Mikor odaköltöztünk, elhatároztam, hogy képekben dokumentálni fogom az építkezés menetét, mert elég látványosat tudnak alkotni a kis sárgák.
A következő két kép között pontosan 6 és fél hét az időkülönbség:
Azért nem semmi!
2008. február 29., péntek
6 és fél hét
A lakásunkkal szemben építkezés folyik. Már egy ideje. És szerintem még el is fog tartani egy darabig. (Annyira nem zavar egyébként, mert nálunk DUPLA ablakok vannak! - ez itten nagy szó, kéremszépen. Ráadásul Roto, ami megint csak nem rossz, mert nem kínai.)
Mikor odaköltöztünk, elhatároztam, hogy képekben dokumentálni fogom az építkezés menetét, mert elég látványosat tudnak alkotni a kis sárgák.
A következő két kép között pontosan 6 és fél hét az időkülönbség:
Azért nem semmi!
Mikor odaköltöztünk, elhatároztam, hogy képekben dokumentálni fogom az építkezés menetét, mert elég látványosat tudnak alkotni a kis sárgák.
A következő két kép között pontosan 6 és fél hét az időkülönbség:
Azért nem semmi!
Bankolás
Nem tudom, írtam, esetleg meséltem-e már (én úgy emlékszem, hogy nem), de a kínai bankszakmában is vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Én itt most csak az ügyfélszolgálati részről regélnék egy kicsit, mert ugye fegyver hiányában beljebb nem engedtek :)
Történt anno, hogy elveszett a bankkártyám. Ez már jó régen volt, de az ügy még mindíg nem zárult le. Mondanám azt, hogy azért, mert annyi munkám volt, hogy nem tudtam elmenni elintézni, de ez jó nagy hazugság lenne :):):) Annyi viszont igaz, hogy ezt csak munkaidőben tudom elintézni, mivel a cég az itteni, Waigaoqiao-ban lévő fióknál nyitott nekem számlát, s a helyi bürokráciának köszönhetően bármilyen számlával kapcsolatos problémamegoldásért csak ide lehet befáradni. (Szóval új kártyát is itt lehet csak igényelni a régi számlához meg ilyenek.) Ez a bankfiók pedig csak munkaidőben van nyitva (ellentétben a többivel, melyek hétvégén is nyitva tartanak).
Szóval anno már nekifutottam a dolognak egyszer, elmentem az itteni fiókba, kivártam a soromat - kb. másfél óra, örült is a főnök -, majd előadtam, hogy mit szeretnék (új kártyát a régi számlámhoz). Először angolul, mert ugye itt az az anyanyelvem. A srác megértette. Vagy legalábbis azt mondta. De mivel az eddig összegyűjtött tapasztalataim azt mutatják, hogy helyinek akkor se hidd el, hogy megértett valamit, ha harmadjára is hevesen bólogat, elgagyogtam neki kínaiul is. Még mindig értette, úgyhogy megnyugodtam. 2 perc múlva kaptam is a kártyámat. Ez kicsit gyanús volt, mert Piroska már végigcsinált egy ilyen tortúrát hasonló okokból kifolyólag és neki nem ment ilyen egyszerűen (egy hetet kellett várni az új kártyára, ami mellesleg mondjuk 4szer olyan gyors, mint otthon - és az ügyfelek száma nem lehet magyarázat - na meg persze 250 forintnyi helyi pénzbe kerül az otthoni több ezres tarifával szemben), de gondoltam, nekem most mákom van: itt lehet nincsenek mindig nyitva, viszont gyorsak. Hát nem.
Szóval megkaptam a kártyám, húzok vissza "dolgozni", mert már így is jól kimaradtam. Este pedig gondoltam lecsekkolom, mennyi zsé van még a számlámon. Hát semmi. Másnap bejövök a céghez, megnézetem a pénzügyes csajjal, hogy vajon ugyanaz a számlaszám-e, hát nem. Na, mondom, akkor most jól állok, van egy számlám, amihez továbbra sem tudok hozzáférni, meg egy új, amin nincs pénz.
Mivel napközben nem tudtam ellógni, hétvégén elmentem egy másik fiókba. Ott tényleg megértették, hogy mi a problémám, de nem tudtak segíteni. Viszont elmondták, mit kell csinálnom:
- menjek vissza a saját fiókomba
- igényeljek új kártyát a régi számlámhoz (útlevél kell csak hozzá)
- ha megkapom, akkor ki tudom venni kártyáról a pénzt
- utána meg tudom szűntetni a régi számlámat (kártyával)
Kérdeztem is, hogy azt nem lehet-e, hogy csak megszűntetem a régit, miután kiveszem róla a pénzt, de nem. Először kártya kell. Csak tudnám, hogy minek. Ha az új kártya kiállításához elég egy útlevél, akkor miért nem lehet útlevéllel pénzt felvenni? De nem lehet. Csak kártyával.
Jövő héten megyek az új kártyámért. Így állunk most. De legalább 4 hónap után hozzáférek ahhoz a számlámhoz is.:)
Én csak azt nem értem, hogy a világ egyik legjövedelmezőbb ágazatában, ahol az embereket nap, mint nap húzzák le kisebb-nagyobb összegekkel (gyakran szerintem jogtalanul), miért kell még a kedves ügyfelet ilyen hülyeségekkel szívatni???
Történt anno, hogy elveszett a bankkártyám. Ez már jó régen volt, de az ügy még mindíg nem zárult le. Mondanám azt, hogy azért, mert annyi munkám volt, hogy nem tudtam elmenni elintézni, de ez jó nagy hazugság lenne :):):) Annyi viszont igaz, hogy ezt csak munkaidőben tudom elintézni, mivel a cég az itteni, Waigaoqiao-ban lévő fióknál nyitott nekem számlát, s a helyi bürokráciának köszönhetően bármilyen számlával kapcsolatos problémamegoldásért csak ide lehet befáradni. (Szóval új kártyát is itt lehet csak igényelni a régi számlához meg ilyenek.) Ez a bankfiók pedig csak munkaidőben van nyitva (ellentétben a többivel, melyek hétvégén is nyitva tartanak).
Szóval anno már nekifutottam a dolognak egyszer, elmentem az itteni fiókba, kivártam a soromat - kb. másfél óra, örült is a főnök -, majd előadtam, hogy mit szeretnék (új kártyát a régi számlámhoz). Először angolul, mert ugye itt az az anyanyelvem. A srác megértette. Vagy legalábbis azt mondta. De mivel az eddig összegyűjtött tapasztalataim azt mutatják, hogy helyinek akkor se hidd el, hogy megértett valamit, ha harmadjára is hevesen bólogat, elgagyogtam neki kínaiul is. Még mindig értette, úgyhogy megnyugodtam. 2 perc múlva kaptam is a kártyámat. Ez kicsit gyanús volt, mert Piroska már végigcsinált egy ilyen tortúrát hasonló okokból kifolyólag és neki nem ment ilyen egyszerűen (egy hetet kellett várni az új kártyára, ami mellesleg mondjuk 4szer olyan gyors, mint otthon - és az ügyfelek száma nem lehet magyarázat - na meg persze 250 forintnyi helyi pénzbe kerül az otthoni több ezres tarifával szemben), de gondoltam, nekem most mákom van: itt lehet nincsenek mindig nyitva, viszont gyorsak. Hát nem.
Szóval megkaptam a kártyám, húzok vissza "dolgozni", mert már így is jól kimaradtam. Este pedig gondoltam lecsekkolom, mennyi zsé van még a számlámon. Hát semmi. Másnap bejövök a céghez, megnézetem a pénzügyes csajjal, hogy vajon ugyanaz a számlaszám-e, hát nem. Na, mondom, akkor most jól állok, van egy számlám, amihez továbbra sem tudok hozzáférni, meg egy új, amin nincs pénz.
Mivel napközben nem tudtam ellógni, hétvégén elmentem egy másik fiókba. Ott tényleg megértették, hogy mi a problémám, de nem tudtak segíteni. Viszont elmondták, mit kell csinálnom:
- menjek vissza a saját fiókomba
- igényeljek új kártyát a régi számlámhoz (útlevél kell csak hozzá)
- ha megkapom, akkor ki tudom venni kártyáról a pénzt
- utána meg tudom szűntetni a régi számlámat (kártyával)
Kérdeztem is, hogy azt nem lehet-e, hogy csak megszűntetem a régit, miután kiveszem róla a pénzt, de nem. Először kártya kell. Csak tudnám, hogy minek. Ha az új kártya kiállításához elég egy útlevél, akkor miért nem lehet útlevéllel pénzt felvenni? De nem lehet. Csak kártyával.
Jövő héten megyek az új kártyámért. Így állunk most. De legalább 4 hónap után hozzáférek ahhoz a számlámhoz is.:)
Én csak azt nem értem, hogy a világ egyik legjövedelmezőbb ágazatában, ahol az embereket nap, mint nap húzzák le kisebb-nagyobb összegekkel (gyakran szerintem jogtalanul), miért kell még a kedves ügyfelet ilyen hülyeségekkel szívatni???
2008. február 25., hétfő
Magyarország Tour 2.
...folyt... a következő héten el kellett látogatnom az angliai gépgyártónkhoz egy új egység miatt, ami sajna nem sikerült olyan jóra, mint reméltük (hinni nem is hittük, hogy minden oké lesz, mert már régóta dolgozunk velük – de minek...). De legalább a táj és a szálló gyönyörű volt! Birmingham mellett, Barwellben voltunk (kb. 40 kilcsire), a kastélyszálló pedig Bosworthban volt, nem messze tőle. Egyébként nagyon vicces volt a környék olyan szempontból, hogy már egy 4-5 házas csoportosulásnak is külön községneve volt. A legjobban a ’The Bull In The Oak’ tetszett; ergo a kb. 8 házból álló egységnek a Bika a tölgyesben nevet adták. Mit lehet erre mondani? Ámen.
Az első két nap az idő gyönyörű volt, csináltam is pár képet a szállóról és környékéről:
Csütörtök este még Pesten volt egy búcsúbuli ismét a keménymaggal, majd az utolsó hétvége ismét a családé volt. Szomaton még megejtettünk egy közös családi ebédet Piroskáékkal Tiszaújvárosban (ha jól emlékszem, Arany Holló étterem volt a neve – hát nem a legjobb szakácsokkal dolgoznak), majd hétfő hajnalban elindultunk Pestre.
Nem mondom, hogy könnyű volt eljönni, mert nagyon jól éreztem magam a 3 hét alatt, mind a családdal, mind a barátokkal, de hát hiába van otthon, szinte mindenki, aki fontos, ha egyszer máshol fizetik meg az embert...
Végezetül még itt van pár kép a szerintem jobban sikerültek közül:
Nyírség wallpaper:
Turul-ház:
Tiszai csendélet:
Ukrán varjak:
Balaton wallpaper:
Majd még Pirsoka is fog írni külön a bő 3 hétről, mivel nem sokat voltunk együtt, így szerintem neki is van jópár sztorija :)
Mégegyszer köszönjük mindenkinek, akik ráértek találkozni, beszélni, bulizni és miegymás és nagyon köszönjük az elszállásolást is pesti tartózkodásunk alatt! Király volt ez a három hét, nagyon fogtok hiányozni, de majd legkésőbb jövőre ismétlünk!
Az első két nap az idő gyönyörű volt, csináltam is pár képet a szállóról és környékéről:
Csütörtök este még Pesten volt egy búcsúbuli ismét a keménymaggal, majd az utolsó hétvége ismét a családé volt. Szomaton még megejtettünk egy közös családi ebédet Piroskáékkal Tiszaújvárosban (ha jól emlékszem, Arany Holló étterem volt a neve – hát nem a legjobb szakácsokkal dolgoznak), majd hétfő hajnalban elindultunk Pestre.
Nem mondom, hogy könnyű volt eljönni, mert nagyon jól éreztem magam a 3 hét alatt, mind a családdal, mind a barátokkal, de hát hiába van otthon, szinte mindenki, aki fontos, ha egyszer máshol fizetik meg az embert...
Végezetül még itt van pár kép a szerintem jobban sikerültek közül:
Nyírség wallpaper:
Turul-ház:
Tiszai csendélet:
Ukrán varjak:
Balaton wallpaper:
Majd még Pirsoka is fog írni külön a bő 3 hétről, mivel nem sokat voltunk együtt, így szerintem neki is van jópár sztorija :)
Mégegyszer köszönjük mindenkinek, akik ráértek találkozni, beszélni, bulizni és miegymás és nagyon köszönjük az elszállásolást is pesti tartózkodásunk alatt! Király volt ez a három hét, nagyon fogtok hiányozni, de majd legkésőbb jövőre ismétlünk!
2008. február 24., vasárnap
Magyarország Tour 1.rész
Idei Magyarországi látogatásunk elég kalandosan indult, történt ugyanis, hogy a fényképezőmet fent felejtettem a Shanghai-Helsinki járaton (még így is volt nálam vagy 3 kézipoggyász, nem tűnt fel, hogy a negyedik hiányzik:)). Így aztán nem volt teljesen felhőtlen a hazaérkezést, mert ugye negyed milla elhagyása azért csak piszkálja az ember csőrét.
Ugyan rögtön megérkezéskor jelentettem a csomagszolgálatnál a dolgot, fel is vették az adatokat, el is küldték a faxot, de 4 napig nem jött rá válasz. Mivel én nem úgy ismerem a finneket, hogy egyrészt csak úgy elsuvvasztanának egy gépet, másrészt pedig nem reagálnának egy ilyen megkeresésre, a 4. napon fogtam magam és felhívtam a finnországi repteret, ahonnan 3 átirányítás múlva már részletesen ecsetelnem a gépen található képek tartalmát, ugyanis ott volt a ’kis dárga’. 6 ropiért pedig másnap már nálam. Ennyit az otthoni ügyfélszolgálatról (mondjuk még mindig sokkal jobb, mint az a +”+!%! T-mobile, akikre szívem szerint legszívesebben rászabadítottam volna az egész Fogysztóvédelmi Főfelügyelőséget, de aztán mégsem, mert úgysem lett volna semmi – otthon még mindig kormányzatilag támogatott, kizsákmányoló, szabadrablásos vadkapitalizmus van...).
Naszóval, még a reptéren volt egy kis kalandunk, mégpedig a vámnál. Nem tudom, mi ez az új rendszer, de nagyon nem tetszik, hogy már szinte vártak minket. Mert Kínából jöttünk. (Mivel Helsinkin keresztül érkeztünk, tehát EU-n belülről, nem tudom, honnan a francból vágták le a dolgot...) Szóval vámos bácsi kiszúr, megállít, hevesen érdeklődik, hogy van-e vámolni való. Én persze mondom, hogy nincs. Biztos? Igen. De azt ugy tudja – mondja – , hogy max. 44 ezer forintig lehet vámmentesen árut, ajándékot behozni? Mondom neki, akkor sincs, kinyitom szívesen bármelyik csomagot, csak haladjunk, mert egy éve nem voltunk itthon, s a szülők már várnak. Még elkezdett magyarázni műszaki cikkekről, de mivel a fényképezőm a gépen maradt, így abba sem lehetett belekötni. Végül elengedett, anélkül, hogy belenézett volna a csomagba – szerencsére :) Mentségemre legyen szólva, csak saját felhasználásra (illetve család részére) voltak ajándékok, de bőven 44 ezer felett – főleg, ha az eredeti árát nézzük a dolgoknak, de azért tényleg, nehogy már az állam lesápoljon most még az ajándékok után is! Nem elég ez a jogellenesen szedett TB támogatás Feriéknek???
Lényeg, hogy végre elhagyhatta a belföldi járattal érkezett EU-s állampolgár az immár Shengeni egyezmény alá tartozó magyarországi határt is. Köszönöm.
A családok már nagyon vártak, volt nagy boldogság, meg utána még két óra út haza, de azt már tényleg ki lehetett bírni. (Meg kell hagyni, a Shanghai-Helsinki között közlekedő új Finnair gépre nem lehetett semmi panaszunk: mindenkinél egyéni képernyő, kb. 20 film, 10 játék és miegyéb más közül lehetett válogatni, így meglepően gyorsan elment az a 11 óra.)
Az első hétvégét és utána még pár napot mindketten a szülőkkel töltöttük (na meg ügyintézéssel – OTP, APEH, EB, DH és egyéb Rt-k (rablótársaságok)). Szerda este felmentem Pestre (MINDEN KEDVES VENDÉGLÁTÓNKNAK KÖSZI SZÉPEN MÉGEGYSZER A SZÁLLÁST!), ahol bemelegítésképp a régi keménymaggal toltunk egy reggelig tartó bulit. Nem nagyon részletezném a dolgot, de a lényeg, hogy Robival reggel fél 8-kor mondtuk, hogy most már ne beszélgessünk tovább, inkább aludjunk egy kicsit.
Csütörtök és péntek napközben Stokvis volt, péntek este pedig ismét egy nagyobb szabású buli. Erről már vannak képek is :) :
Utána szombat Eger, majd vasárnaptól szerdáig Nyíregyháza volt a program. Itt láttam meg az idei első és kvázi utolsó havamat:
Meglátogattuk Piroska nagyszüleit és voltunk Sóstón is...
...majd szerdán országjáró turnéra indultunk, kezdve Tiszaföldvárral ( én nagyim), ahova egy balesett miatt csak jókora kerülővel sikerült eljutni (szó szerint névtelen utakon, szántókon vitt keresztül a GPS), de végül megérkeztünk:
Még szerda délután átmentünk Veszprémbe, öcsémhez. Barniéknál aludnunk, aminek az eredménye egy csütörtök esti ulti party lett (szuper volt nagyon!).
Pénteken indultunk Egerbe, mert megérkeztek Gazdaságkutató Norbiék is Magyarországra. (Öcsémnek Athénba kellett mennie tolmácsolni sajna, így nem tudott velünk jönni.)
Péntek este azt hiszem evidens volt egy kis mézespálinkázás az Egri estben. Sikerült itt is hajnalig dumálni, de nagyon szuper volt a hangulat!
Szombat délelőtt kimentünk korizni – pontosabban kikísértem a csirkéket a pályára. Én maradtam a könyvnél (vettünk vagy 20 könyvet otthon, mert itt ugye híján vagyunk a magyar nyelvű irodalomnak).
Piroska később még volt kint anyumékkal Cserépfalun is megnézni a parasztházunkat (remélem az is elkészül majd egyszer).
Este pedig a Tüzes vízbe mentünk egy jóval mérsékeltebb hangvietű összejövetelre (pontosabban csak nekünk volt az, a többiek még mentek tovább, de én már éjfélkor majd elaludtam).
Folyt. Köv.
Ugyan rögtön megérkezéskor jelentettem a csomagszolgálatnál a dolgot, fel is vették az adatokat, el is küldték a faxot, de 4 napig nem jött rá válasz. Mivel én nem úgy ismerem a finneket, hogy egyrészt csak úgy elsuvvasztanának egy gépet, másrészt pedig nem reagálnának egy ilyen megkeresésre, a 4. napon fogtam magam és felhívtam a finnországi repteret, ahonnan 3 átirányítás múlva már részletesen ecsetelnem a gépen található képek tartalmát, ugyanis ott volt a ’kis dárga’. 6 ropiért pedig másnap már nálam. Ennyit az otthoni ügyfélszolgálatról (mondjuk még mindig sokkal jobb, mint az a +”+!%! T-mobile, akikre szívem szerint legszívesebben rászabadítottam volna az egész Fogysztóvédelmi Főfelügyelőséget, de aztán mégsem, mert úgysem lett volna semmi – otthon még mindig kormányzatilag támogatott, kizsákmányoló, szabadrablásos vadkapitalizmus van...).
Naszóval, még a reptéren volt egy kis kalandunk, mégpedig a vámnál. Nem tudom, mi ez az új rendszer, de nagyon nem tetszik, hogy már szinte vártak minket. Mert Kínából jöttünk. (Mivel Helsinkin keresztül érkeztünk, tehát EU-n belülről, nem tudom, honnan a francból vágták le a dolgot...) Szóval vámos bácsi kiszúr, megállít, hevesen érdeklődik, hogy van-e vámolni való. Én persze mondom, hogy nincs. Biztos? Igen. De azt ugy tudja – mondja – , hogy max. 44 ezer forintig lehet vámmentesen árut, ajándékot behozni? Mondom neki, akkor sincs, kinyitom szívesen bármelyik csomagot, csak haladjunk, mert egy éve nem voltunk itthon, s a szülők már várnak. Még elkezdett magyarázni műszaki cikkekről, de mivel a fényképezőm a gépen maradt, így abba sem lehetett belekötni. Végül elengedett, anélkül, hogy belenézett volna a csomagba – szerencsére :) Mentségemre legyen szólva, csak saját felhasználásra (illetve család részére) voltak ajándékok, de bőven 44 ezer felett – főleg, ha az eredeti árát nézzük a dolgoknak, de azért tényleg, nehogy már az állam lesápoljon most még az ajándékok után is! Nem elég ez a jogellenesen szedett TB támogatás Feriéknek???
Lényeg, hogy végre elhagyhatta a belföldi járattal érkezett EU-s állampolgár az immár Shengeni egyezmény alá tartozó magyarországi határt is. Köszönöm.
A családok már nagyon vártak, volt nagy boldogság, meg utána még két óra út haza, de azt már tényleg ki lehetett bírni. (Meg kell hagyni, a Shanghai-Helsinki között közlekedő új Finnair gépre nem lehetett semmi panaszunk: mindenkinél egyéni képernyő, kb. 20 film, 10 játék és miegyéb más közül lehetett válogatni, így meglepően gyorsan elment az a 11 óra.)
Az első hétvégét és utána még pár napot mindketten a szülőkkel töltöttük (na meg ügyintézéssel – OTP, APEH, EB, DH és egyéb Rt-k (rablótársaságok)). Szerda este felmentem Pestre (MINDEN KEDVES VENDÉGLÁTÓNKNAK KÖSZI SZÉPEN MÉGEGYSZER A SZÁLLÁST!), ahol bemelegítésképp a régi keménymaggal toltunk egy reggelig tartó bulit. Nem nagyon részletezném a dolgot, de a lényeg, hogy Robival reggel fél 8-kor mondtuk, hogy most már ne beszélgessünk tovább, inkább aludjunk egy kicsit.
Csütörtök és péntek napközben Stokvis volt, péntek este pedig ismét egy nagyobb szabású buli. Erről már vannak képek is :) :
Utána szombat Eger, majd vasárnaptól szerdáig Nyíregyháza volt a program. Itt láttam meg az idei első és kvázi utolsó havamat:
Meglátogattuk Piroska nagyszüleit és voltunk Sóstón is...
...majd szerdán országjáró turnéra indultunk, kezdve Tiszaföldvárral ( én nagyim), ahova egy balesett miatt csak jókora kerülővel sikerült eljutni (szó szerint névtelen utakon, szántókon vitt keresztül a GPS), de végül megérkeztünk:
Még szerda délután átmentünk Veszprémbe, öcsémhez. Barniéknál aludnunk, aminek az eredménye egy csütörtök esti ulti party lett (szuper volt nagyon!).
Pénteken indultunk Egerbe, mert megérkeztek Gazdaságkutató Norbiék is Magyarországra. (Öcsémnek Athénba kellett mennie tolmácsolni sajna, így nem tudott velünk jönni.)
Péntek este azt hiszem evidens volt egy kis mézespálinkázás az Egri estben. Sikerült itt is hajnalig dumálni, de nagyon szuper volt a hangulat!
Szombat délelőtt kimentünk korizni – pontosabban kikísértem a csirkéket a pályára. Én maradtam a könyvnél (vettünk vagy 20 könyvet otthon, mert itt ugye híján vagyunk a magyar nyelvű irodalomnak).
Piroska később még volt kint anyumékkal Cserépfalun is megnézni a parasztházunkat (remélem az is elkészül majd egyszer).
Este pedig a Tüzes vízbe mentünk egy jóval mérsékeltebb hangvietű összejövetelre (pontosabban csak nekünk volt az, a többiek még mentek tovább, de én már éjfélkor majd elaludtam).
Folyt. Köv.
2008. január 25., péntek
Annual Dinner
No, végre rászántam magam, hogy megírjam ezt a bejegyzést is; jó rég volt már, mit ne mondjak.
Természetesen idén is volt évzáró a cégnél, ha jól emlékszem, január 17-én. Már előre féltem a tavalyi élményekre alapozva: egész napos „előadás-sorozat” kínaiul. Be is készültem egy Nyírő könyvvel, ami sajnos elég rossz választás volt (hiába, egy történetet nem lehet százszor átírni), de szerencsére az idei deployment meeting (ami ilyen évértékelős-beszámolós, dícsérgetős móka) sokkal élvezetesebbnek bizonyult, mint a tavalyi (pontosabban sokkal kevésbé volt dögunalom).
Szóval túléltük a 8 órát, meg a meglehetősen szerény ebédet (pontosabban csak nekem, meg még pár színvonalas konyhához szokott külföldi kollégának volt az csak ez a feltálalt kínai takony), s indultunk vacsorázni egy közeli hotelbe. A csúcsforgalomnak köszönhetően kb. másfél óra alatt oda is értünk (20 km max.). Nem tudom egyébként, hogy legalább ilyen alkalmakkor miért olyan nehéz a rendezvény végét úgy belőni, hogy legalább a legnagyobb dugót elkerüljük, de nem baj. (A pláne az volt, hogy bár volt elég hely a buszon, az egyik szájmenéses kollégám lehuppant mellém angol társalgást gyakorolni, úgyhogy most már tudom az ő élettörténetét is.)
Miután megérkeztünk a szállodába, s leült mindenki szépen a helyére, kezdetét vette a nagy eszem-iszom.
A kíni lakoma (megint éhesen mentem haza) helyenként meg volt spékelve egy kis játékkal, díjosztóval, tombolával, karaoke-val és hasonló nyalánkságokkal. Én idén sem nyertem semmit, viszont indiai kollégám, Viral, elvitte a fődíjat, egy laptopot, amit egyébként meg is érdemelt, mert elég sokat melózott elég szar pénzért az évben.
Azt még külön megjegyezném, hogy idén osztottak külön jutalmat azon dolgozóknak, akik már legalább 3 éve a cégnél vannak. Természetesen én (is) kimaradtam, a jutalmazottak között csak a helyi lakosság volt. Mondjuk igazság szerint ezt a kis pluszpénzt még otthon kellett volna megkapnom, de mindegy, ugyebár a túlzott megbecsülés hozott ide is, a messzi Kínába – vehetném ezt az ösztökélést is jutalomnak, muhaha.
Az est folyamáról még két dolgot emelnék ki: valaki kitalálta, hogy legyen divatbemutató (én jelmezverseny ala sárgának hívtam volna). Nem tudom, mi volt pontosan az értelme, hacsaknem az, hogy ezzel is menjen az idő, mert amúgy elég máfán volt, de sebaj.
A másik pedig a számomra még mindig enyhén szólva mulatságos „koccintsunk és igyuk ki poharunkat fenékig” című kampéjezés mindenkivel, melynek során kb. fél-egy dl sört kell leverni a „kihívó” féllel együtt. Páran most is berúgtak a 4. körül, de azért már jobban bírták, mint tavaly. (Most senki nem hányt a színpadra.)
A vacsi után elmentünk még egy össznépit karaokee-zni. Itt is voltak arcok :)
Na, mentem bértárgyalni. Kíváncsi vagyok, hogy jövök vissza...
Természetesen idén is volt évzáró a cégnél, ha jól emlékszem, január 17-én. Már előre féltem a tavalyi élményekre alapozva: egész napos „előadás-sorozat” kínaiul. Be is készültem egy Nyírő könyvvel, ami sajnos elég rossz választás volt (hiába, egy történetet nem lehet százszor átírni), de szerencsére az idei deployment meeting (ami ilyen évértékelős-beszámolós, dícsérgetős móka) sokkal élvezetesebbnek bizonyult, mint a tavalyi (pontosabban sokkal kevésbé volt dögunalom).
Szóval túléltük a 8 órát, meg a meglehetősen szerény ebédet (pontosabban csak nekem, meg még pár színvonalas konyhához szokott külföldi kollégának volt az csak ez a feltálalt kínai takony), s indultunk vacsorázni egy közeli hotelbe. A csúcsforgalomnak köszönhetően kb. másfél óra alatt oda is értünk (20 km max.). Nem tudom egyébként, hogy legalább ilyen alkalmakkor miért olyan nehéz a rendezvény végét úgy belőni, hogy legalább a legnagyobb dugót elkerüljük, de nem baj. (A pláne az volt, hogy bár volt elég hely a buszon, az egyik szájmenéses kollégám lehuppant mellém angol társalgást gyakorolni, úgyhogy most már tudom az ő élettörténetét is.)
Miután megérkeztünk a szállodába, s leült mindenki szépen a helyére, kezdetét vette a nagy eszem-iszom.
A kíni lakoma (megint éhesen mentem haza) helyenként meg volt spékelve egy kis játékkal, díjosztóval, tombolával, karaoke-val és hasonló nyalánkságokkal. Én idén sem nyertem semmit, viszont indiai kollégám, Viral, elvitte a fődíjat, egy laptopot, amit egyébként meg is érdemelt, mert elég sokat melózott elég szar pénzért az évben.
Azt még külön megjegyezném, hogy idén osztottak külön jutalmat azon dolgozóknak, akik már legalább 3 éve a cégnél vannak. Természetesen én (is) kimaradtam, a jutalmazottak között csak a helyi lakosság volt. Mondjuk igazság szerint ezt a kis pluszpénzt még otthon kellett volna megkapnom, de mindegy, ugyebár a túlzott megbecsülés hozott ide is, a messzi Kínába – vehetném ezt az ösztökélést is jutalomnak, muhaha.
Az est folyamáról még két dolgot emelnék ki: valaki kitalálta, hogy legyen divatbemutató (én jelmezverseny ala sárgának hívtam volna). Nem tudom, mi volt pontosan az értelme, hacsaknem az, hogy ezzel is menjen az idő, mert amúgy elég máfán volt, de sebaj.
A másik pedig a számomra még mindig enyhén szólva mulatságos „koccintsunk és igyuk ki poharunkat fenékig” című kampéjezés mindenkivel, melynek során kb. fél-egy dl sört kell leverni a „kihívó” féllel együtt. Páran most is berúgtak a 4. körül, de azért már jobban bírták, mint tavaly. (Most senki nem hányt a színpadra.)
A vacsi után elmentünk még egy össznépit karaokee-zni. Itt is voltak arcok :)
Na, mentem bértárgyalni. Kíváncsi vagyok, hogy jövök vissza...
Hazaút
No, megyünk haza. Látogatóba csak, még nem move-olunk egyenlőre :)
Nem is írok többet, mert nemsokára indul a gép, szóval... viszlát február végén (azért ha lesz időm, közben majd feltöltöm az otthoni dolgokat is).
Sziasztok!
Nem is írok többet, mert nemsokára indul a gép, szóval... viszlát február végén (azért ha lesz időm, közben majd feltöltöm az otthoni dolgokat is).
Sziasztok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)