Miután megérkeztünk, s megvettük a jegyet visszafelé (kb. fél órás sorbanállás után - nem értem miért nem lehet Shanghai-ban visszafele is megvenni a jegyet, de hát Kínában ne keressen az ember logikát) nyakunkba vettük a váérost. Pontosabban fogtunk egy riksát és elkerekeztettük magunkat a közeli Selyemmúzeumig.
A Selyemmúzeum egy elég kis létesítmény, de ami nagyon jó benne, hogy rendesen gyártanak benne selymet!
Van rendes selyemhernyó tenyészetük, eperfa ültetvényük és egy, a régi időkből származó teljes “gyártósoruk”.
Nagyon érdekes volt élőben megnézni a selyemhernyók különböző fejlődési szakaszait. A képen az 5. fázis látható – itt már nagyon nagyok a hernyók, nem sokkal bebábozódás előtt, de még zabálnak, mint állat! Ha közel hajol az ember, lehet hallani, hogy eszik a leveleket. Az meg egyenesen elképesztő, hogy milyen gyorsasággal! Eztán begubózdnak (kép jobb felső sarkában látható), amiből majd kikel a lepke. Pontosabban csak kelne, ha nem főznék meg őket. A gubókat ugyanis egy puha, fehér hálószerű anyag veszi körbe: a selyem. Hogy ezt lefejtsék a gubókról, azokat beleteszik egy tál vízbe és forralják. (Nem vagyok nagy biológiai szakértő, de kétlem, hogy ezekután bámi is kikel belőlük:) )
Miután forrtak egy kicsit, egy fésűszerű eszközzel lehúzzák a szálakat, majd selyemfonalat készítenek belőle, a már otthon is ismert nagyon hasonlő eljárással (rokka és társai). Maga a szövet készítése itt is szövőgéppel zajlik, egyet le is fényképeztünk a rajta dolgozó nőcivel együtt, aki ezért elég mérges lett, mert nem lehet a múzeumban fényképezni (meg videózni:) ).Egyébként eszméletlen, hogy mennyire összetett egy ilyen gép – tuti, hogy nem 2 óra feltelepíteni :).
A selyemmúzeum után átsétáltunk a közeli Northern Temple pagodához. Mivel épp akkor jött egyrakás amcsi túrista, gondoltuk megvárjuk még elhaladnak? Addig mi megkajáltunk a pagoda körül elterülő buddhista kolostor kertjében. Igazi piknik volt!
Kaja és egy kis sétálás után megmásztuk a pagoda 8 emeletét, hogy a végén 76 méter magasságból gyönyörködhessünk a kilátásban. (És pár magyar falon hagyott kéznyomában:
Asia Tour 2007
Kata Bánhegyi
Viktor Katona
“Megjöttünk Hunországból”.)
Miután sikerült leereszkedni (elég meredek volt – komolyabb, mint az egri minaret, pedig az sem pite – ellátogattunk a Panmen kertbe (Suzhouban a legnagyobb, s szerintem a legrégebbi is – gyakorlatilag a több ezer éves Óváros városfalán belül terül el).
Ide már motoros riksával jöttünk...hát mit ne mondjak. A filmekben lévő száguldozós jelenet kiskutyafasza ehhez képest:) Csináltam videót, holnap feltöltöm azt is:) Érdemes megnézni!
Legelőször a várfalra másztunk fel. Már innen is gyönyörű volt a kilátás. A régi szárazföldi és vizi bejáratnál még fellelhetők a régi kapuk helyei, melyeket egy nyíláson át eresztettek alá a magasból. (De találtunk itt egy újabb kínai-angol gyöngyszemet is:
!Bevare of Safety! – Óvakodj a biztonságtól – áll a felirat az alacsony peremnél (is).:) )
A várfal után elmentünk csónakázni a már Piroska által korábban említett éneklő nénivel. Én naív, először azt hittem, hogy körbemegyünk teljesen, de az egész kb. 50 méter oda-vissza és 10 percig tart. De azért jó volt!
A kertben sétálgatva ráakadtunk egy “színházi előadásra” is: az egyik épületben 3 beöltözött kínai csajszi adott elő egy darabot. Pontosabban csak adott volna: még az elején az egyik leütötte a mikrofonját, amin a háttérben elkezdtek röhögni, s nem is tudták abbahagyni a darab végéig. Mindegy, úgy sem nagyon értettük volna, mit énekelnek:) Viccesnek vicces volt, meg érdekes is – de nem tudtam volna sokkal tovább hallgatni. Nem európai fülnek való ez.:)
Eztán megint sétáltunk egy nagyot, s közben hallgattuk a kabócákat. Pontosabban nem hallgattuk, csak hallottuk: nem tudom, hogy otthon is ilyen eszméletlen zajosak-e a kabócák, de itt ha rákezdenek, nem nagyon lehet hallani a másik ember hangját! Mivel kíváncsiak voltunk, honnan is jön a hang egész pontosan, elkezdtük nézni a fákat. Hamar találtunk is egy szép példányt. Mit mondjak, nem hittem volna, hogy ennyire nagyok: ez a példány kb. akkora volt, mint Piroska mutató ujja.
A következő megálló (még mindig a parkban vagyunk) a halastó volt: itt a vízben százszámra nyüzsiznek az aranyhalak, méghozzá akkorák, hogy egy-egy példányból 6 személyes halászlevet lehetett volna csinálni. Gondolom le is halásszák őket néhanapján, mikor már a sok h…. túrista felhízlalta őket :)
A tótól, egy kis dombmászás után eljutottunk a Ruiguang pagodáig.
Stílusában hasonlít az előzőre, de sokkal régebbi. Ez 6 emeletes volt, ezt is megmásztuk, bár kicsit nehezebben, mert egyrészt már fáradtak voltunk, másrészt itt olyan meredek lépcsőn (inkább létra volt) és olyan szűk helyeken keresztül kellett felmenni, hogy az még egy törpének is komoly lett volna.
A kilátás innen is nagyon szép volt, igaz a felső két szinen már nem lehetett kimenni a külső gyűrűre.
Nem véletlen: a legfelső emeletek tartóoszlopai fából voltak, ráadásul az egész szerkezet meg volt dőlve “egy kicsit”. (A képen a vizesflakon a függőleges.)
Végül még megkerestük a vízesést, amit szintén tájépítettek, de ettől függetlenül szép volt.
Még volt pár óránk vonatindulásig, ezért sétáltunk a környéken. Bementünk egy tengeri herkentyű piacra is. Itt nem fényépeztünk. Így sem néztek jó szemmel. Na mindegy, a lényeg, hogy itt aztán az emberek szó szerint kígyót-békát hordtak össze: lehetett kapni előre csomagolt (még élő) teknőst, kis zsák varangyosbékát, egységcsomagolt kígyót, lavornyi medúzát, homárt, tarisznyarákot és minden egyéb állatot: gyakorlatilag mindent, ami a tengerben fellelhető. Nem maradtunk sokáig, mert egyrészt szerintem nem örültek nekünk, másrészt meg a piac egy része nem volt fedett, ergo a 40 fokos hőségben poshadt a több mázsa elő-halott állatrakomány és kiba büdös volt. Na meg elég undorító is.
A városnéző túra végén lesétáltunk a város déli részén lévő kikötőhöz, mert hiába, hogy a Lonely Planet csak a hangzhou-i hajóutat említi, gondoltuk megnézzük, nem lehet-e hajóval a város körül körbemenve visszajutni az északi részen fekvő pályaudvarra. Persze, hogy lehetett:)
Mondjuk nem volt a legolcsóbb megoldás, de kétség kívül megérte: teljesen más képet adott a város a folyóról szemlélve, mint az utcákat járva. Na meg egy csomó helyet láttunk még pluszban, többek között...
a Nép hídját...
és a lábánál lévő falfaragásokat...
a “Mi hidunkat”...(sofőr mögött a háttérben)
pár velencét idéző vizi utcát...
a várfalat kívülről...
vagy a lepukkant házakat az északi részen.
A motorcsónakos fazon is egész rendes volt (persze kínai szokás szerint megpróbált lerántani egy ötvenessel) és egész sokat beszélt annak ellenére, hogy egész keveset értünk még kínaiul:)
Végül megérkeztünk a vasútállomásra, ahol volt még bő két óránk, így egy laza KFC után még kiültünk a folyópartra nézelődni. Itt láttuk ezt a “halászkunyhót” is, a maga kis tákolmány hálójával. Mit mondjak, nagyon jól mutatott. Az ilyen helyek azért eszébe juttatják az embernek, hogy Kínában sem csak a gyönyörű kertek, meg a nagy felhőkarcolók vannak; nyomorog itt még pár tíz millió ember.
Mondjuk az igényesség fogalma megint egy másik kérdés: az utolsó képen a pályaudvar előtt zajló építkezés, amihez elzárták a folyót is egy halom földdel...meg egy halom szeméttel, amit a jónép hajigált oda.
A lényeg, hogy aki teheti, menjen el Suzhouba egy napra, ha Shanghai környékén jár, mert nagyon megéri!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése