Nyugat-Kína: 8. nap

A hazaút átszervezése miatt – eredetileg ma reggel indultunk volna – maradt még egy egész napunk Jiayuguanban. Már csak Laciék és mi voltunk, mert a többiek elindultak még hajnalba. A programban hamar megegyeztünk: mennyünk el gleccsert nézni!

Nos, az út, azaz a tor-túra 4 órás volt, de gyönyörű tájakon zötykölődtünk át a széthajtott, Great Wall „terepjárón”. (Állítom, egy kibelezett Uaz kényelmesebb lett volna, ráadásul gyorsabb is... A sofőr nem tudott vezetni, a terep nagyon komoly volt, majdnem ott maradtunk vagy 3x, az autóban nulla lengéscsillapítás stb. De végül sikerült. :) )

Szóval felmentünk a hegyekbe, melyek csodálatosak voltak. Itt is voltak helyek, ahol vasban dús volt a talaj, volt patak, volt agyag és homok is, szóval vörös, fekete, zöld és sárga színben úszott minden, mindez csodálatos kék ég alatt, bárányfelhőkkel.
Fotogén egy táj volt, nem mondom.
A legmagasabb hágó a három közül, amin átmentünk, úgy 5000 méteren lehetett, a célállomás (a gleccser maga) úgy 4300-on. Teljesen nem tudtunk autóval felmenni, azt leraktuk 3800-on a parkolóba. Onnan a helyiek szerint egy másfél km-es út volt a gleccser. Szerintünk jóval több. Sajna teljesen nem is tudtunk felmenni, csak 4200-ig jutottunk fel (nagyon kemény ilyen magasan mászni, az ember nehezen kap levegőt, fél perc mászás után meg 10 perc pihenő, mert majd kiugrik a szíve) sajna, mert lassan haladtunk egyrészt és már menni kellett vissza, hogy elérjük a vonatot, másrészt meg nagyon beborult és lógott a vihar lába, úgyhogy jobbnak láttuk viszafordulni. Gleccsert azért láttunk, csak nem tudtunk rámászni... Majd legközelebb.

Miután visszaértünk a városba, még haraptunk egyet, majd irány a vasútállomás és a 12 órás vonatút Urumuqiig. (A vasútállomás nagyon komoly volt még itt is, gépfegyveres őrök meg mindnen. Mondjuk kell is, amilyen arcok mászkáltak ott. Komolyan mondom, a csőcselékszint vetekedett az otthoni legkeményebb ősbunkó C-szinttel. Mesélte is Laci, hogy amikor balhé van, komolyan közéjük kell lőni, különben nem lehet rendet tartani. És lőnek is. Mert más nem segít. Nagy az Isten állatkertje.)

És itt egy rakás kép a gleccsernéző túráról. Nem tudtam jobban kiválogatni, annyira fantasztikus volt a táj:









































Az úton visszafelé láttunk egy felborult teherautót is. Tényleg kemény volt a terep.

Nyugat-Kína: 7. nap

Reggel megpróbáltunk korán indulni, de nem sikerült. Hiába, 7 ember már nehezen készül el vezényszóra. Aztán ha megvan, akkor ennek pisilni kell, annak meg mast… de úgy 9 után nekivágtunk a mai napi túraadagnak is.
Először megnéztük a Nagy Fal nyugati végét és az ott lévő erődítményt. Kb. 40 km-re a várostól kezdődik, pontosabban végződik a nagy fal. Nos, itt egyáltalán nem olyan, mint Pekingben, leszámítva az erődöcskét, mert az azért robosztus volt. A falat viszont egy jobb magasugró (bot nélküli változatos) lazán átviszi, s talán még egy 100+ kg-os manus is, nekifutásból. De azért szép volt, ráadásul a múzeumban, ami a komplexumhoz kapcsolódott, több helyen is megemlítették a hunokat, mint rettegett ellenséget. Hát igen, a régi szép idők…
Eztán megnéztük a fal egyik oldalágának legvégét is, mely egy kanyonnál végződik, majd egy másik helyen is, ahol már azért markánsabb format öltött és fel is lehetett menni rá.

Ebéd előtt még le akartuk fixálni a visszautat: repjegyet akartunk venni Shanghaiba, miután kiderült, hogy vonatjegy nemigen lesz vissza Shanghaiba. Ezzel megint sikerült egy valag időt elszúrni, de végül megszületett a megoldás: mi Piroskával visszavonatozunk majd Urumuqiba, s onnan repülünk Shanghaiba, Petiék átrepülnek Lanzhou-ba, majd onnan Shanghaiba, Laciék Donghuanból repülnek. (Így voltak a jegyek, nem is volt belőlük több, szóval nagy mákunk volt.)
Nos, mire túltettük magunkat az izgalmakon – és megszabadultunk fejenként még vagy 50-70000 forinttól – mehettünk is kajálni, utána pedig indulás napfogyatkozást nézni.

Úgy 150 km-t mentünk befele a nagy semmibe, hogy minél közelebb legyünk a nap pályájához – ne csak 10 másodpercig tartson már a dolog, ha ennyit utaztunk érte. Találtunk is egy elég jó helyet a kihalt, kopár pusztában, ahol először csak mi voltunk, meg egy egyetemista srác, de lassacskán, ahogy híre ment, hogy 7 külföldi bóklászik a földeken a két falu között, kijöttek a helyiek is. A végén már annyian nyüzsögtek körülöttünk, hogy arrébb kellett menni, de ez sem sokat segített. Nagyon mérgesek voltunk már rájuk, mert egyfojtába kérdezőskötdek, meg akarták nézni a felszerelést, mindezt természetesen 2 perccel a nagy látványosság előtt... Nembaj, Laci kiosztotta őket.
A napfogyatkozás szép volt, csak rövid, ráadásul elcsesztem a beállítást,így csak pár kép lett jó. Na mindegy, majd legközelebb nem fényképezek :) Jobb csak úgy nézni.
Visszafele az egyik falusi csaj elhívott hozzájuk megkóstolni egy speciális gyomot, ami, mint később kiderült, Mao Nagy Ugrásának és a kultúrális forradalomnak hála, anno a helyiek fő eledele volt. Ilyen papsajt szerűséget kell elképzelni... gondolom, milyen lehetett anno, mikor a kisgyerek megkérdezte, hogy mi lesz reggelire...SPENÓT!!! :)
Este még toltunk egy frankó sült bárány vacsit a hotellal szemközti étteremben (ja egyébként a hotel neve Change Cheng és hidegen sem ajánlom, mert elég lepukkant, a kaja pedig borzadály, nem beszélve arról, hogy az utolsó nap már inkább mi sütöttük magunknak a tükörtojást, annyira béna volt az egész.)

Hehe, még egy sztori: ugye egy rakás turista jött a napfogyatkozást nézni, főleg amcsik. Jókat röhögtem azon, mikor egymásnak sírtak, hogy milyenek ezek a helyiek: átvágják őket folyamatosan, hazudnak, csalnak meg minden. Wellcome to China, my friends! :) töketlen bagázs... ilyet mondtani egy kínainak: bármennyit fizetek, csak legyen ez meg az. Már bocsánat, de hülye az ilyen. Utána meg csodálkozik, hogy tízszer annyiért kap meg mindent, mint otthon, miközben más huszadannyiért megveszi... hehehe

Az erőd bejáratánál a Nagy Fal nyugati végénél:

Belső udvar:

Katonai parádé:

Az eredeti fal(acska):





Az erőd makettje a múzeumban:

Egy kicsit távolabb a fal másik szakaszán; itt már fel is lehetett menni rá:
A kanyon a fal végénél:


Ez pedig már a napfogyatkozás helyszíne:

A helyiek minket jöttek nézni (nem is tudtak a napfogyatkozásról):




Vendégségben az egyik helyinél:

Nyugat-Kína: 6. nap

Reggel pakolás majd reggeli után kimentünk a kb. 20 km-re lévő ‘régi városba’. Ez egyfajta skanzen, persze China-style: minden mű vagy másolat, de nagyon pofás volt és ráadásul gyönyörűszép időnk.
Délután átbuszoztunk Jiayuguanba, úgy 500 km-re keletre. (A sofőr 4 óra alatt letolta a távot.) A táj gyönyörű volt végig - majd próbálok válogatni párat.
Jiayuguanban szintén szívtunk egy sort a vonatjeggyel, természetesen nem jártunk sikerrel. Eszméletlen, hogy mennyire egy elkefélt rendszerük van - nem tudom, írtam-e már róla, ha igen, akkor bocs, ha nem, akkor itt egy példa: tfh Egerből el akarok menni vonattal Pécsre, de meg akarok állni Pesten egy hosszúhétvégére, mert meglátogatom az egyik haveromat. Pécsett is egy hétvégét töltenék csak, aztán jönnék vissza szintén vonattal Egerbe. Nos ezzel az alábbi problémák merülnének fel, ha otthon is kínai rendszer lenne:
- az Eger-Bp vonalon nagyon sokan akarnak menni, szóval nehéz jegyet szerezni, annál is inkább, mivel leghamarabb indulás előtti 5. nap reggeltől lehet váltani, szóval még egy héttel előre sem tervezhet az ember.
- A Bp-Pécs jegyet azonban már Egerben nem tudom megvenni, mert az nem érinti Egert. Persze ez nem jelenti azt, hogy Eger-Pécs jegyet nem tudnám megvenni ugyanarra a szakaszra, de mivel megszakítom az utamat, így a másik jegy Bp-Pécs közötti szakaszra esik csak, az meg nem érinti a jegykiadó várost, szóval szívtam. Vagy nem állok meg Pesten, vagy majd ott veszem meg a jegyet. Ha lesz. De ez nem valószínű, mivel csak korlátozott számú jegy van, s mire felérek, elfogy. (Ugye én csak indulás előtti 3. napon leszek fent, addira meg már felvásárolják az összeset, ha más nem a jegyüzérek.)
- Természetesen a Pécs-Eger jegyet sem tudom Egerben megvenni, mert ugyan ez jó vonalon van, viszont csak 12 nap múlva jönnék vissza, ami kívül esik az 5 napos kereten. Pesten megintcsak nem tudom megvenni, egyrészt ugyanezen ok miatt, másrészt pedig hiába, hogy rajta van a vonalon, s megáll itt is a Pécs-Eger vonat, az eladható jegyek száma meg van határozva állomásonként és mivel Pécsről sokan utaznak Egerbe, s ők jönnek messzebről, a Pestieknek már alig fog jutni, amit természetesen elkapkodnak fél pillanat alatt (ha más nem, a jegyüzérek).
- A Pécs-Eger jegyet így csak Pécsett tudom megvenni, természetesen csak ha szerencsém van, mivel oda is visszaindulás előtti 3. nap érkezek és valszeg már nem lesz jegy.

Szóval az ismételten sikertelen jegyvásárlási kísérlet után lepakoltunk a “szállodába”. A szálló kicsit ótvar volt, de legalább tudtunk szellőztetni. A kaja minősíthetetlenül pocsék, szóval bementünk a belvárosba enni. A legkomolyabb mégis a szállodai fekhely volt: az még hagyján, hogy az iszonyat kemény ágyon alig tudtam aludni, de a párna! Nem fogjátok elhinni, de rizzsel volt kitömve. Lehetett volna kavics is, szerintem nem nagyon lett vonlna különbség. Szóval két fantasztikus éjszaka várt ránk. (Természetesen az ágyak olyan keskenyek voltak, hogy nem tudtunk egymás mellett aludni. Egyébként megfigyeltem, hogy Kínában abszolut nem divat a szállodákban a franciaágy, ha netalántán van dupla, akkor az is két sima összetolva, jó vastag kerettel a közepén.)
Természetesen mindenhol külföldiek voltak a napfogyatkozás miatt, megsokszorozva ezzel a normális árakat – a szállóért egy éjszakára kb 10000 Ft-nak megfelelő yuant fizettünk egy ratyi szobáért. Hülye turisták :)

Útban a skanzenváros felé. Eszméletlen volt itt is a táj:
A skanzen bejárata:

Voltak ilyen beöltözött muksók is.



Csodálatos időnk volt:

Szabi is jól érezte magát (itt kivételesen nem sör volt a kezében:))


A skanzenből természetesen a buddhista templom sem hiányozhatott:
Tájkép a hátsó kapuból:


Úton Jiayuguan felé:

Elég sok nehézipari és vegyi gyár szennyezi erre a környéket...

Viszont itt található a világ egyik, hanem a legnagyobb szélerőmű farmja is:

Ez pedig már Jiayuguan. Az első látványosság ez a fém-delfinszobor volt. Itt, kvázi a sivatag kellős közepén. Nem tudom,hogy jön ide, viszont a dizájn megért egy képet:
Ez pedig a "szuperszálló" konditerme: egy lépcsőfordulóba lerakott szobabicikli:

Nyugat-Kína 5. nap

5. nap:

A kirándulás ötödik napja elég rosszul indult, hála a helyi bunkó lakosságnak. Azt már tegnap levettük, hogy itt, ebben a kis porfészekben egy dologra megy ki a játék: hogy minél jobban lehúzzák a turistákat, kiváltképp a külföldieket. Tiszta Balaton :)
A délelőttöt egyébként vonatjegy vadászattal töltöttük. Természetesen nem jártunk sikerrel, mert az egyik jegyárústól a másikig küldtek, körbe-körbe. Mindenhol azt mondták, hogy a másik helyen tudnak csak arra a vonalra jegyet adni. Amellett, hogy az összes jegyárus lusta volt még csak a kisujját is megemelni, hogy segítsen, a rendszerük is maximálisan illogikus. De hát Kínában vagyok lassan két éve, megszokhattam volna már... De minden rosszban van valami jó (kivéve a Lenovo laptopokban, vagy csak még nem jöttem rá), legalább megismerütk a belvárost.
Úgy 11 fele visszamentünk a szállodába, ahol bevártuk Szabit, mert neki akkor szállt le a gépe. A mai program a Mogao Grotto volt. Ez, a változatosság kedvéért egy híres hely, barlangokkal, a barlangokban meg talán a legrégebbi buddha festményekkel. Rohadt nagy lenyúlás természetesen ez a hely is, kettőnknek több, mint 5000 ft volt a belépő. Annyiból érdekes volt a dolog, hogy az itt fellelhető festmények egy részén Buddha még fekete volt (ugye eredetileg made in India) és megtudtunk pár dolgot a vallásról is. A legfontosabb talán még ezzel a hellyel kapcsolatban, hogy anno itt találták meg azt a nagyon híres titkos könyvtárat, ami még a Múmia 3. című (egyébként gagyisztikus) alkotásba is bekerült. Annyi a sztori, hogy anno az itt élő szerzetesek összegyűjtötték a tekercsekbe fektetett tudásukat, s mivel éppen rossz idők jöttek, befalazták az egyik barlang oldalába vájt oldaljáratba. Több száz, vagy talán ezer évvel később a már feltárt barlangokat vigyázó takesz fószer pedig megtalálta. Természetesen nem verte nagy dobra a dolgot, hanem szépen elkezdte fű alatt árulni őket. Mikor már nemzetközileg is híre ment a dolognak, meglátogatták a helyet a gonosz, külföldi rablóbandák is (a kínaiak szerint legalábbis), akik a tekercsek nagy részét megvették az őket megbízó múzeumok számára. Természetesen itt is felbukkant Stein Aurél, aki a British Museumnak vett párszáz tekercset, bagóért. (A kínaiak nagyon utálják ezért a külföldieket, arról persze tudomást sem vesznek, hogy a tekercsek felét egy kínai paraszt szórta szét bagóért, ami pedig megmaradt, azt maguk a kínaiak lopták szét, magas beosztású hivatalnokokkal az élen. Ehhez kapcsolódik egy vicces sztori: a megmaradt tekercseknek a fele, majd 5000 darab akkor tűnt el, mikor a tekercseket felszállították Pekingbe megőrzésre és elemzésre. Igen, végül kapcsoltak, hogy ez felbecsülhetetlen értek. Nos út közben mások is kapcsoltak, s az eredetileg Pekinbe szánt 10000 terekcs felét apránként lenyúlták. A végén természetesen ez az aprólékos lopás már nem volt észrevehetetlen, de ekkor jött az egyik élelmes kíniai megbízott, s szépen félbetépte a megmaradt 5000 tekercset. Így, mivel darabra megint megvolt a szállítmány, nem lett balhé.)

A barlang-túra után elmentünk megnézni az ezeréves erdőt. Van ugyanis a környéken egy erdő, ahol ezer évig élő fák vannak, ráadásul egy fán különböző fajtájú levelekkel, amik ősszel más és más színben pompáznak. Szép lehet, de most nem volt ősz, úgyhogy zöld volt minden. A különböző fajta levelek azért így is érdekesek voltak: volt, hogy 5 félét találtunk egyetlen fán.
A helyen egyébként van egy helyi farm is: egyfajta jurta szálló, ahol lehet aludni is. Mi csak ebédeltünk, amiből végül uzsonna lett, ugyanis vártunk vagy két órát a kajára. (Vicces volt, mert mikor már elfogyott a sörünk és már nagyon éhesek voltunk, elkezdtünk poénkodni, hogy azért tart eddig, mert most kopasztják a csirkét – és tényleg. Minden hozzávalót helyben termesztettek vagy tenyésztettek, de ezt csak a wc-re menet vettük észre, mert ott voltak a ketrecek. Kár, hogy ilyen későn jöttünk rá, mert volt fácánjuk is. Mindegy, így is nagyon fincsi volt.)

Ide még egy sztori magunknak elsősorban, hogy majd 10 év mulva is jót röhögjünk: a kertben volt egy különleges teázóasztal: egy sárkány volt belefaragva, s úgy volt megcsinálva, hogy a száján jött ki a kész tea. Laci anyukájának nagyon megtetszett, s mondta is, hogy de jó lenne egy ilyen otthonra. Laci erre: „ja, azt hinnék, hülye vagy.” :) :) :)

Este még elmentünk a piacra ajándékokat vásárolni. Nagyon sok tuti dolog volt, gyakorlatilag az egész piac helyi kézművesek kirakodóvására volt. Eszméletlen, miket tudnak csinálni! Vettem is Tomibának egy jádekőből faragott felespohár-készletet, muttinak meg mamámnak pedig egy kézzel faragott dísztálat.

Mogao Grotto




A csapat: felső sor balról jobbra: Viola (Laci anyukája), Laci, Peti, Szabi. Középen középen: Betti. Piroskát meg ismeritek :)

Jurta-farm


Egy fa, ötféle levéllel:
A híres teázóasztal:


Az egyik nagy jurta belülről, itt ettünk istenit.

Laci rendel. Mivel egész végig ő fordított, intézkedett (ugye keni vágja a kínait...is), itt már kicsit elfáradt. Azt játszotta, hogy csak írni tud kínaiul, beszélni nem. Elhitték.

Szabi a piacon hülyéskedik. Itt épp azt kérdezte, hogy a tyúkokból csinálja-e a csaj a ledarált piros valamit. (Paprika volt.)
A kézműves utca és piac Dunhuangban.