Vagy három hete szombat délután 2-kor indultunk Wulumuqi-ba (magyar átírással Ürümqi – ha jól tudom), ami Xinjiang tartomány székhelye. Xinjiangról annyit nagyon fontos tudni, hogy új határvidéket jelent. A név nem véletlen: ez gyakorlatilag szintén egy kínaiak által „felszabadított” terület és szerintem a robbantások és az olimpia kapcsán tuti tele van vele a hírek. (Ugyan ma már a kínaiak száma majdnem annyi, mint a tartományt lakó ujguhroké, akikkel mellesleg rokoni kapcsolatban állunk valamilyen szinten, azért még mindig muszlim többség van.)
Az ujguhrok mellet még számos más nemzetiség található itt (mongol, kazah, kirgiz, orosz és még vagy 5 másik), mely eredményeképpen igazán színes és változatos kultúrákkal találkoztunk a 9 nap alatt.
A csapat, Kiss Laci vezetésével (mégegyszer nagyon szépen köszönjük Lacinak a szervezést és a folyamatos intézkedést; nélküle szívás lett volna a túra. Köszi Laci!!!) a Hongqiao reptérről indult. Meg kell említenem, hogy mi érkeztünk a legnagyobb pakkal, de szerencsére ez nem okozott akkora kellemetlenséget, mint azt az induláskor gondoltam (legközelebb azért elég lesz egy cipő is.:)).
Csapattagok csak a teljesség kedvéért: Kiss Laci és édesanyja, aki most jött ki hozzá látogatóba egy évre, Betty és Péter, akik szintén itt élnek Shanghai-ban, valamint mi ketten. Pár nappal később még becsatlakozott Szabolcs is, de ő Guangzhou-ból (Kanton) érkezett.
Az út 5 és fél órás volt, s mivel sikerült kifogni a legutolsó sort, amit ugye egyrészt nem lehet hátra dönteni – törne el a keze, aki ezt így tervezte – másrérszt pedig közvetlen a budi mellett van, hát nem sokat aludtunk. Az én jegyem feláras lehetett, mert még egy pahhaszt kínait is kaptam magam mellé, aki 40 kilója ellenére kapásból kisajátította az egész karfát úgy, hogy extra bónuszként még néha belenyomta a könyökét is a bordáim alá...
Ígyhát jobb hiján bámultunk ki az ablakon (én úgy, hogy lehetőleg ez a p@cs ne lásson tőlem semmit)...
A táj már ekkor lenyűgözőnek tűnt – mondjuk már láttuk párszor hazafele, de nem ennyire jól.
Érkezés után először a szállodába mentünk, ami nem volt drága, viszont kicsit kint volt a város szélén. Mondjuk ilyen taxiárak mellett ki nem.... :) – egy km 1.3 yuan volt (kb. 40 ft). Miután lepakoltunk, elmentünk vacsizni. Laci talált egy szuper éttermet, ahol valami isteni volt, amit a báránnyal műveltek. Fejenként kb. 1200 Ft-ból (sörrel együtt) degeszre ettük magunkat. (Volt vagy 10 fogásos a vacsi.) Eztán már csak egy kis séta és egy nagy alvás volt hátra a másnapi reggel 7-es indulásig.
Felhős kép a repülőből:
Itt is tudtak újat mutatni (szemetelésen, krákogáson... kívül): a hosszabb belföldi járatokon csoportos torna van! :)
És ez itt már a kopár hegység, aminek egy részét később közelről is megcsodálhattuk:
Megérkeztünk Wurumuqiba.
Laci kapásból belopta magát a hotelfoglalós kislányok szívébe...
Ez pedig már Wulumuqi belvárosa, a helyiek épp a reggeli utolsó maradványaival végeznek...
A belváros újépítésű (nem több, mint 10 szerintem) muszlim jellegű központja a Carrefour "csodás" üveghomlokzatával.
És az aznap esti fantasztikus vacsi egy része. A vasállványra feltűzdelt és úgy megsütött birka életem egyik legjobbja volt.
Esti séta árusokkal:
Szamaras szobor
Rohanó világ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése