Természetesen, mint mindig, most is kicsit elkalkuláltuk magunkat az idővel, még a látnivalók felét sem sikerült megnézni, noha szó szerint lejártuk a lábunkat.
Első nap városnézés volt, amit a helyi történelmi múzeummal - Nanjing Museum - nyitottunk (pontosabban annak is csak az egyik felével, de így is sikerült pár órát elbámészkodni).
Rengeteg régi cucc (és/vagy) másolat volt kiállítva, ezek közül csak pár „kedvencet” említenék meg:
A képen egy Qing dinasztiabeli (1644-1911) trón látható, szvsz még a dinasztia elejéről, mert nem hinném, hogy a szépséget és méretet mindennél előbbre helyező Cixi (Cö-Hszi) ilyen „gagyin” húzta volna le a maga pár évtizedét (mégkevésbé maga a császár).
Volt egy csomó gyöngyházberakásos ládika, dobozka is (pontos neveit szerintem a lányok tudják, én nem). Ezek közül itt van két meglepően modern, gondolom ezek is inkább 19.század közeliek lehetnek:
És itt van egy faragott darab is; nem tudom pontosan, hogy mi, de le merném fogadni, hogy vagy pipereasztal vagy teáskészlet részét képezte :)
Az aprólékos kézimunka mindenesetre lenyűgöző.
Van egy, a múzeumhoz kötődő vicces sztori is: miközben az császári viseleteket tanulmányoztuk, odajött hozzánk egy kínai iskolás csoport (vagy egyetem eleje vagy középiskola vége; nehéz a kínai csajokról ránézésre megállapítani hány évesek) és készítettek velünk egy kis riportot a kiállítással kapcsolatosan. Mókás volt, mert nem tudom, ki volt jobban zavarban, ők vagy mi (bár szerintem ők).
A múzeum után ellátogattunk az egyik régi belső kapu megtartott falrészletéhez is (szintén utikönyv alapján).
Bár a képen nem látszik, de szerintem volt vagy 15 méter széles. A legfőbb érdekessége, hogy annak idején minden kifaragott kövére rávésték a készítő nevét és a gyártás dátumát, így ha idő előtt eltört, tudták, kivel kell garisan kicseréltetni.
Ez a szokás aztán valahogy elkopott az idő hosszú során. Sajnos. Pedig a fal mögötti pár éves épület jó példázza, mennyire lecsökkent ezzel a minőségközpontú gyártás...
Bár a városban sétálgatva akadt ellenpélda is: ez a busz még mindig szállít utasokat, pedig szerintem van legalább 50 éves (ha nem több, nem értek hozzá – mindenesetre a kaszni még fából volt):
Egy kis ebédszünet után (Jack’s Itanlian Restaurant – csak tudnám, miért éppen Jack; nem hangzik túl olaszosan. Mindenesetre nagyon jól főznek!) elsétáltunk a Chao Tian palotához is, ami persze korábban zárt, mint bármi más (kemény meló lehet ez a jegyárusítás), így kvázi csak kívülről vethettünk rá pár pillantást. Igaz, ezért legalább nem vámoltak le, mint az állat.
Mondjuk, amit láttunk belőle, az kb. elég is volt: az épületről és a környezetről is lerít, hogy baromira nem foglalkoznak vele, amíg áll magától, addig jó, ha meg összedől egyszer, akkor majd lehet építeni helyette bevásárlóközpontot. Itt van egy kis realitás a kínai törődésről (szerencsére nem mindenhol ilyen rossz a helyzet): ez a palota előtti halastó (maradványa), az alján a zöld az iszap, vagy 2-3 centi vastag. Alatta még volt víz (gondolom esett) és küzdött benne egy teknős is (a feje lent középen, a deszkadarabtól balra):
Ez pedig a lépcső, ahol az ősi rámpát fényesre csúzdázták a lurkók:
Miután kivégzett a palota környékének látványa, még egy kicsit nyakunkba vettük a várost: meg akartunk keresni egy tavacskát nem messze. A tavat meg is találtuk meg nem is: időközben lakóparkosították.
Úgyhogy kb. ennyi volt a nap, nagy nehezen fogtunk egy taxit és visszamentünk a szállodába, ami szerencsére olcsóbb, tisztább, szebb, de mindenek előtt sokkal kényelmesbb volt, mint az előző.
Zárásul még itt egy kép egy építkezésről. A címe lehetne „Átadás előtt”. Remélem lejön a minőség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése