Természetesen idén is volt évzáró a cégnél, ha jól emlékszem, január 17-én. Már előre féltem a tavalyi élményekre alapozva: egész napos „előadás-sorozat” kínaiul. Be is készültem egy Nyírő könyvvel, ami sajnos elég rossz választás volt (hiába, egy történetet nem lehet százszor átírni), de szerencsére az idei deployment meeting (ami ilyen évértékelős-beszámolós, dícsérgetős móka) sokkal élvezetesebbnek bizonyult, mint a tavalyi (pontosabban sokkal kevésbé volt dögunalom).
Szóval túléltük a 8 órát, meg a meglehetősen szerény ebédet (pontosabban csak nekem, meg még pár színvonalas konyhához szokott külföldi kollégának volt az csak ez a feltálalt kínai takony), s indultunk vacsorázni egy közeli hotelbe. A csúcsforgalomnak köszönhetően kb. másfél óra alatt oda is értünk (20 km max.). Nem tudom egyébként, hogy legalább ilyen alkalmakkor miért olyan nehéz a rendezvény végét úgy belőni, hogy legalább a legnagyobb dugót elkerüljük, de nem baj. (A pláne az volt, hogy bár volt elég hely a buszon, az egyik szájmenéses kollégám lehuppant mellém angol társalgást gyakorolni, úgyhogy most már tudom az ő élettörténetét is.)
Miután megérkeztünk a szállodába, s leült mindenki szépen a helyére, kezdetét vette a nagy eszem-iszom.
A kíni lakoma (megint éhesen mentem haza) helyenként meg volt spékelve egy kis játékkal, díjosztóval, tombolával, karaoke-val és hasonló nyalánkságokkal. Én idén sem nyertem semmit, viszont indiai kollégám, Viral, elvitte a fődíjat, egy laptopot, amit egyébként meg is érdemelt, mert elég sokat melózott elég szar pénzért az évben.
Azt még külön megjegyezném, hogy idén osztottak külön jutalmat azon dolgozóknak, akik már legalább 3 éve a cégnél vannak. Természetesen én (is) kimaradtam, a jutalmazottak között csak a helyi lakosság volt. Mondjuk igazság szerint ezt a kis pluszpénzt még otthon kellett volna megkapnom, de mindegy, ugyebár a túlzott megbecsülés hozott ide is, a messzi Kínába – vehetném ezt az ösztökélést is jutalomnak, muhaha.
Az est folyamáról még két dolgot emelnék ki: valaki kitalálta, hogy legyen divatbemutató (én jelmezverseny ala sárgának hívtam volna). Nem tudom, mi volt pontosan az értelme, hacsaknem az, hogy ezzel is menjen az idő, mert amúgy elég máfán volt, de sebaj.
A másik pedig a számomra még mindig enyhén szólva mulatságos „koccintsunk és igyuk ki poharunkat fenékig” című kampéjezés mindenkivel, melynek során kb. fél-egy dl sört kell leverni a „kihívó” féllel együtt. Páran most is berúgtak a 4. körül, de azért már jobban bírták, mint tavaly. (Most senki nem hányt a színpadra.)
A vacsi után elmentünk még egy össznépit karaokee-zni. Itt is voltak arcok :)
Na, mentem bértárgyalni. Kíváncsi vagyok, hogy jövök vissza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése