Március 25-én, Shanghai történetében először egy nemzet saját fát állított, mégpedig a magyarok. A helyszín a város központjában lévő People's Parkban, a Barbarossa étteremmel szemben van, és tökéletesen ideálisnak tűnik a mi kis fekete nyírfácskánknak (merthogy erre a fajtára esett a választás). Az ötlet "civil" körökből származott, és a Shanghai-i magyar konzulátus vette a kezébe az ügyet, hogy ezt a kezdeményezést megfelelő módon meg is lehessen valósítani.

Nem apróztuk el, rögtön egy 6 méteres fát ültettünk, remélhetőleg így nagyobb esélyekkel indulhat, bár itt nem igazán láttam még megrongált parkot vagy fát. Nagyon sok parkőr és kertész van, akik nem csak a tisztaságra, hanem a rendre is figyelnek, illetve faültetés esetén teljesen előkészítik a terepet (lásd a képen). A magyar kolónia - kicsik és nagyok - pedig pillanatok alatt be is fejezte az ültetést. Persze mi is segítettük:

Miután betemettük a gödröt, átmentünk a szomszédos Barbarossába, hogy megnézzük onnan is a fát.

Sikerült megtudni most is pár érdekességet: például hogy Shanghaiban nagyon sok épületet terveztett magyar építész, a People's Square körül három épületet is:

1. Park Hotel: Hudecz László (1893-1958) tervezte,
art deco stílusban épült 1934-ben, ez volt akkor a legmagasabb épület egész Ázsiában, és itt volt a leggyorsabb lift Shanghaiban.
2. Grand Cinema: eredetileg 1928-ban épült, de 3 év alatt csődbe is ment, ezért egy kínai-angol-amerikai vegyesvállalat megvásárolta, és teljesen újjáépíttette Hudecz
art deco tervei alapján. Közel 2000 férőhelyes volt, és 1949-ig folyamatosan játszották itt a legújabb Hollywood-i filmeket, utána viszont a Shanghai Kultúrális Hivatal vette át az irányítását. Éppen most renoválják, úgyhogy kép majd később lesz.

3. Shanghai Moore Memorial Church (Mu En Tang): Hasonlóan a mozihoz, ezt is 1929-ben építették, és Hudecz tervei alapján alakították át 1931-ben. Még itt nem jártunk, úgyhogy majd még lesz erről is szó (és kép is).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése