In-tro

Figyelem!

Az alabbi blog tartalma egyes elemekben, nep- illetve munkacsoportokban nemtetszest valthat ki, esetlegesen sokkoloan hathat.
Akinek nem inge, ne vegye magara,
Akinek nem tetszik, huzzon a p.....

ennyi.







2008. február 29., péntek

Bankolás

Nem tudom, írtam, esetleg meséltem-e már (én úgy emlékszem, hogy nem), de a kínai bankszakmában is vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Én itt most csak az ügyfélszolgálati részről regélnék egy kicsit, mert ugye fegyver hiányában beljebb nem engedtek :)
Történt anno, hogy elveszett a bankkártyám. Ez már jó régen volt, de az ügy még mindíg nem zárult le. Mondanám azt, hogy azért, mert annyi munkám volt, hogy nem tudtam elmenni elintézni, de ez jó nagy hazugság lenne :):):) Annyi viszont igaz, hogy ezt csak munkaidőben tudom elintézni, mivel a cég az itteni, Waigaoqiao-ban lévő fióknál nyitott nekem számlát, s a helyi bürokráciának köszönhetően bármilyen számlával kapcsolatos problémamegoldásért csak ide lehet befáradni. (Szóval új kártyát is itt lehet csak igényelni a régi számlához meg ilyenek.) Ez a bankfiók pedig csak munkaidőben van nyitva (ellentétben a többivel, melyek hétvégén is nyitva tartanak).
Szóval anno már nekifutottam a dolognak egyszer, elmentem az itteni fiókba, kivártam a soromat - kb. másfél óra, örült is a főnök -, majd előadtam, hogy mit szeretnék (új kártyát a régi számlámhoz). Először angolul, mert ugye itt az az anyanyelvem. A srác megértette. Vagy legalábbis azt mondta. De mivel az eddig összegyűjtött tapasztalataim azt mutatják, hogy helyinek akkor se hidd el, hogy megértett valamit, ha harmadjára is hevesen bólogat, elgagyogtam neki kínaiul is. Még mindig értette, úgyhogy megnyugodtam. 2 perc múlva kaptam is a kártyámat. Ez kicsit gyanús volt, mert Piroska már végigcsinált egy ilyen tortúrát hasonló okokból kifolyólag és neki nem ment ilyen egyszerűen (egy hetet kellett várni az új kártyára, ami mellesleg mondjuk 4szer olyan gyors, mint otthon - és az ügyfelek száma nem lehet magyarázat - na meg persze 250 forintnyi helyi pénzbe kerül az otthoni több ezres tarifával szemben), de gondoltam, nekem most mákom van: itt lehet nincsenek mindig nyitva, viszont gyorsak. Hát nem.
Szóval megkaptam a kártyám, húzok vissza "dolgozni", mert már így is jól kimaradtam. Este pedig gondoltam lecsekkolom, mennyi zsé van még a számlámon. Hát semmi. Másnap bejövök a céghez, megnézetem a pénzügyes csajjal, hogy vajon ugyanaz a számlaszám-e, hát nem. Na, mondom, akkor most jól állok, van egy számlám, amihez továbbra sem tudok hozzáférni, meg egy új, amin nincs pénz.
Mivel napközben nem tudtam ellógni, hétvégén elmentem egy másik fiókba. Ott tényleg megértették, hogy mi a problémám, de nem tudtak segíteni. Viszont elmondták, mit kell csinálnom:
- menjek vissza a saját fiókomba
- igényeljek új kártyát a régi számlámhoz (útlevél kell csak hozzá)
- ha megkapom, akkor ki tudom venni kártyáról a pénzt
- utána meg tudom szűntetni a régi számlámat (kártyával)

Kérdeztem is, hogy azt nem lehet-e, hogy csak megszűntetem a régit, miután kiveszem róla a pénzt, de nem. Először kártya kell. Csak tudnám, hogy minek. Ha az új kártya kiállításához elég egy útlevél, akkor miért nem lehet útlevéllel pénzt felvenni? De nem lehet. Csak kártyával.
Jövő héten megyek az új kártyámért. Így állunk most. De legalább 4 hónap után hozzáférek ahhoz a számlámhoz is.:)

Én csak azt nem értem, hogy a világ egyik legjövedelmezőbb ágazatában, ahol az embereket nap, mint nap húzzák le kisebb-nagyobb összegekkel (gyakran szerintem jogtalanul), miért kell még a kedves ügyfelet ilyen hülyeségekkel szívatni???

2 megjegyzés:

Norb írta...

ne izgulj Greg, itt is hasonlo orulten mukodik minden dolog - ezek a belgak szolgaltatasi szektorban amit el tudnak rontani, azt el is rontjak.

mi most azzal kuzdunk a bankkal, hogy a szaros automatajuk elnyelte a bankkartyankat, erre azok azonnal ujragyartottak a kartyat, es felszamoltak a szokasos 10 eurot a kartya "elveszteseert". hat az en hibam volt-e, hogy szar az ATM automatajuk??

es sajna lehet rajuk hagyom a dolgot, mert 10 euronal sokkal tobb telefon, email, utanajarast meg idot igenyelne, amig megoldanak a problemat....

Demy írta...

nekem a magyarorszagi kartyam jart le augusztusban, de az igertunkkel ellentetben nem kuldtek ki az ujat a cimemre. Novemberben voltam otthon ujra, bementem erdeklodni. ok allitjak, hogy kikuldtek. Ebben maradtunk... de evi egyszer INGYEN cserekartyat tudnak biztositani. Meg jo bazzeg, nem en hagytam el.. Legkozelebb januarban mentem haza, kartya sehol, ertesites nyista, ismet bementem az egri OTPbe erdeklodni. Elmondtak, hogy azert nem kuldtek ki, mert az elozo kartyam nem volt aktivalva, igy nem lehet "nem aktivalt kartyat" cserelni. hiszen az kvazi nem is letezik! ???? Hat persze, hogy nem volt aktivalva, ha nem kaptam meg, igy nem is hasznalhattam. Masreszt ezt nem tudtak novemberben???? Idokozben kp-ra is szukseges volt, de mivel nem volt bankkartyam igy csekely 6000Ft kezelesi koltseg fejeben jutottam hozza 1 M forinthoz. Happy end, a kartya azota elkeszult (februar), de ezt mar nem kuldik ki, be kell erte menni. Ha hanyag modon elhagynam, mar fizetni kell a potlasaert