Putuoshan 1.

Megerőszakoltam magam végre és leültem megint blogot írni :) Mostanában valahogy annyira nincs kedvem gép előtt ülni, hogy csak na (filmeket leszámítva, bár abból is a TV-s lejátszást preferálom:)).

Szóval volt őszi szünet, egy hét. Pontosabban 5 nap. Piroskának sajna csak 1, mert ugye nekik magyar menetrend van. Gondolkodtunk, hova kéne elmenni, s mivel már sokan ajánlották Putuoshant, a 4 legszentebb kínai hegyek egyikét, hát gondoltuk megnézzük, mire fel ez a nagy felhajtás.

Putuoshan (Putuo-hegy) gyakorlatilag egy sziget, mely csak az egyik a Sanghájtól úgy 200 km-re délre található szigetcsoport egyikének. Viszont sziget jellegéből kifolyólag elég lassú megközelíteni. Először buszra szálltunk, mely levitt a sangháji félsziget déli kikötőjéhez, ahonnan hajóval mentünk tovább. Kb. 5 óra volt így az út, a végére már nagyon untuk a hajókázást (hozzá kell tenni, hogy kb. 300, nem kimondottan civilizált helyivel utaztunk egy légtérben...).
A szállásunk Zhujiajian szigetén volt, úgyhogy oda még át kellett hajózni Putuoshanról. Ez kicsit kalandos volt, mert egyrészt errefelé senki nem beszél angolul, másrészt az itt élők a shangháji nyelvjárást preferálják. Azért szerencsére a hivatalos mandarint is vágták, csak kicsit döcögősebben (bár lehet, hogy a mi tudásunk kopott meg nagyon...). Miután átjutottunk Zhujiajianra és negyedórás alkudozás után találtunk egy tuktuk-ot, ami hajlandó volt normális áron elvinni a szállodába, végre megszabadulhattam a hátizsától. Ledőlni már nem tudtam, mert ilyen kirándulások alkalmával Piroskának este 11-ig folyamatosan mehetnékje szokott lenni (ami egy darabig nem is baj:)), szóval nyakunkba vettük a szigetet. Zhujiajian nem nagy sziget, viszont alig van rajta látnivaló. Igazából ilyen pihenőövezet tengerparttal, a szállodás részét leginkább Zánkához tudnám hasonlítani hangulat szempontjából. Csak itt nincs kedve az embernek belemenni a vízbe. (Megjegyzem, a tenger az egész út során mocsokbarna volt, s nem volt ez másképp a szigeteknél sem. Eszméletlen, mennyire szennyezett és hogy el van ezáltal cseszve az egész környék. Dehát mit várjon az ember, mikor ide ömlik a sangháji fészliget összes szennyvize.)

De vissza Zhujiajianhoz: sétáltunk egy hatalmasat, s megnéztük a Fehér-hegyet is, ami inkább olyan dombocska, de azért nagyon szép. Este pedig a szállodában kajáltunk egy elfogadhatót nem kimondottan olcsón.

Kilátás a szállodából:

A Fehér-hegy bejárata...

...és a kilátás fentről.

A környéken egyébként elég sok volt a hadihajó, fentről is láttunk egyet. Hiába, Taiwan innen csak 400 km.




Ezt a mondatot nem sikerült megfejtenem. Nem hinnénm, hogy a pl-t összekeverték volna az f-fel, viszont a Pengetni Tilos-nak sincs túl sok értelme...
No, kipróbáltam már a manuális fókuszt is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt elsőre sikerült így lekapni.:)
A hegyen is belebotlottunk egy fura ízlésű fazonba. Cuki a táskád, öcsi!
Közös kép
Szép helyek voltak itt nagyon

Este bementünk még a "városba", mert írta az egyik túrista-röplap, hogy itt rendezik meg mindnen évben a Nemzetközi Homokszobor építő-faragó-alkotó fesztivált. No ezt este nem sikerült megtalálni, viszont végignéztük a parti bazársort. Volt vagy 50 tengeri herkentyű kifőzde meg vagy 100 bazári stand, tele nagyon csecse cuccokkal. (Főként kagylóból készült portékákkal.)

Bolyki Brothers koncert

Valahogy a kínai és a magyar ízlés mégsem áll olyan távol egymástól, mint ahogyan azt enyhe felsőbbrendűségi érzéssel szeretnénk hinni, de legalábbis viszonylag sok a közös kapcsolódási pont. Ezt bizonyítják a Magyarországról rendre idelátogató művészek, előadók sikerei, aminek sokszor mi magunk is tanui lehetünk.

Legutóbb október 21-22-én lépett fel az ExperiDance itt Sanghajban, óriási sikert aratva mindkét teltházas előadásával. Erre csak én tudtam elmenni, viszont az augusztusban itt fellépő Bolyki Brothers koncertjére mindkettőnknek sikerült eljutnunk.

A Bolyki testvérekről annyit érdemes előre tudni, hogy ők tényleg vér szerinti fivérek, és egész kiskoruktól fogva folyamatosan felléptek különféle családi, egyházi és közösségi rendezvényen különleges előadásukkal: ők ugyanis az acapella énekstílust követik, nem használnak semmilyen hangszert, a hangjukkal viszont mindenre képesek.

Ennyi azonban valószínűleg még nem elég ahhoz, hogy Sanghaj legnagyobb koncerttermében énekeljenek két estét is: nemcsak jól énekelnek, de kifejezetten szórakoztató fellépést hoztak össze, teljesen belopva magukat a kínai közönség szívébe:


Először is: a KTV-k (értsd: Karaoké Bárok) országában olyan műsort hoztak, ahol a közönséget is megénekeltették! Ez a legtöbb koncerten amúgyis nagy sikert szokott okozni, de itt a közönség szeret is és tud is énekelni, úgyhogy igazán szép végeredmény született belőle!

Másodszor: valami isteni sugallatnak (vagy a tehetséges menedzsernek - aki egyébként az egyik fivér) köszönhetően megtanultak két kínai slágert is saját hangjukra "hangszerelve". Mivel a kínainak mindennél jobban rajonganak saját országukért és kultúrájukért, ez feltette a koronát az estére, és teljesen szokatlan módon még vissza is tapsolták őket! Normális esetben már a meghajlás és taps alatt a közönség 50%-a elhagyja a nézőteret :)

A koncert után lehetőségünk volt az egyik közeli jazz klubban együtt vacsorázni a csapattal, ahonnan persze nem engedtük haza őket addig, amíg ott is meg nem csillantották tehetségüket. Ott is nagy sikerrel! Szép volt, Fiúk!

A következő koncertjük pont most, november 4-én kedden lesz Bpn a Művészetek Palotájában!
www.bolyki.hu (a Youtube-on bele tudtok hallgatni a zenéjükbe)

Rendszeres olvasó

Most láttam csak, hogy újabb modullal jelentkezett a Blogger, mégpedig a rendszeres olvasójéval. Mi több, nekünk is akad egy, méghozzá GKNorbi személyében :) Szóval csak azt akartam mondani, hogy tökjó és, hogy szeretünk Norbi! ;)
Mellesleg elég fura a modul kezelése, ugyanis a rendszeres olvasóval kvázi egy dolgot lehet tenni: Letiltani.
Érdekes fajtája a jutalmazásnak, nem mondom. :)

Madármosás

Az egyik helyi látványosságot majd elfelejtettem:
Íme egy képes használati útmutató madárgondozáshoz (vagy ketrecmosáshoz? nem is tudom):
1.: helyezzük a ketrecet madarastól a kanálisba (mert ott ugye tiszta a víz), majd lötyböljük meg egy kicsit a madarat vízzel, hogy szokja a gondolatot.
2.: merítsük el teljesen a ketrecet egymás után 2-3-szor.
3.: ha madarunk újabb merítésre már nem reagál, kivehetjük a kalitkát.
4.: akasszuk ki a madarat száradni.

Nanxun - álom

Írtam, hogy ezen a hétvégén, mikor Nanxunben jártunk, lépten-nyomon alvó emberekbe botlottunk. Maga a tény, hogy a helyiek szeretnek aludni, s ha van egy kis idejük, akkor ez a nambör van elfoglaltság (kvázi midnenkinek az alvás a hobbija - azt csodálom, hogy nem csináltak belőle olimpiai számot idénre, mert akkor még be lehettett volna gyűjteni pár érmet, talán még az USA-t is leelőzték volna:)), de ezen a napon a szokásosnál jóval több embert nyomott el a buzgóság. Itt van pár kedvenc képem, a legjobbat majd a legvégére hagyom.







És a legjobb:

Nanxun

Pár héttel ezelőtt ismét vizivárosba látogattunk Gucziékkal: ezúttal Nanxun-t néztük meg. Nem volt rossz, de nem volt más sem, mint a többi. :) Egy igazán érdekes épületet láttunk. Nem is az épület, hanem a berendezés volt eddig itt még nem látott: egy nyugatbu...kedvelő hongkongi kereskedő háza. A bútor mind európai volt, 19.sz. környéki, ha jól emlékszem. Nem nézett ki rosszul, ráadásul ez volt az első alkalom, hogy errefelé én ilyet láttam, szóval...
A másik érdekes, pontosabban inkább hajmeresztő dolog egy shanghai-i parasztemberrel kapcsolatos, aki szegénysorból származott, de aztán kitartó munkával felküzdötte magát egy vállalat élére, s nagyon gazdag lett. A pénzből az oktatást támogatta, alapítványt hozott létre stb. Elég híres fószer volt, egyébként Dr. Jeay Ling Koo-nak hívták. (A doktori cím tiszteletbeli; rendkívüli társadalmi munkáiért kapta, de ez most nem lényeg; akit érdekel, járjon utána.) Szegény még fiatalon elvesztette apját. Mikor 17 éves volt, apja vesebajt kapott és meghalt, pedig fia mindent megtett érte: még saját karjáról levagdalt húsból is főzött neki levest! Azt nem tudom, hogy ezt valamiféle hiedelem miatt tette, vagy csak szegények voltak és nem volt máshonnan hús, de mindenesetre gondoltam megemlítem, hogy voltak ilyenek is anno.

No, más említésre méltó nemigen volt a helyen, hacsaknem az, hogy valami álmosság lehetett a levegőben, mert amerre néztem, alvő embereket láttam, de ezeket felteszem külön.









Ez volt a hongkongi kereskedő háza belülről. Volt vagy 20 szoba...


Csak lazán...errefelé motorostul rontanak a házba...


Na, ez még érdekes volt: a fazon fésűkészítő. Volt neki egy spéci reszelője, azzal szedte ki a szaruból az anyagot. Egy húzás=egy fog volt neki, kb. 2 perc alatt lehozott egy fésűt, utána már csak csiszolgatni kellett. Ja és semmi segédezköz, osztás skicc vagy hasonló, csak úgy szemre ment minden. Elképesztő volt!


A tipikus kanálisban való mosás. Ezen a helyen sem volt másképp: ide folyt a szemét, itt mosták a ruhát, a gyerek szaros seggét és innen fogták a halat ebédre.


Ez pedig egy pálinkafőző...
Ez pedig a késztermék. Szép kis mennyiség, szerintem az összes embernek, akit ismerek, elég lenne egy életre...kiváltképp mivel pocsék egy íze volt. Hiába no, a pálinkát gyümölcsből kell főzni!


Farkasszemet néztek:


Itt pedig a vizivárosokra szintén jellemző szemétszedőket lehet látni. Egész nap fel-alá járkálnak a csatornákban és kiszedik a szemetet, amit mások mindenhol máshol beledobáltak. Mondanom sem, kell, hogy volt munkájuk rendesen...
Ez pedig a Bank of China helyi épülete. Kíváncsi vagyok, hogy oldották meg a biztonságot egy ilyen fabodegába. Azért szépen néz ki kívülről.


Volt piac is, a szokásos dologkkal: mindent lehetett kapni ami élt és mozgott.

Újabb alsónaci szárítási módra leltünk...

És végül pár hangulatkép...