Magyarország - USA vizilabda döntő

Múlt hét péntek délután jött a telefon. Hegyi Tamás, az egyik pár hónapja érkezett magyar hívott, hogy van egy extra jegye az olimpiai vizilabda bronzmeccsre és a döntőre, érdekel-e. Ekkor már bent voltunk a legjobb négy között. Gondolkoztam pár percet, nomeg egyeztettem az asszonnyal, mert azért ez nem két forint, de mivel zöld utat kaptam, hát rábólintottam a dologra.
Péntek este volt Mári szülinapja, ott meg is beszéltük Tamással a részleteket. (Ekkora már megvolt a Magyarország - Montenegró meccs eredménye is. Örültünk, mint majom a farkának. :) ).

Innentől pedig jöjjön Tamás beszámolója:

"Kedves Olvasók,
Augusztusi számunk nem is foglalkozhatna mással, mint az Olimpiával!
Nekem is ambivalens érzéseim vannak az Olimpiával kapcsolatban. Egyrészről elismerést érdemel az a teljesítmény, ami mind a megrendezés mind az eredmények mögött áll. (közbevetésként, az azért nekem is gyanús, hogy pl. műugrásban szinte csak kínai végzett az élen! De akkor meg a bírókkal van baj, vagy az egész olimpiával!!!)
Látni kell, hogy ez egy hosszú folyamat és munka eredménye, tanulni lehet a kitartás, lelkesedés és összefogás terén bárkinek.
DE mint mindig van az éremnek másik oldala is, és amellett nehéz elmenni... de sajnos el kell fogadni, hogy Kína egy másmilyen ország, a saját értékrendszerünk itt nem használható!
Nem akarok több szót a politikai megítéléssel kapcsolatosan vesztegetni. Az olimpiát minden nemzet arra akarja felhasználni, hogy megmutathassa a világnak, mit ért el, hol áll, sztem ez sikerült, még akkor is, ha vannak árnyoldalai is a dolognak.

És most a számomra kedvesebb, ARANYOSABB téma! Meglett a harmadik aranyunk, és engedjetek meg annyi önzőséget, hogy úgy érezhessem, ennek én is részese voltam a hangszálakat próbáló buzdítással!!!
Vasárnap 10kor értünk Beijingbe, betaxiztunk az Olimpic Greenhez, ezen belül is a Yong Tang (vagy vmi hasonló) Natatoriumhoz, hogy ez mit jelent, azt mindenki megnézheti itt: http://en.wikipedia.org/wiki/Natatorium
Ekkor még nem volt meg a jegyünk! Illetve nem volt a kezünkben. Egy igen kedves kínai ismerősöm szerezte nekünk még pénteken! (a többes szám, amiatt van, mert egy haverommal mentünk, mivel 2 jegy volt eladó és mind a kettőt meg kellett venni, és rá kellett beszélnem valakit, hogy kísérjen el... nem volt túlságosan nehéz dolgom:-) Vele találkoztunk a stadion mellett, kifizettük az immár 6szorosára turbózott árat! Csak a naivitásomnak tudható be, hogy meg vagyok róla győződve, hgy ő már nem emelte az árat a saját hasznára. De kit érdekel ez, ha egy ARANYÉREM a tét.
Aztán nekivágtunk felderíteni a terepet, a Madárfészek irányába indultunk el, meg is találtuk, de sajnos nem lehetett elég közel menni. Kerítés és udvarias, ám mogorva őrök állták utunkat, a ter....ista (tudja ugye mindenki) akcióktól való vélt vagy valós félelmek itt is bizonyos korlátozásokban testesültek meg. De ugye ez sem mai "találmány", már Atlantában is sajátja volt a szervezésnek, és ott ugye robbant is vmi.
13:00 körül értünk vissza a Natatoriumhoz, kezeltettük a jegyünket (volt bennem némi stressz, hogy fake jegyet vásároltunk, nagy kő esett le a szívemről, amikor felvillant a zöld lámpa!!!) Elfoglaltuk a helyünket, bemelegítésnek megnéztünk egy helykiosztó meccset Horváto. vs Spanyolo. között, érezhető volt a lelkesedés hiánya a tétnélküli meccsen. Közben megcsodáltuk az érkező honfitársaink harci mezeit: a nemzeti színek legkülönbözőbb helyre való felfestésétől kezdve, az ereklyeként tisztelt és viselt címeres pólókon keresztül, a trikolórban pompázó fejfedőkkel bezárólag. Már ekkor tapintható volt a feszültség, a bőrömön éreztem, hogy itt valami rendkívüli készülődik! A bronzmeccs már komolyabb küzdelmet hozott, de leginkább az órának szurkoltunk, kezdődjön már a mi meccsünk. Kb. 30 montenegrói és 10 szerb szurkoló támogatta csapatát, így érthető módon már ekkor is a Hajrá Magyarok! bekiabálások uralták az uszodát. Ez is gólszegény, felejthető meccs volt, rendkívül sok szabálytalansággal, durvasággal, kevés szép momentummal, de ne is várjunk sokkal jobbat ellenségeskedő nemzetektől, (de lehet, hogy nem látom jól és más miatt nem volt élvezhető a játék).

ÉS végre eljött a mi időnk, már a bevonulás felért egy népünnepéllyel, minden egyes játékos nevét üdvrivalgás követte, zengett a stadion, ami idő közben szépen meg is telt, szerencsére a magyarok uralták a nézőtér jelentős részét. Voltak elvétve amcsi zászlók is, de szemmel látható volt a különbség! Ennek jelentenie kell valamit!
Rövid bemelegítés, dobálódzás után megkezdődött a játék, a labdát Kásás Tomi szerezte meg. Minden egyes sikeres megmozdulást, védekezést dübörgő biztatás követett. Felváltva szórták a csapatok a gólokat. Az amcsikat nem sikerült elhagyni, de ez csak még jobban feltüzelte a szurkolótábort és felváltva kántáltuk a szokásos rigmusokat: RIA RIA HUNGÁRIA, MAGYAROK, MAGYAROK stb, leírhatatlan hangulat uralkodott az egész meccs alatt. Ahol mi ültünk csak kisszámú magyar szurkoló volt, kisebb csoportokban, de próbáltuk tartani a hangerőt a túlsó oldalon szinte összefüggő tömeget alkotó magyarokkal. Szegény kis kínaiak nem nagyon értették mi változott, mitől lett ez a meccs most másmilyen, mint az előző kettő, azt nyugodtan végigülte mindenki, egy-egy gólt sima taps kísért. Most meg hangorkán kísér minden gólt, kihagyott helyzetet és kalapácsként sújt le tömeg hangja, amikor a bírók ellenünk ítéltek. Szerencsére nem ez nem szegte a csapat kedvét és változatlanul lelkesen, rendezetten játszott, egy pillanatra sem estek ki a ritmusból. A meccs egyik hőse a Szécsi Zoli volt, hihetetlen bravúrokkal védte az amcsi támadásokat. Falként állta a lövések útját. De Gergely cserekapus is nagyon szép munkát végzett.
Így teltek a negyedek, és idegtépő volt látni, hogy a kijelzőn rendre egál volt az eredmény. Aztán az utolsó negyedben eldőlt a dolog, simán 3:1re hoztuk, a vége előtt már két perccel örömmámor töltötte be a csarnokot: Bajnokcsapat, bajnokcsapat zengett a közönség soraiból! Nehezen adható át ez az élmény, az a felemelő érzés, hogy győztünk, percekig csak a magyar szurkolókat lehetett hallani. Az eredményhirdetés és a diadalmenet is magyar szurkolóktól volt hangos, csak a Himnusz perceire csöndesedett meghitté az ünneplés.
A meccs után az uszoda előtt folytatódott az örömünnep, elismételtünk minden rigmust, és vártuk a játékosokat. Közben a távozó amerikai szurkolókat is megtapsoltuk, szép szín az ezüst is! És különben is van már annyi aranyuk! Egy órával később meg is jelentek, és ekkor tetőfokára hágott a hangulat. Csoportképek, autogramkérés, gratulációk és a szűnni nem akaró SZÉP VOLT FIÚK!!!! A hálás közönség és az örömteli játékosok együtt ünnepelték a sikert. SIKER, emberközelből, átölelkezve, felszabadultan. Nagyon kell ez nekünk!

Hajrá MAGYAROK!!!! "

A Madárfészeknél
Bejutottunk! (Kicsit izgultunk, mert ugye feketén vettük a jegyet. Kínaiban pedig ne bízz soha...)

Szerbia - Montenegró: ez bement

Itt pedig már a Magyar Csapat!
Ez mellément :)

Edző a vízben! :)

Szurkolótábor. Voltak magyarok rendesen.
IGEEEN!!!



Még megvártuk a csapatot.
Közben megérkeztek a helyi önkéntesek is. Természetesen fényképezkedni a szurkolókkal.
És a Bajnok Csapat!