétosztogatják ingyen az iskolások, nyugdíjasok stb. között. (Mégiscsak ciki lenne, ha üres lenne a nézőtér:)). Csakhogy ezeket a jegyeket frankón lenyúlják, majd eladják az utcán annyiért, amennyiért elmegy; nekik ugye mindegy, mert ingyért volt.:) Nekünk meg jó, mert nem vágnak meg 7 ropival egy ilyen műsorért. :):):)

A „szőrös rák” sztori

Szombat este elmentünk „szőrös” rákot enni. (A rendes neve Eriocheir sinensis, azaz kínai gyapjasollós rák – dejó ez az internet).
Az előzményekről kb. annyit, hogy még anno valaki mesélte (talán a kínai tanár volt az, talán nem), az egyik nagy kedvenc kínában (ételek terén) a szőrös rák, s mikor felvetődött a téma a magyarok körében egy hétvégi vacsi során, Guczó mondta, hogy épp mostanság van szezonja a nőstényeknek, ha gondoljuk elmehetünk megnézni, csak Laci kell még hozzá, mert ő a nagy szakértő.
Azért írom, hogy a nőstényeknek, mert itt külön időszakot tartanak számon a fiú és lány károknak, attól függően, hogy épp melyik finomabb. Ez úgy néz ki, hogy mikorra megnőnek (szeptember-október), először a nőstény rákokat fogyasztják előszeretettel, majd mikor megjön a hideg, áttérnek a hímekre. (Állítólag még finomabbak, mint a nőstények, ha egy kicsit megcsípi őket a dér.) Na, de erről majd még később.
Szóval szombaton jött a levél a listára, hogy akkor este megyünk rákot enni. Mondom oké, de nekem 6ig focimeccs van. Aztán kiderült, hogy jobb lesz igyekeznem, mert a hely nem Shanghai-ban van, hanem „egy kicsit arrébb”, konkrétan Suzhou mellett, ami innen barátok között is megvan vagy 80 km. Így végül csak egy félidőt játszottam, aztán húztam haza, s indultunk vacsizni (BTW a végeredmény 0:0, 0:0 lett, szóval nem oszott-szorzott, hogy ott voltam-e vagy sem:)).

Mikor megérkeztünk, először a rákpiacot néztük meg, ami Guczóék szerint jóval kisebb volt, mint tavaly, de nem tudni, miért.

Gondolom nem megy annyira jól a biznisz, pedig még itt mindig jóval olcsóbban adják, mint Shanghaiban a bevásárlóközpontban. (A piacon sikerült lealkudni darabját 15 yunkóra – kb. 400 Ft – amíg a városban elkérhetnek érte akár 5000-et is. De persze ez is sokmindentől függ...főleg attól, mennyivel vágják át az embert...)
Páran vettek is pár darabot – kvázi aki kínai barátnővel volt, az vett, aki meg nem, az nem:) – így sikerült végignézni az egész procedúrát, no meg egy rakás infót begyűjteni Laci jóvoltából. (Eszméletlen ez a srác; kvázi bármit kérdezel tőle, tudja a választ, legyen az kémia, biológia, történelem, nyelvtöri stb.)
A rák nemét az alsó rész „kialakításából” lehet megállapítani:
A nőnél a fiú rák, „V” betűvel az alján, Lacinál a lány rák.

A nemek szerinti válogatás csak egy szempont a sok közül. Mivel a rákokat is hamisítják (surprise!), jól meg kell nézni, mit és honnan veszünk. Gondolom most mindenkit az érdekel, hogy a csába lehet rákot hamisítani. A történet lényege, hogy a legfontosabb szempont a rák élőhelye, vagyis annak tisztasága. Rengetegen csinálják azt, hogy otthon a kis helyi pocsolyában (ahol ruhát, edényt, se.... meg még sokmindent mosnak illetve eresztenek be) tenyésztik őket, majd mikor már elég nagyok, jól lemossák őket, majd 1-2 hétre átlógatják őket a (valamelyik híres) tiszta vizű tóba, hogy tisztuljanak, majd eladják. Igen ám, de az így tisztított rák csak a felszínen tiszta, de nem húsa illetve zsírja (már amennyi van neki), nem finom (néha meg nem is egészséges). Ez azonban kívülről nem nagyon látszik, legalábbis egy laikusnak nem tűnik fel. Laci útmutatása alapján azonban már el lehet dönteni, okés-e a rákocska.
Először is meg kell nézni a páncélja színét: ha világosabb zöld, akkor nagyon tiszta vízben nőtt fel, viszont ha sötét és barnás, akkor nem. Ezt ugye nem nagyon tudják hamisítani (bár nem lennék meglepődve, ha mégis:)). Aztán meg kell még vizsgálni, hogy a szőrök a lábán (innen a neve) illetve az ollóin milyen állapotban vannak. Ha szép selymes, különálló, világos, ezüstös szőröket látunk, az jó jel, ha viszont sötétebb, esetleg csomósabb is a szőrzet, akkor bizony silány minőséggel van dolgunk.
Ezek, és természetesen a méret alapján (itt – is – érvényesül a minél nagyobb, annál jobb irányelv) már egész jól ki lehet válogatni, melyik rákocskát akarjuk majd forró vízben halálra főzni és bezabálni.
Képek a válogatásról:



A kiválogatott rákokat fonott zsákokba rakják. Ha jól össze vannak tömörítve, pár napig a hűtőben is elállnak (a lényeg, hogy ne tudjanak mozogni, mert ugye ott már nem kapnak enni, s ha lemozogják azt a kevéske sárga – mellesleg szerintem gusztustalanul kinéző – zsírt, akkor megette az egészet a fene:)).

A rákpiac után végre elindultunk az étterembe. (Már nagyon éhes volt mindenki.) Persze itt ez sem megy olyan simán: nem úgy van az, hogy csak besétálunk rákot enni; először szépen ki kell alkudni az árát, feltéve, ha nem akarunk 3-szor annyit fizetni, mint amennyit „ér” az egész. Fél óra alatt sikerült letornászni az árat 3700 Ft per db-ról 1200-re, majd újabb 20 perc elteltével már asztalunk is lett. Fél óra alatt fel is vették a rendelést, majd újabb 20 perc elteltével már jöttek is a fogások. (Ugye nem csak rákot rendeltünk, mert azzal nem lehet jóllakni.)

A rákon kívül most másról nem írnék, mert a kínai kajához való hozzáállásomat már szerintem ismeri mindenki, változást pedig ez a vacsi sem hozott (legalábbis „pozitív” irányút nem).
Szóval a rák: kiszedik a medencéből, belevágják a forró vízbe és 20 perc múlva kész is. Nem kell hozzá nagy tudomány, már mint az elkészítéshez. A fogyasztásához annál inkább: ez a rák ugyanis azon kevés kaják egyike, amelyiket jóval tovább tart megenni, mint elkészíteni (hívhatnák a szakácsok bosszújának is).
Szóval megkapjuk a rákot, ami így néz ki:

Első lépésként felfordítjuk, majd a hátsójánál fogva szétkapjuk.

Aztán eltávolítjuk a kopoltyúját, a seggéről a szivacsos fehér részt és a lábait. A lábaiban is van hús (kb. 2 köbmiliméter), ha az ember letöri az alsó „lábszárat” és a felső csonkot, ki lehet szivogatni és/vagy elharapdálgatni a páncélt, s kiszedni alóla az etióp gyerekek számára is minimális mennyiségű táplálékot.
Ha végeztünk a lábakkal, jöhet a törzs.
Ezt is széttördeljük, majd utána, ha még van ingerenciánk, a dzsuvában úszó kezünkkel kipiszkálhatjuk azt a kis húst is, ami itt van.
Ezzel én is próbálkoztam egy darabig, majd hagytam a francba az egészet.

Azért, ha valakinek van türelme, s jó a technikája, ennyire is ki lehet pucolni a dolgot:

De én még így sem látom értelmét az egésznek. Kész, maradok a sztéknél! 
Még pár kép a végére:
Laci magyaráz:

A profik:

Egyébként ahogy a neten elnéztem, ez a rákfajta egyre jobban elterjed világszerte, aminek sok helyen nem örülnek. Szóval itt a megoldás, lehet belőle gazdagodni: ahol problémát okoz eme rákfajta elszaporodása, ne írtsuk őket mindenféle vegyszerrel: csak fogdossuk össze szépen őket, s adjuk el jó drágán a helyi kínaiaknak (ők is mindenhol ott vannak már úgyis, szóval van piaca és tutira megveszik), így megszabadulunk a kártevőktől és még jól is profitálhatunk belőle.

Villámlátogatás: Dél Korea 2.nap

A második nap igazából csak egy fél nap volt, mert kora délután már indult vissza a gépem. A reggeli után átcucoltam a kiállításra (egyedül, mert Susan valahol elmaradt a szállodában és még délre sem került elő.:) Nem tudom, hogy az előző este elfogyasztott fél pohár sör ütötte-e ki, de nem hiszem. Na mindegy, nem az én dolgom.). Miután lepakoltam, még volt egy szűk másfél órám szétnézni a környéken – szóval kvázi semmit nem láttam a 20 milliós városból, de majd legközelebb én szervezem az utat :)
Annyira azért futotta, hogy egy, a közelben lévő buddhista kolostort körbefussam. Régi volt, szép volt, nyugodt és hangulatos volt; az emberek jöttek-imádkoztak-mentek. Volt egy kis kert is, ami ugyan nem volt olyan részletességgel kidolgozva, mint a kínai kolostoroknál szokott lenni, viszont itt nem kellett belépőt fizetni. Ez kvázi olyan volt, mint otthon a templom: az megy be, aki akar. Ami nagyon érdekes volt, az a több millás autók a templom előtti parkolóban. Úgy tűnik, itt az emberek még nagyon gazdagként sem felejtik el a vallásukat. (Személy szeirnt nem tekintem hívőnek azt az embert, aki csak karácsonykor meg húsvétkor kolbászol el muszályból a templomban – mert ha nincs ott, szó éri a ház elejét...)


A környéken még készítettem pár képet.
Expo bejárat (a kiállítás maga egy hatalmas bevásárlóközpont második emeletének egy részén volt. A hatalmasat értsd úgy, hogy kb. 10xWestend.)

Ezt a képet meg Guczónak csináltam: remélem megtalálja az üzenetet :D:D:D

A legjobban ez a szobor tetszett:


a két fa között teljesen úgy tűnt, minta egy harmadik lenne kopaszodó ágakkal.
De egy másik is egész jó volt:


A végére még annyit, hogy szerencsére nagyon jó idő volt, annak ellenére, hogy Szöul kb. Peking vonalában van, simán lehetett egy pulcsiban mászkálni. Igazi ősz volt, még melegítő napsütéssel és kellemes szellővel, sáruló fákkal és tiszta levegővel. Kár, hogy nem itt van a cég...

Villámlátogatás: Dél Korea 1.nap

A szállodáról nem írtam még, mert épphogy megérkeztünk és lepakoltunk, valamint sikerült túljutni ama malőrön, hogy egy szobával kevesebbet foglaltak, mentünk is vacsizni. Koreait. Sokan mondták, hogy jó. Én meg sokadjára mondom, hogy a magyar konyhánál nincs jobb a világon. Azért nem maradtam éhen, volt sör :)
De visszatérve a szállodára: nem tudom, mennyibe került itt egy szoba és most lusta is vagyok utána járni, de szerintem nem olyan vészes, viszont nagyon jó. Szóval a Hotel Ibis-t csak ajánlani tudom. A szoba maga nem túl nagy, de elfér benne minden, s nagyon szépen be van rendezve.

A fürdőszoba is teljesen jó, főleg, ha a Kínában látottakhoz viszonyítom. A legtutibb – legalábbis, amíg ki nem próbáltam, azt hittem – az űrhajós wc. Van rajta minden, amit szem-s...nek ingre :) Vezérlőkonzol meg minden kutyafasza.

Reggel meg is céloztam, de arra nem számítottam, hogy a nagydolog (és elnézést, hogy erről írok, de vétek kihagyni) elvégzésének 0. lépése még rendben is zajlott. Sikeresen leültem. Fél másodpercre, amikoris megmozdult alattam valami: egy kis beépített motor szépen kitolt egy mini-zuhanyrózsát, ami elkezdett sprieccelni. Jó nagyot ugrottam, nem mondom. Néztem, hogy ennek fele sem tréfa, biztos Microsoft alatt fut, azért keveri össze a menetrendet. Megvártam, még végez, s visszaültem. Erre megint ugyanaz a forgatókönyv. Eztán már tüzetesen átvizsgáltam a kezelőfelületet, de se kikapcsoló gombot, se a „kézi vezérlés” kapcsolót nem sikerült megtalálnom. Mivel a robotpilótát nem szeretem, elkezdtem töprengeni, s eszembe villant, hogy mikor felkapcsoltam a fürdőszoba-villanyt, akkor pittyegett valami. Na mondom, ez biztos ilyen energiatakarékos fajta, s ha nincs pilács, nincs vízsugár sem. Így is volt. Így is lett. Más eseménysorozatot végezve, azt mondtam volna, hogy hangulatos volt így végezni a félhomályban, de így inkább csak a kényelmes, vagy méginkább a hagyományos jelzőt tudnám használni :) Sikerült, az a lényeg. :)
Ja, még valami: az ülőkében beépített ülésmelegítő is volt, ami először teljesen azt a hangulatot sugallta, hogy „Hé, erről most szállt le valalki!”. Nem tudom, ki szereti, de nekem nem jött be. Eszembe is jutott a dolog végeztével, hogy szegény nagyanyám kvázi hasonló technológiai sokkot élhetett át, mikor megjelent a mobiltelefon illetve megmutattam neki, mi is az az internet. Ez van, kezdek én is lemaradni :)
A szobával kapcsolatban még csak annyit, hogy wifi nuku (reptéren volt, szerencsére ingyen is: valaki nem kódolta le a sajátját:) Ja, mellesleg tök jó néven futott:

igenigen, végül a „fuck off” lett a nyerő :) ) szóval wlan nincs, viszont van high-speed internet, csak kábelt nem adnak hozzá. Nem tudom, hogy gondolták ezt, hogy majd mindenk internetkábellal mászkál, de gondolom azóta levették a dolgot, mert a portán sorban álltunk érte.(Viszont a high-speed tényleg nagyon gyors – oké, Kínához képest.)
A fürdőszobából kicsit hiányzott a már Kínában – és máshol is – megszokott fogkefe-fogkrém-fésű kombó (nem mintha nem lett volna nálam, de most milyen szuvenyírt vigyek haza?), viszont lehetett kapni a portán 25000 won-ért. (4 won=1 HUF – ja, iszonyat drága egy ország!)

A kiállítás nem messze volt a szállodától, sétálhattunk is volna, de kocsival mentünk. Ja út közben rögtön feltűnt:
- nincsenek biciklisek, kismotorosok se nagyon. 10 perc alatt két segédmotorost láttam. (Ez ugye Shanghai-ban minimum 5000 lenne).
- a két nap alatt egy öreg nénit láttam kínai taligát húzva

- az autók átlagéletkora kb. 10 évvel kevesebb, mint Shanghaiban, pedig ott is nagyon sok a miller.
- több a merci, mint a bmw, de még így is kevés a nyugati autó, szinte mindenki helyi, illetve ázsiai gyártmányokon furikázik

A kiállítás: (RFID – Radio Frequency Identification, akit jobban érdekel, Google:)) teljesen más, mint amiket Kínában láttam, egyedül talán a Shanghai Auto 2007 vehetné fel vele a versenyt a rendezettség színvonalában, de talán még az sem: minden szép, tiszta, igényes volt, egyésges kialakítású, modern... és még sorolhatnám. A szervezés technikai szinvoalát legegyszerűbben azzal tudnám leírni, hogy minden standon, ha érdeklődtél, a belépőkártyáddal automatikusan tudtad magad regisztrálni a kiállítónál: csak oda kellett rartani a leolvasóhoz, s máris bekerültek az adataid a kiállító adatbázisába. Ezt a technológiát csak elvétve láttam a brüsszeli Label Expo-n.

A legszuperebb dolog egyébként (természetesen a szakmait leszámítva..LOL) a már Windows reklámból ismert érintőképernyős képrendezgető rendszer volt: itt gyakorlatilag egy ujjal lehet mozgatni, szelektálni, két ujjal meg forgatni, kicsinyíteni illetve nagyítani a rendszerben lévő képeket. WoW! (Ja és épp akkor dumáltam a fejlesztőkkel – nem írom le, kik koppintották a dolgot, ne legyen már túl könnyű dolga Billiéknek :) –, amikor a kiállításról készítették pont ott a TV felvételeket. Remélem majd fizetnek jogdíjat:) ).


Srácoknak a lányokról: mielőtt eljöttem, a kollégák mondták, hogy jajj, hova megyek kiállításra! Egyfolytában az itteni csirkeállományt szídták. Hát nem tudom, hol lehettek, szerintem összekeverték a két Koreát :)


Estére még egy kis vacsorázós életkép juttott (vajmi kevés élménnyel): kaja szintén talán pár fokkal jobb (max.2), mint a shanghai-i (tudom, tudom, el vagyok kényeztetve, de hát mit csináljak, ha Piroska ilyen jól főz?). Mivel a társaságban egyaránt voltak kínaiak, tajvaniak és koreaiak, egész jól össze lehetett hasonlítani őket. (Akárcsak végig a két nap alatt.) Szóval a nyerő a koreai „kaszt”: magasan verik minden téren a többit; sokkal udvariasabbak, kultúráltabbak és barátságosabbak, mint a másik kettő. A két nap alatt egyik koreait sem láttam köpködni, böfögni vagy turházni (mondjuk ezt mástól láttam egyszer-kétszer, de akkor is használt zsepit). A tajvaniak is sokkal kedvesebbek és kevésbé modortalanok, mint a szárazföldi „kollégáik”, de náluk már természetes volt a böfi és a csulázás (kukába). Amit még levettem velük kapcsolatban: nagyon büszkék arra, hogy tajvaniak (aminek mellesleg szeretnek is hangot adni, kicsit a beképzeltség érzését keltve), tisztában vannak vele, hogy sokkal fejlettebbek, mint az „anyaország”, amit mellesleg nem ismernek el. Ezen egyébként nem is lepődök meg: van saját kormányuk, törvényeik, saját pénzük, nyelvjárásuk stb., gyakorlatilag minden. A legviccesebb (és egyben Kína oldaláról szemlélve a legillogkikusabb – surprise...), hogy 2 útlevelük van: egy nemzetközi, amivel a világ minden országába utazhatnak (még Hongkongba is jó) és egy, amit csak a Kínába való utazásra használnak. Ja, s ha Kínába mennek kell nekik vízum. És nincs közvetlen járat. (Pl. Ha el akarnak jutni Taipei-ből Shanghai-ba, ami kb. 600 km lenne, először le kell menni délnek Hong Kongba, ami úgy 700 kilcsi, majd onnan vissza fel Shanghai-ba még vagy 1200 kilcsit.) Most kérdem én, ha Kína úgy tartja, hogy Tajvan az ország része, s eltekintünk attól, hogy ott demokratikus választások, külön pénz stb. vannak, akkor miért kell nekik vízum??? Azt hiszem, ezzel is csak az értelmetlen hülyeségek, ellentmondásos rendszerek listáját lehet bővíteni.
Bejezésképp még egy snitt az átlagfizetésekről: Korea-Tajvan-Shanghai (ergo Kína fejlett része)-Magyarország összehasonlításban:
Koreában (ott élőktől hallottam, nem tudom, mennyire pontosak az adatok) az átlag nettó fizetés 1200 USD körül van (216000 HUF), Tajvanban 1000 USD körül (180000 HUF), Shanghaiban 3500 RMB (87500 HUF), Magyarországon meg 108000 HUF körül. Igaz, előbbiekben nincs benne a TB és a nyugdíj, de ha reálisan nézzük a dolog, az a nyugdíj, amit majd mi cserébe kapunk, még arra sem lesz elég, hogy tisztességesen éhen haljunk, a betegellátást meg inkább hagyjuk a dupla fizetős (hálapénzes) rendszerrel.

A sok szöveg után még itt egy kép, ilyen reklámkártyákat osztogatnak esténként masszázsra buzdítva. Csak azt tudnám, mit takarhat az „event” jelző.:)