Nyugat-Kína: 4.nap

Még az előző estéhez annyit, hogy Lacival elmentünk borozni egy kicsit. Úton hazafelé épp magyarázta, miért van annyi kommandós mindenütt – itt is párosával járkálna ka rendőrök, csak rendszerint kíséri őket 2-3 kommandós is, mivel a török illetve muszlim „kisebbség”, ami itt gyakorlatilag majdnemhogy többség, szereti rövid úton lezárni a vitákat. Nem ordítoznak órákon át, mint Shanghaiban a kínaiak. Egyszerűen csak szúrnak vagy lőnek – mikor egy nagy kereszteződést pont elhagyva hatalmas csattanást hallottunk a bal oldalról. Kinéztünk, s mit látunk? Egy Audi A6L szikrázó alvázzal húz el mellettünk a gyepen. Frankón részeg lehetett a faszi, mert minket a kereszteződésben előzve nem vette észre, hogy középen bizony járdasziget van, s úgy ahogy volt, telibekapta. Felugratott rá, elhúzott mellettünk, majd bevágott elénk. Utána kb .50 méterrel odébb kénytelen volt megállni, mert mindkét első kereke defektes lett és az alváz is megsínylette a jó 30cm hirtelen szintemelkedest. Hát mákunk volt, hogy nem ránk rántotta azt a nagy dögöt. Méginkább, hogy nem kapott hátulról telibe.

Na, még a közbiztonsághoz errefelé annyit: nem értettük, hogy este miért akarja a taxis Piroskát előre ültetni, de Laci kiderítette: rendelet van rá, hogy sötétedés után csak nő utazhat elől, férfi nem – a taxisok védelmében. Errefelé nem hallottak róla, hogy otthon felénk pont a tini csajok azok, akik taxisokat késelnek...

De vissza a kiránduláshoz: 4. nap reggel, az ismét „kitűnő” kínai reggeli után gépre szálltunk és elrepültünk Dunhuang-ba. Ez már Gansu tartomány, tényleg Közép-Kína. Ez a Dunhuang igencsak vicces város (igazából egy elcsinált porfészek, igencsak pofátlan és lehúzós lakosokkal). Már a reptéren is jókat kacagtunk: maga az épületkomplexum nem lehet sokkal nagyobb, mint 400 négyzetméter. Leszállás után a terminálig az utat gyalog tettük meg. Volt vagy 50 méter :)
Bent egy csomagkiadó, illetve a kijárat. Ennyi.
Maga a város egyébként itt nagyon kicsinek számít a maga 300ezer lakosával. Teljesen a turizmusra épült, ennek megfelelően elég sok helyen meglehetősen pofátlan árak voltak. Anno egyébként ide csak a magasabb beosztású párttagok, párttitkárok jártak, s nekik is épült itt az első szálloda, ami azóta igencsak lepukkant... (karbantartásról errefelé nemigen hallottak még az emberek).
Első körben szállodát kellett találnunk. A C-trip ajánlott párat. Frissíthetnék a listájukat. Nagynehezen megállapodtunk egy meglehetősen drágánál, mondjuk tényleg tiszta volt meg minden, de az ágy itt is elég kemény...
Miután lepakoltunk, elmentünk ebédelni egy helyi étteremben. Ettem már jobbat is, de nem baj, legalább olcsó volt.
A mai nap fő attrakciója a sivatag megnézése és a tevegelés volt. Na meg mint később kiderült az, hogy ami képet lementettem egy mobil rátyaolvasós vinyóra erről a napról, az elszállt a csába, szóval buktam az összes fantasztikus sivatagos képemet. Sírni tudtam volna. Tényleg. Szóval gyerekek, ne vegyetek műszaki cikket Made in China felirattal, mert egy nagy rakás...mind, egytől egyig.
Szerencsére a többiek is kattingattak rendesen, így megvan a lényeg, de a művészi fotóknak és a sivatagos panorámaképeknek lőttek. Vissza kell majd menni valamikor...

De back 2 the desert... jó kínai módjára a sivatagot is körbekerítették, hogy belépőt szedhessenek, méghozzá elég borsosat. Valami 3-4000 forint volt fejenként. Pontosabban csak lett volna, mert szintén jó kínai módjára hagytak kiskaput is, amit mi ki is használtunk. Szóval aki Dunhuangba megy sivatagot nézni: a bejárat előtt úgy 30 méterre megy be egy út jobbra egy Charlie Guesthouse-ához. Na, ott be kell menni, egészen a tevetárolóig, ahol simán át lehet sétáli a lezárt területre. Ha az ember közben tevéket nézeget és fényképez, a kutya se fog figyelni rá. Ja, egyébként Charlie-nál is lehet kapni finom joghurtot és a kávéja is iható.
...
Miután bent voltunk és csináltunk pár képet, elmentünk tevetúrára. Kb. 2 órás volt az egész két megállóval – maga a tevegelés kb. kétszer 15-20 perc volt, de nekem bőven elég is. Kikipálva, legközelebb quaddal megyek :).

A sivatag maga egyébként elképesztően gyönyörű. Lenyűgöző, ahogy az apró homokszemeket ilyen szépívű dombokká fújja össze a szél. És ameddig csak az ember szeme ellát: homok mindenütt...fantasztikus!

Miután kisivatagoztuk magunkat, még megnéztünk egy buddhista templomot. Ha jól emlékszem, akkor a mennydörgés temploma nevet viselte. Hogy miért, lövésem sincs.
Útban a sivatag felé:
Tevenézőben


A felállás és a leülés volt szó szerint a legmeredekebb...

Eszméletlen

Páros kép
A mennydörgés templomának udvara:


a város főtere este

Magyarország - USA vizilabda döntő

Múlt hét péntek délután jött a telefon. Hegyi Tamás, az egyik pár hónapja érkezett magyar hívott, hogy van egy extra jegye az olimpiai vizilabda bronzmeccsre és a döntőre, érdekel-e. Ekkor már bent voltunk a legjobb négy között. Gondolkoztam pár percet, nomeg egyeztettem az asszonnyal, mert azért ez nem két forint, de mivel zöld utat kaptam, hát rábólintottam a dologra.
Péntek este volt Mári szülinapja, ott meg is beszéltük Tamással a részleteket. (Ekkora már megvolt a Magyarország - Montenegró meccs eredménye is. Örültünk, mint majom a farkának. :) ).

Innentől pedig jöjjön Tamás beszámolója:

"Kedves Olvasók,
Augusztusi számunk nem is foglalkozhatna mással, mint az Olimpiával!
Nekem is ambivalens érzéseim vannak az Olimpiával kapcsolatban. Egyrészről elismerést érdemel az a teljesítmény, ami mind a megrendezés mind az eredmények mögött áll. (közbevetésként, az azért nekem is gyanús, hogy pl. műugrásban szinte csak kínai végzett az élen! De akkor meg a bírókkal van baj, vagy az egész olimpiával!!!)
Látni kell, hogy ez egy hosszú folyamat és munka eredménye, tanulni lehet a kitartás, lelkesedés és összefogás terén bárkinek.
DE mint mindig van az éremnek másik oldala is, és amellett nehéz elmenni... de sajnos el kell fogadni, hogy Kína egy másmilyen ország, a saját értékrendszerünk itt nem használható!
Nem akarok több szót a politikai megítéléssel kapcsolatosan vesztegetni. Az olimpiát minden nemzet arra akarja felhasználni, hogy megmutathassa a világnak, mit ért el, hol áll, sztem ez sikerült, még akkor is, ha vannak árnyoldalai is a dolognak.

És most a számomra kedvesebb, ARANYOSABB téma! Meglett a harmadik aranyunk, és engedjetek meg annyi önzőséget, hogy úgy érezhessem, ennek én is részese voltam a hangszálakat próbáló buzdítással!!!
Vasárnap 10kor értünk Beijingbe, betaxiztunk az Olimpic Greenhez, ezen belül is a Yong Tang (vagy vmi hasonló) Natatoriumhoz, hogy ez mit jelent, azt mindenki megnézheti itt: http://en.wikipedia.org/wiki/Natatorium
Ekkor még nem volt meg a jegyünk! Illetve nem volt a kezünkben. Egy igen kedves kínai ismerősöm szerezte nekünk még pénteken! (a többes szám, amiatt van, mert egy haverommal mentünk, mivel 2 jegy volt eladó és mind a kettőt meg kellett venni, és rá kellett beszélnem valakit, hogy kísérjen el... nem volt túlságosan nehéz dolgom:-) Vele találkoztunk a stadion mellett, kifizettük az immár 6szorosára turbózott árat! Csak a naivitásomnak tudható be, hogy meg vagyok róla győződve, hgy ő már nem emelte az árat a saját hasznára. De kit érdekel ez, ha egy ARANYÉREM a tét.
Aztán nekivágtunk felderíteni a terepet, a Madárfészek irányába indultunk el, meg is találtuk, de sajnos nem lehetett elég közel menni. Kerítés és udvarias, ám mogorva őrök állták utunkat, a ter....ista (tudja ugye mindenki) akcióktól való vélt vagy valós félelmek itt is bizonyos korlátozásokban testesültek meg. De ugye ez sem mai "találmány", már Atlantában is sajátja volt a szervezésnek, és ott ugye robbant is vmi.
13:00 körül értünk vissza a Natatoriumhoz, kezeltettük a jegyünket (volt bennem némi stressz, hogy fake jegyet vásároltunk, nagy kő esett le a szívemről, amikor felvillant a zöld lámpa!!!) Elfoglaltuk a helyünket, bemelegítésnek megnéztünk egy helykiosztó meccset Horváto. vs Spanyolo. között, érezhető volt a lelkesedés hiánya a tétnélküli meccsen. Közben megcsodáltuk az érkező honfitársaink harci mezeit: a nemzeti színek legkülönbözőbb helyre való felfestésétől kezdve, az ereklyeként tisztelt és viselt címeres pólókon keresztül, a trikolórban pompázó fejfedőkkel bezárólag. Már ekkor tapintható volt a feszültség, a bőrömön éreztem, hogy itt valami rendkívüli készülődik! A bronzmeccs már komolyabb küzdelmet hozott, de leginkább az órának szurkoltunk, kezdődjön már a mi meccsünk. Kb. 30 montenegrói és 10 szerb szurkoló támogatta csapatát, így érthető módon már ekkor is a Hajrá Magyarok! bekiabálások uralták az uszodát. Ez is gólszegény, felejthető meccs volt, rendkívül sok szabálytalansággal, durvasággal, kevés szép momentummal, de ne is várjunk sokkal jobbat ellenségeskedő nemzetektől, (de lehet, hogy nem látom jól és más miatt nem volt élvezhető a játék).

ÉS végre eljött a mi időnk, már a bevonulás felért egy népünnepéllyel, minden egyes játékos nevét üdvrivalgás követte, zengett a stadion, ami idő közben szépen meg is telt, szerencsére a magyarok uralták a nézőtér jelentős részét. Voltak elvétve amcsi zászlók is, de szemmel látható volt a különbség! Ennek jelentenie kell valamit!
Rövid bemelegítés, dobálódzás után megkezdődött a játék, a labdát Kásás Tomi szerezte meg. Minden egyes sikeres megmozdulást, védekezést dübörgő biztatás követett. Felváltva szórták a csapatok a gólokat. Az amcsikat nem sikerült elhagyni, de ez csak még jobban feltüzelte a szurkolótábort és felváltva kántáltuk a szokásos rigmusokat: RIA RIA HUNGÁRIA, MAGYAROK, MAGYAROK stb, leírhatatlan hangulat uralkodott az egész meccs alatt. Ahol mi ültünk csak kisszámú magyar szurkoló volt, kisebb csoportokban, de próbáltuk tartani a hangerőt a túlsó oldalon szinte összefüggő tömeget alkotó magyarokkal. Szegény kis kínaiak nem nagyon értették mi változott, mitől lett ez a meccs most másmilyen, mint az előző kettő, azt nyugodtan végigülte mindenki, egy-egy gólt sima taps kísért. Most meg hangorkán kísér minden gólt, kihagyott helyzetet és kalapácsként sújt le tömeg hangja, amikor a bírók ellenünk ítéltek. Szerencsére nem ez nem szegte a csapat kedvét és változatlanul lelkesen, rendezetten játszott, egy pillanatra sem estek ki a ritmusból. A meccs egyik hőse a Szécsi Zoli volt, hihetetlen bravúrokkal védte az amcsi támadásokat. Falként állta a lövések útját. De Gergely cserekapus is nagyon szép munkát végzett.
Így teltek a negyedek, és idegtépő volt látni, hogy a kijelzőn rendre egál volt az eredmény. Aztán az utolsó negyedben eldőlt a dolog, simán 3:1re hoztuk, a vége előtt már két perccel örömmámor töltötte be a csarnokot: Bajnokcsapat, bajnokcsapat zengett a közönség soraiból! Nehezen adható át ez az élmény, az a felemelő érzés, hogy győztünk, percekig csak a magyar szurkolókat lehetett hallani. Az eredményhirdetés és a diadalmenet is magyar szurkolóktól volt hangos, csak a Himnusz perceire csöndesedett meghitté az ünneplés.
A meccs után az uszoda előtt folytatódott az örömünnep, elismételtünk minden rigmust, és vártuk a játékosokat. Közben a távozó amerikai szurkolókat is megtapsoltuk, szép szín az ezüst is! És különben is van már annyi aranyuk! Egy órával később meg is jelentek, és ekkor tetőfokára hágott a hangulat. Csoportképek, autogramkérés, gratulációk és a szűnni nem akaró SZÉP VOLT FIÚK!!!! A hálás közönség és az örömteli játékosok együtt ünnepelték a sikert. SIKER, emberközelből, átölelkezve, felszabadultan. Nagyon kell ez nekünk!

Hajrá MAGYAROK!!!! "

A Madárfészeknél
Bejutottunk! (Kicsit izgultunk, mert ugye feketén vettük a jegyet. Kínaiban pedig ne bízz soha...)

Szerbia - Montenegró: ez bement

Itt pedig már a Magyar Csapat!
Ez mellément :)

Edző a vízben! :)

Szurkolótábor. Voltak magyarok rendesen.
IGEEEN!!!



Még megvártuk a csapatot.
Közben megérkeztek a helyi önkéntesek is. Természetesen fényképezkedni a szurkolókkal.
És a Bajnok Csapat!

Nyugat-Kína: 3. nap

A hétfő délelőttünket sikerült elcseszni egy kicsit, mivel meg akartuk nézni a bőrpiacot, ami elvileg tízkor nyit, gyakorlatilag meg 11-kor. (Errefele olcsók a bőrdolgok, s persze a lányoknak egy ilyen akció kihagyhatatlan...). Szóval elmentünk a bőrpiacra, ami itt gyakorlatilag egy fél Westend méretű bevásáróközpont tele bőr- illetve szőrmecuccokkal. Tényleg nem drága, viszont a minőség a legtöbb esetben kifogásolható volt. A lányok sem találtak semmit, úgyhogy dél fele folyattuk az utunkat. Még megpróbáltuk megvenni a vonatjegyet visszafele, de ez sem jött össze, hála a kínai logikának – hogy törne le a ...e annak, aki ezt a „rendszert” kitalálta (ugye hiába vannak külön jegypénztárak, ott csak az adott várost érintő szakaszokra szóló jegyeket tudod megvenni, s most csak, az olimpia miatt, azokat is max. 5 nappal előre.)

Turpánba vagy 3 óra volt az út – ja, béreltünk egy minibuszt, azzal mentünk. (A sofőr reggel természetesen késett, de ha azt vesszük, hogy az itteni fél9 az otthon hajnal, hát...mindegy. Ez itt Kína. Amúgy viszont rendes volt, csak egyszer próbált meg átvágni minket. Akkor még nem ismerte Lacit :) )
Szóval leérkeztünk Turpánba. Azért le, mert ez a hely Kína legmélyebben fekvő városa – 154 méterrel van a tengerszint alatt. Ennek ellenére eszméletlen meleg szokott itt lenni; most is 45 fok volt árnyékban. Viszont a hely nagyon csodálatos. A nagy forróság ellenére a helyiek szőlőtermesztésből élnek (az öntözőrendszert már több, mint ezer éve kiépítették és azóta is nagyszerűen működik. Monduk lövésem sincs, honnan veszik hozzá a vizet, mert a környéken évente csak pár cm csapadék esik). Nagyon értenek hozzá, híres is a helyi termény, még Shanghaiba is vagonszámra hordjék, hogy ott aztán vagy tízszeres áron eladják. Mi itt vettünk pár kilót – kilója volt vagy 80 forint – és valóban isteni finom volt.
A helyiek itt főként muszlimok, de a falusi, barátságos fajta. (Érdekes egyébként, hogy a vidéki emberek mindig kedvesebbek és normálisabbak, mint a városiak. Felköltözöl a nagyvárosba és totál felborul az értékrended...mondjuk falun meg belehalsz az unalomba...80 év mulva :) ).
Szóval a helyiek. Egyszerű népség, nem sokat idegeskednek, kedvesek, rendesek. Még átvágni sem próbáltak. Nem az a kínai fajta... Ahogy élnek az is nagyon érdekes. A nagy meleg miatt a legtöbb ágy egyszerűen kint van a ház tetején (lapos tetejű házak vannak). Ahol módosabbak kalnak, ott a tetőn a hálószobának van fala is: egy lukacsos paraván lösztéglából.
Az első megállónk (s sajna az idő rövidsége miatt az utolsóelőtti is) az ősi város volt, ami pár ezer éve épült bele az agyag- illetve löszfalakba vagy a földbe. Lenyűgöző volt ez is természetesen.:)
Utána elmentünk ebédelni (a sofőr itt próbált elvinni minket először egy „szerződéses” étterembe, gondolom kapott volna abból, amit otthagyunk, de az étterem olyan lepukkant volt, ezzel szemben pedig olyan pofátlanul drága, hogy kapásból otthagytuk. Pár perc alatt sikerült egy helyi muszlim családi éttermet találni, ahogy olyan mennyeit kajáltunk hatan kétezer forintból, hogy csak na. A muszlimoknak van egy különleges házi joghurtjuk is. Valami eszméletlenül fínom, komolyan mondom, ennyire jót még soha nem ettem!
Délután még elmentünk megnézni az ezer buddha barlangját, közben pedig megálltunk a helyi mecsetnél. (Ide nem mentünk be, mert csak az udvarra engedtek volna be, az épületbe nem, s ezért is 5000 forintnak megfelelő valutát akartak charge-olni, szóval...)
Az ezer buddha barlangja arról híres, hogy itt több kisebb, falba vájt barnagban rengeteg kisebb és pár nagyobb, agyagfalra festett buddha található, illetve az, ami megmaradt belőlük. Ait ugyanis az idő nem intézett el (azért elég szépen megmaradtak dolgok), azt kezelésbe vették a rablók, majd a muszlimok, majd a komcsik is. A rablók csak az aranyszemeket kaparták ki, viszont az arabok a teljes arcot, mivel ugye feléjük nem lehet Istent arccal ábrázolni.
A helynek egyébként van magyar vonatkozása is (errefelé elég sok helynek...): Stein Aurél a British Múzeum megbízásából innen (is) ellopott egy jó nagy méretű faldarabot, ami azóta a múzeumban tekinthető meg.
A naplementét sajna nem tudtuk megörökíteni a Lángoló-hegyeknél, mert párás, ködös volt az idő, de így is nagyon szép volt a táj.

Már úton Turpán fele is elég kies volt a táj...
Az ősi város látképe...

és az egykori főutca végén a templommal. (A kocsmát nem sikerült megtalálni:))

És a "parkőr". Jó meló lehet...

Egy helybéli ház. Baloldalt csak úgy szimplán vannak az ágyak a szabad ég alatt, a jobb oldalira azonban már hálószoba is került.

Szüret volt.


Helybéli...
...és Helybéliné


A mecset

Úton a barlangok felé...van ám a hegyeknek vastartalma.
Piroskás

És egy tájkép


A barlangoknál

Bácsika kígyóbőr "gitárral"
Piroska ismerkedik


és még egy wallpaper a végére

Nyugat-Kína: 2. nap

Reggel kicsit korábban keltünk, így láthattuk a napfelkeltét – kényelmesen a hotel ablakából. :)

A kínai reggeli után (volt akinek ízlett, de számomra még mindig rendkívül rossz és szerintem az is marad örökre) már fél9-kor úton voltunk. (Itt ez nagyon koránnak számít, mivel ugye egész Kína egy időzóna, ami természetesen Pekinghez van igazítva. Ebből kifolyólag a reggel fél 9 Ürümqiben emberi léptékben hajnal fél 6-nak felel meg, s mivel a nap állására még a Népi Kormány sem tud befolyással lenni – egyenlőre legalábbis – , így kicsit még sötét volt, mikor indultunk.) A célállomás Tianchi (Tiencsör) volt; egy 2000 méter magasan lévő tó. Vagy egy órába tellett kikeveredni a városból, közben viszont alaposabban szemügyre vehettük azt. Mit mondjak, iszonyat lepukkant ez az Ürümqi. A központban van pár üveg felhőkarcoló, a többi viszont lepukkant kínai komcsi lakótelep (még rosszabb, mint az otthoni panelok) és még lepukkantabb putri (kvázi otthoni városi cigányputrival egyenlő).

Az út a tóhoz busszal pár órás volt, közben megálltunk egyszer wc-zni. Mit mondjak, élmény volt... kb. 20 ember/perces átfolyással, szerintem max. napi egyszeri takarítással üzemelhet a komplexum. Nem csodálom, hogy az „igényesebb” white-orrúak inkább a parkoló szélét szarták végig... Sorry, de még egy kis elemzés a nyilvánosról: bent 4-5 guggolóhely jobbra, illetve a szemközt a vizelet-csatorna, úgy 6-8 emberes. Ajtó sehol. De ennek ellenére szellőzés sem. Nagyon gyorsan kellett végeznem, mert marta a szemem az ammóniaszag. A női részleg sem volt jobb a lányok elmondása szerint, sőt; Betti mondta, hogy ott a helyiek letolt gatyával+bugyival közlekedtek ki-be a „fülkékből” (ajtó ugye ott sem volt). Erre Laci találóan csak annyit mondott: „Miért, mindegyiknek ugyanolyan van!” :) Hát igen...de ki kíváncsi rá...max Tarzan.

De váltsunk inkább: a tóhoz libegővel mentünk fel a parkolóból. Már a környék is nagyon szép volt, már ahol nem barmolták szét tájidegen betonépületekkel. Nem tudom miért van ez egyébként: kertészetben és kertépítésben annyira kiválóak a kínaiak, de ha konkrét épületekhez érkezünk, akkor nagyon alapból csúnya dolgokra képesek. A környékhez még annyit: a tavat és környékét anno természetvédelmi területnek nyilváníották, s az ott lakókat kiköltöztették a területen kíülre. Na ez a rész már majdnem sivatag, csak nem homok van, hanem agyag. Gondolom az anno a tó környékén élők ennek nagyon örülhettek. Igaz, kaptak „új házat” (amit szerintem látássérült szellemi fogyatékosok terveztek) és valami pár millió forint kártérítést, de aki már próbált agyagba gabonát ültetni, az tudja, hogy nem volt vmi jó csere. Ennek ellenére a tó környékén még volt elszórva pár jurta pár még most is ott élő családdal. Arra nem sikerült rájönni, hogy ez csak a díszlet része volt, vagy tényleg ott maradtak (gondolom van aki termőföld-rétegre kölötte a kártérítést, van aki meg lefizette a helyi hatóságokat és így nem kellett költöznie...)

Vissza a tóhoz, most már tényleg: miután felértünk és elköltöttük a 9 nap legrosszabb ebédjét, felsétáltunk a tóhoz. A tó önmagában tényleg gyönyörű látvány, kár, hogy eléggé szét van cseszve a teljes környezete. A tavat turistahajók és motorcsónakok csúfítják (lehet rajta speedboatozni is 200 yunkóért...no comment), a széle mindenhol körbebetonozva, tájidegen fákkal és néhol betonépületekkel és hozzá tartpzó hatalmas parabolanatennákkal tereprendezve. TIC.

A tó mellett van egy kolostor, megnéztük gyorsan azt is (ugyebár a 40. buddhista kolostor már nem nyűgözi le annyira az embert...).

Vissza gyalog mentünk; a tóbol ered egy patak, tele vízesésekkel. Valóban nagyon szép, voltak is bőven esküvőre készülő párok fényképeszkedni. (Vicces volt, ahogy menet közben kifigyelt a ruha alól a farmer+sportcipő kombó, de a pálmát a ruhát hátul összefogó hatalmas csipeszek vitték.)

A helyhez fűződik egy mese-monda is: a történet szerint a néhai nagy utazó Wang anyó (?) itt mosta meg úttól poros lábát illetve arcát (fenti tóban az arcát, lentiben a lábát a teljesség kedvéért).

Este sznoboskodtunk egy kicsit és a helyi Sangria Hotelben vacsiztunk. Nem tudom, hogy történt, de még olcsóbbra jött ki, mint az előző esti, pedig az sem volt több, mint 1000 ft fejenként. Sebaj, ellensúlyoztuk a dolgot egy-egy ír kávéval a lobbyban. :)

Vacsi után elnéztünk az éjszakai piacra, ahol elsősorban „kaját” árultak – olyan dolgokat, amit valószínűleg még a kezembe se vennék soha, nemhogy a számba...bár a helyiek szerint pl. a selyemhernyó bebábozódott lárvája kifejezetten ínyencség. Egészségükre.

Lehetett még ruhákat és egy csomó lomot is kapni, de mivel sem árban sem minőségben nem volt jobb, mint a shanghai-i fake market, szerencsére most nem vettünk semmit.

Hogy kerek legyen a nap, még túléltünk egy KTV-t. Pontosabban a fiúk, mert a lányoknak tetszett. Laci rendelt hastáncos lányokat is – ez jó volt, bár a lányok jobban tetszttek volna bajuszka nélkül, a tánc meg ha valódi hastánc lett volna. (Ez ilyen helyi változat volt, kevesebb koerográfiával, több mellrázással. Mondjuk volt mit rázni nekik...)

Megkóstoltunk pár helyi bort is. Elfogyott, de szerintem még egy-két évtizedig nem jelent veszélyt a hazai piacra.

Napfelkelte Ürümqiben a szállodából:

A kilakoltatottak telepei a tó körül. Ez volt a legpofásabb kert:


Felfele menet:

Szerpentines:

Ez már a tó körül lévő ösvényről:
A buddhista kolostor:


Tájkép a kololstor udvaráról:

Vízeséses:
Szivárványos - Guczónak :)


Egy a pár meghagyott jurtából:
Kínai tereprendezés.


Tókép:

Piroskás :)