Wuxi Zoo :(

Az első napon a parkban lévő állatkertet is meglátogattuk. Mit mondjak, kb. az első ketrecig volt csak ilyen jó a kedvünk:

Ami utána következett, hát, enyhén szólva lehangoló volt. Nem tudom, ki járt anno a veszprémi állatkertben. Nos, a Wuxi Zoo kb. ugyanazon a szinten van, hacsak nem rosszabb.
Az első mellbevágó dolog a ketrecek felé közeledve a bűz volt. Szinte mindenhol lehetett érezni az állati végtermék szagát (hú, de szépen írtam:) ). De ami még ennél is rosszabb volt, az az állatok általános alultápláltsága és „élettere”.

De Kínában még az sem elég, hogy a szerencsétlen állatok a kb. 3 x 3 méteres fullbeton ketrecekben teljesen befordulva vegetálnak...

kvázi kaja és víz nélkül...

...de a hülye látogatók még rá is tettek egy lapáttal. Eleinte nem tudtuk elképzelni, hogy minek árulnak felfújható bunkókat illetve delfineket a bejáratnál. Hát ezért:

Azt meg már pláne nem értettem, hogy egyes madarak miért voltak a ketrecükön belül még kisebb ketrecbe zárva...

na meg, hogy ha már az ország példaképe és leghíresebb, legkedveltebb állatának, a pandának jutott saját kifutó, akkor miért kell egy üvegvitrinbe bezárva (belül ez is full beton) tengetnie a napjait, s miért nem engedik ki.

Gondolom, mert akkor a futkosót ott is teledobálná szeméttel ez a kultúrálatlan, tahó banda, mint ahogy teszik azt a majmoknál is. És akkor takarítani kéne. Kéne...


Az már egyenesen csodaszámba ment, hogy a vizimadarak betonblokkjánál volt víz a medence alján, bár valamilyen oknál fogva egyik madár sem ment bele. Biztos nem véletlen.


Én személy szerint megfogtam volna az összes hülye benszülöttet és bevágtam volna őket a rács mögé pár napra – bár ezeknél nem tudom, lenne-e bármiféle pozitív hatása.

Zijing Hotel Wuxi

Short English version:

DO NOT GO THERE! Very expensive compared to its 'quality' level, old, dirty, terrible beds, ugly room! See some pictures below...

És akkor jöjjön magyarul:

Nos, itt van pár kép és egy kis leírás a szállóról, ahol voltunk – egy kis elrettentésnek.:)
Az egyetlen előnye az volt, hogy közel volt a tóhoz. egyébként pedig:
drága volt. A színvonalhoz képest pedig ku... drága volt. Maga a recepció és környéke egész jól nézett ki, a fekete leves azután jött, hogy bejelentkeztünk. A másik épület, ahol a szobánk is volt, nos, kb. 20-25 éves lehetett és egy darab karbantartás nem volt rajta ezidő alatt. De szerintem még újra se nagyon volt festve. Mindenhol padlószőnyeg, kikopott, koszos, mocskos, 25 éves. A szobában is olyan foltos volt, hogy csak na. Az az egy szerencsénk volt, hogy maga az ágynemű és a fürdőszoba tiszta volt, habár ott is már erősen sárga volt minden plasztik kiegészítő. Az ágy viszont olyan kemény volt, hogy alig tudtunk rajta aludni, pedig én szeretem az inkább kemény ágyakat. SZVSZ betonnal volt kiöntve a matrac és arra húztak egy lepedőt.
Hangszigetelés nulla, szóval mikor megjöttek a köcsög-paraszt kínai szomszédok hajnalban, felébredtünk rá. A kínai népség eleve sem csendes, normális hangon is ordítanak egymással. Hát még ha be is vannak csiccsentve! Az alattunk lakó a mellettünk lakó bunkesz haverjával az ablakon keresztül felüvöltve kommunikált órákat. Persze úgy, hogy ő kb. a szoba közepén állt.
Reggelente a felettünk lakó csajszi magassarkúban járkált. Természetesen ez nálunk erőteljes kopogásban nyilvánult meg. Úgy reggel 7 fele.
Aztán ott volt az étterem, ami iszonyat drága volt. Természetesen csak kínai nyelvű menü, természetesen képek nélkül. Nagynehezen megertettük magunkat egész addig, amíg fizetni nem kellett. Azt már sehogy sem akarták megérteni, hogy kiba drágák vagytok, hozzátok csak a tételes számlát. Nem mondom, hogy nem voltunk idegesek, de mindegy, túléltük, ha meg nem itt, akkor máshol nyúlnak le a kecsege benszülöttek. Csak az ágy ne lett volna olyan kemény:)

De jöjjenek a képek (habár nem tudják teljesen visszaadni a fílinget, de azért hátha):
Folyosói idill:
Lépcsőforduló (egész tiszta volt):
Szerencsére ez nem a mi szobánk volt:

The 200th Post!

Well, this is the 200th Post since this blog was started, so well done, dear owners! :)
For this occasion here is a funny video we made during our trip to Wuxi.
I just call it „Team Work”. Can you recognize the manager? :)

Kirándulás Part 1.: Wuxi 1.nap

Megkésve bár, de sikerült végre nekiveselkednem a múlt heti kirándulásunk írásos formába való megörökítésének. Hiába na, meg kellett várni, még letisztulnak az élmények – remélem nem felejtettem el semmi fontosat :)

Előző héten szünet volt itt Kínában. Nem tudom pontosan, mit ünnepeltek és most lusta is vagyok utána nézni (pontosabban nem érdekel), de valami nemzeti ünnep volt. Lényeg, hogy nem kellett dolgozni. Szerencsére Piroska is el tudott jönni három napra (ők ugye magyar munkarend szerint dolgoznak, ami az egyidőben történő szabadságolásunkat meglehetősen megnehezíti, de ez van).
Eredetileg a Hainan-sziget lett volna a cél, de végül egy “low budget” kirándulás mellett döntöttünk. (Ha bejönne a blogspot Kínában, most fordítanám is ezerrel ezt a cikket angolra, hátha olvassa valamelyik fejes. Bár elvileg a “LOW BUDGET”-et így is kéne érteniük:) .)
A lényeg, hogy végül a Wuxi-Nanjing útvonal mellett döntöttünk, amit nem is bántunk meg.

Szóval szerda reggel felkerekedtünk, s elindultunk vonattal Wuxiba. Ez a kis pármilliós város Shanghai-tól kb. 130 km-re van, úgyhogy a helyi sebes vasúttal – CRH – (kvázi az otthoni IC 10 év múlva, ha végre egyszer beindul a fejlődés a MÁV-nál) ott is voltunk kb. 50 perc alatt. Első osztályon 1175 forintból…
A vasútállomásról egyből a “szállodába” (lehet szó szerint érteni, de erről kicsit később) mentünk, miután sikerült meglelni a taxisok droszt pontját. (Itt semmi sincs már kiírva pinyinül, azaz latin betűkkel, így egész utazásunk során kicsike kínai nyelvtudásunkra és meglehetősen szerény karakterkészletünkre kellett hagyatkozni, de azért ment a dolog.)
Miután lepakoltunk, a Lonely Planet (ez itt a reklám helye, a számlaszámomat meg majd küldöm a javításokkal együtt :) ) útmutatása alapján elmentünk a Xihui parkba. Már a szállodába vezető úton konstatáltuk, hogy magába a városba nem érdemes bemenni, mert nincs túl sok túrista látványosság. Pontosabban csak 3 van, de az nagyon: lepukkantság, mocsok és igénytelenség a köbön.
Valahol a városban. Itt még mertem fényképezni.

A park bejáratánál találkoztunk egy tücsökárussal, kicsit szóba is elegyedtünk vele. Eszméletlen, hogy mikkel lehet itt kereskedni!

Bent első utunk rémséges volt, ugyanis rögtön egy szellemvasútba botlottunk, amit Piroska nagyon szerett volna kipróbálni. A nosztalgiaút visszahozta kedves emékeimet: máig sem értem, mi a jó abban, hogy az ember tudatosan halálra ilyesztgeti magát…de azért jó volt:)
Miután lement a pulzusunk 120-ra, sétáltunk egyet a parkban. Egész sokan voltak, de szerencsére abszolút nem volt tömeg. Rengeteg család volt kint gyerekekkel, gondolom azért mert a park, amellett, hogy szép és gondozott, tele van vidámpark jellegű létesítményekkel, ami szerintem egész jó ötlet. Volt pl. vizidodzsem, amit én most láttam először és szerintem “tök király” (állítólag Nyíregyházán volt már ilyen, csak betiltották vagy mi).
Séta közben egy nagyobb tömegbe botlottunk. Nem kellett sok, hogy levegyük, bizony itt is dívik a társközvetítés ezerrel (kvázi Shanghai People’s Park):
a fákon kereszbe kifeszített madzagokon lógtak az ismertetők és a kívánalmak: itt találkozhatott a kereslet a kínálattal. A kék sor a férfiak hírdetése, a rózsaszín a nőké.
A park másik érdekessége: bokrokból voltak szobrok kialakítva, formára nyírva. Itt van egy lovas „kedvcsinálónak”:
A parkban volt egy hegy is (Egerben domb, Nyíregyházán hegység:)), tetején egy kilátóval, ahova libegő vitt fel. Nagyon szép volt az út felfele, kiváltképp, hogy nem kellett mászni. Örültünk is neki :)
Természetesen volt csónakázó tó is (itt enyhén felülnézetből), mindenféle érdekes csónakkal.
Fent egész jó volt a kilátás (kár, hogy párás – vagy szmogos – volt az idő). Megpróbáltam panorámaképet is csinálni, persze nemigazán jött össze, de ezért most inkább a szoftvert hibáztatom :)

Magáról a kilátóról vinszont csak annyit: jól látszott, hol járunk...

Miután visszalibegtünk a parkba, még sétáltunk egy nagyobbacskát, majd, hogy keretet adjunk az egész programnak, vidámparkoztunk még egyet. Pontosabban csak Piroska. Én ilyenbe be nem ülök. (Mindig az jut eszembe róla, mikor anno Tiszafüreden voltunk Norbiékkal a Halasnapokon, tudjátok, mikor Pepa elveszett és csak másnap dél körül lett meg:); szóval ott is volt egy Terminátor névre keresztelt masina, ahova a vagányabbja fel is ült, a „gyávábbja”, köztük én is, meg lentről nézte, hogy hányják nyakon őket beboroskólázott, részeg fiatalok:) ).
Szerencsére most ilyen nem történt.

Brüsszel – a szálak újból összeérnek

Idén is sikerült kijutni a Label Expora, Brüsszelbe. 27-én, koradélután indult a gép, s mivel Pepító is pont aznap ment haza Magyarországra, ráadásul Amszterdamon keresztül (hiába, még mindig a KLM-nek vannak a legjobb árai), így együtt utaztunk. Hármasban, mert a főnököm, Susan is jött a kiállításra, bár őt egész Brüsszelig nem sokat láttuk, mert már hamarabb kint volt a reptéren, s be is csekkolt. Mi Pepítóval a Maglevvel mentünk ki.

Olcsóbb és gyorsabb, ráadásul még mindig élmény, mégha nem is pózolunk a kilóméter-óra előtt, mint a túristák :D hahaha, mekkora arcom van :D

Amszerdamba érkezve még volt pár sörre időnk (hát igen, a csatlakozásokon még dolgozhatnának a menetrendesek, mert ez a 3-4 óra várakozás nem valami felhasználóbarát), utána elköszöntünk Pepítótól. Még dumáltunk egy kicsit Susannal, (hogy kitöltsük az időt:) ), aztán mentünk mi is a géphez. Ekkor már baromi álmos voltam, úgyhogy miután kicsit felengedtem a repülőn (a shanghai-i 32 fokhoz képest Amsterdamban kemény 10 fok körül lehetett), el is nyomott a buzgóság. Csak leszállás után tértem kicsit magamhoz, mikor elkapott a brüsszeli jóidő (kb. 6 fok volt este fél 11kor és elég rendesen esett az eső). A szállodába már ultra fáradtan érkeztünk (sajna nem sikerült fuvart intézni az ottani magyar vállalkozással - , mert 10 napra előre kellett volna szólni, hogy legyen hely, de majd legközelebb), szerencsére a portás gyerek rendes volt – elég volt reggel becsekkolni.
Másnap d.e. kivillamosoztunk az Expora – volt vagy bő háromnegyed óra, meg vagy 26 megálló, mire kiértünk, de jó volt, mert egy csomó európai arcot láttam. Mégtöbb négert. S mégtöbb arabot. Eszméletlen, hogy mennyien vannak, de állítólag a zord külső barátságos belsőt takar. Ha Norbi mondja, elhiszem.
A kiállításról: hatalmas és nagyon jó volt, rengeteg cég, sok újítás és érdekesség, aminek remélem hogy legalább egy részét applikálni fogjuk mi is (bár szerintem megint jön majd a „ez túl drága nekünk” duma meg a „nem kell nekünk ilyen profi megoldás” szöveg. Aztán majd ülünk tovább nyakig a szarban, de hát ezt megszokhattam volna már a bő 4 év alatt...).

Este találkoztunk a magyar Stoki képviseletével: Balázs és Zoli is kijöttek nézelődni, csak ők péntek délutáni érkezéssel. Pár sör és egy kis vacsi mellett (azt nem írom, hogy hú de jó volt a kaja, a kiszolgálást meg inkább hagyjuk) eldumálgattunk, majd mindenki húzott aludni. (Személy szerint én nagyon álmos voltam, de szerintem a többiek is.)

Szombat reggeltől megint kiállítás látogatás, szerencsére már csak d.u.4-ig. Én már ebédkor alig tudtam járni, de szerencsére a tatárbifsztektől újra erőre kaptam. (Mondanom sem kell, a három nap alatt annyit ettem, amennyi csak belém fért :).)
Expo után gondoltuk, megnézzük az Atomiumot, ha már egyszer itt vagyunk.

Fel is mentünk, ha jól emlékszem, 96 méter magasba, ahonnan egész jó kilátás nyílt volna, ha nem lett volna olyan takony idő, mint Shanghaiban szokott lenni. Szerencsére a Mini-Európát azért észrevettük az ablakból.
---165---
Miután lelifteztünk, átsiettünk megnézni az Unió nevezetes épületeit, pontosabban kicsinyített mását. (Szerencsére az eső erre a kis időre elállt.)
A makett-land nagyon látványos és érdekes volt, az épületek tényleg nagyon részletesen meg voltak csinálva. A furi az volt, hogy a legtöbb mellett ott figyelt vagy egy-egy Coca-Colás és DHL-es kamion, ami a legtöbbször nagyon nem illett a környezetbe. De gondolom így olcsóbb volt...


Szombat este találkoztunk Norbiékkal. Zoliék sajna valamiért nem jöttek, így aztán egyedül Susant vittem magammal, aki viszont nem élveszte annyira a társalgást, főleg mivel magyarul folyt. Nem baj, legalább most már van elképzelése, milyen is az, mikor velük megyek céges vacsorázni, s mindenki kínaiul karattyol. Úgyhogy nem is tartott velünk a második helyre. Na bumm... :D
Szóval a szombat este király volt! A Havannában kezdtünk, ami egy nagyon frankó hely, este 10-ig Happy Hour van a koktélokra (egy koktél csak 5 euró). Miután befutott Balázs (Norbi EU-s haverja) és Mariann is, s megalapoztuk a hangulatot pár Mojitoval, White Russian-nel és barátaival, átmentünk egy másik helyre csocsózni. Érdekes kocsma volt: a pultos csak akkor volt hajlandó kiszolgálni, ha franciául beszéltél hozzá (mellesleg ezzel a baromira beképzelt, fennhéjzó stílussal már sikerült hamarabb is összefutnom, s nem értem, mirért vannak annyira nagyra, főleg a menekültek, akik pár éve még a kefét rágták kaja helyett, mert nem volt más, de mindegy. Kellett a sör, úgyhogy nem küldem el a csába, sőt vettem neki is egyet, hagy érezze jól magát a taplója.) A másik „vicces” dolog az volt, hogy itt találkozott a helyi plebs, persze családostól, s amíg a szülők az egyik asztalnál ittak és okádták a dohányfüstöt, addig a másik asztalnál a gyerekek beszélgettek egymással. Szép kis életkép, nem mondom, nem mondom melyik népcsoportra emélkeztettek.
A következő megálló a koncert volt: Norbiék egyik kollégája lépett fel a zenekarában egy másik pubban. Ez a krimó tipikusan belga kialakításő volt (bár lehet, az épületet korábban építették, minthogy Belgium lett volna:)): középen nagy pult, körben pár asztal, a zenekar a sarokban kb. fél négyzetméteren, a tánctér előtte pedig a pult és a fal közötti kb. fél méter széles sáv volt. De a hangulat király volt!
A koncert után még átnéztünk egy másik helyre egy kis sajtot kóstolni. Itt már nem maradtunk sokáig, mert elég koránra járt, nekem meg még ott volt a „dzsetlegem”.
Másnap még elmentünk egy kicsit várost nézni, s ezúttal Susan is velünk tartott. Mondjuk szerintem még Norbiék is több figyelmet szenteltek a látványosságoknak, de mit vár az ember: a kultúrális forradalom okozta (bár szerintem nem lehet mindent erre fogni) többszáz éves lemaradást nem lehet csak GDP növekedéssel lefaragni. Egy biztos, azért ami csillogott vagy szerencsét hozott, annak itt is volt keletje :). Másnak meg k.... nem.
Nekem személy szerint sikerült megint kicsit beleesnem Brüsszelbe, mert csodálatos egy város!
Végezetül itt van pár kép:
---251---
Norbi magyaráz. De minek :D

Ezek meg miben mesterkednek?

Friterie: itt lehet kapni a sültkrumlis hot dog-ot.

Csigaleves szakáccsal (diplomája van belőle)

Norbi és az új sapesz. Büntet :D

Bevásárlóutca romá(n) tarhálóval.

Fényképező

A hétvége talán legnagyobb (mindenesetre legköltésgesebb:)) eseménye az volt, hogy végre megvettük a rég áhított fényképezőgépet! Már hónapok óta tervezgettem, milyet is szeretnék, melyik lenne a legjobb (amilyen ugye nincs), s végül a Canon mellett döntöttem Guczó legnagyobb bánatára, mivel ő Nikonos, úgyhogy most öri hari :D:D:D Azért nagyon rendes volt tőle, hogy még így is félbehagyta a munkát, s eljött velünk segíteni. (Azért mégiscsak Kínában vagyunk, gondoltuk, így nehezebben vágnak át:)).
Nagyon örültem, mert még olcsóbb volt, mint amit kinéztem (vagy egy hónappal ezelőtt).
Szóval a "konfig": Canon 400D+17-85mm IS USM objektív+az apraja (pótakksi, kártya, szűrő meg ilyenek), na meg egy frankó kis válltáska (nem női!).
Most már csak használni, na meg fényképezni kell megtanulni :)