In-tro

Figyelem!

Az alabbi blog tartalma egyes elemekben, nep- illetve munkacsoportokban nemtetszest valthat ki, esetlegesen sokkoloan hathat.
Akinek nem inge, ne vegye magara,
Akinek nem tetszik, huzzon a p.....

ennyi.







2006. december 5., kedd

Hetvege... / Weekend...

Kedd reggel lévén ideje nekifutnom a hétvégi beszámolónak is. Meg kell hagyni, sokkal jobbra sikeredett az első hétvégém, mint amire számitottam, hála az itt élő magyarok egyik kis csapatának és angol kollégámnak, Dominic-nak, aki legnagyobb bánatomra most költözik melegebb éghajlatra Shenzenbe (ahol még most is 23 fok van)...
A péntek estém kicsit sűrűre sikeredett: munka után (na, az irodai képet sem tettem még fel...) céges ’Welcome’ vacsira mentem, ahol mit ad Isten, kinait ettünk (igy lehet rászoktatni az embert a Mekire...), a héten már 6odjára. Voltak itt is érdekességek, majd egyben felrakom őket, ha sikerül letölteni. Egy dolog nagyon megmaradt bennem: a helyi specialitás, a shanghai-i rizsleves. Meg kell mondjam, ilyet még tényleg nem ettem soha. És többet nem is fogok. Még jó, hogy a végére hagyták, mert addigra már úgy elteltem a sok jóval (90% tenger gyümölcsei, a ’kedvencem’), s igy a levesnek nem jutott már hely.
A hangulat ettől függetlenül nagyon jó volt, főleg, mikor már kezdtek kicsit becsiccsenteni (megpróbáltak leitatni...hehehe). Egyébként vicces dolog felespohárból borozgatni, ilyet sem csináltam még 
Vacsi után elmentünk bowlingozni, ami kivételesen nagyon jól ment: nem lettem utolsó.
Fél 10 fele léptem, mert mentem át találkozni a helyi magyarok egy részével A Dan’s Old Farm House-ba, egy kellemes kis kocsmába a belváros egy kellemes (bocsi) kerülete közelében.
Fél hatra értem haza, gondolom ez sok mindent elmond. 4 sráccal találkoztam, egyikük kivételével mind több éve él itt. Érdekes figurák és elég jó fejnek tűntek, a héten is remélem összefutok velük.
A reggelig tartó beszélgetés után kicsit nehezemre esett némi táplálék bevitele után kora délután focizni menni, de túléltem, sőt, az első negyed óra után már kifejezetten élveztem a dolgot. Egész ügyesek az itteniek, főleg magyar viszonylatban.Szóval focisztár sem leszek itt...
Este, egy jó kis indiai kaja után nyakunkba vettük a várost: Dom egyik barátja csatlakozott egy kis sörözésre. Később jött a srác, Jimmy felesége is. Egész jó helyekre vittek el (Bamboo Brew, Window’s, Manhattan), szinte mindenhol voltak bárpulton táncoló lányok, helytől függő szerelésben. Hát igen, a Manhattanben már jártam 2 évvel ezelőtt. Sosem fogom elfelejteni – másnap aludtam be a tárgyaláson.
A lényeg, hogy volt ám felhozatal, de szerintem akkor is sokkal szebbek a magyar lányok, s ezt most nem elfogultságból mondom.
Vasárnap már egész light-osan toltuk, 11-kor kelés, kis séta (megnéztem, milyen itt a metró rendszer – kicsit jobb...), normális kaja (Meki – hogy örültem neki és milyen finom volt!), vásárlás, pihi.

A hianyzo kepeket majd potolom, mikor tudom kb. kaja es csajok cimen - Ne varj nagy csodat, Lalikam, mert sotet volt es telefonnal keszitettem oket :)

Being Tuesday I think it is time for my weekend story. I had to admit, it was much more better than I've expected, thanx to the local Hungarian community and for my English Colleague, Dominic, who is, unfortunately moving to a warmer climate area, to Shenzen (it is still 23C there)...
Friday night was little tough: after work (haven;t put the office pictures up yet either...) I had 'Welcome Dinner' with some of my colleagues. Wee had Chinese food - 6th times in a raw (this is how you get people starting to like McDonald's...). We had some decent food here also, I'll upload them at once, when I can download from my mobile. There was one thing I've found unforgettable: the local special stuff, the Shaghai soup. I had never had that before...and probably won't have it again :)
Anyway, the night was very good, especially after a little bit of wine. I guess they've tried to get me drunk:) But anyway, it was fun drinking wine out of 0.5 dl glasses.
After dinner we went bowling, where I did quite all right: this time did not end up being the worst.
At 9:30 I had to take off to meet with some Hungarian guys at Dan's Old Farm House, which is a very nice pub in the city center. I got back home at 5:30, that tells you everything. I've met 4 guys, 3 of them are living here for years. Quite interesting people, hope I get to meet them this week also.
Next day it was quite hard to get some food inside of me before going out for soccer, but I've survived it; after half an hour it was quite fun actually. People here play quite well, especially comparing to Hungary. I guess that means I'm not gonna be a football star either :)
After a nice Indian supper we hit the city, one of Dom's friend, James came along to grab some beers, later his wife joined us also. They took me to quite nice places (Bamboo Brew, Window's, Manhattan) there were bar dancers almost everywhere - dress depening on the place...Oh, yes, The Manhattan, I was there 2 years ago and I'd never forget that place - I fell asleep on the meeting next day... :)
Anyway, there were quite many fine lookin' chicks, but still, Hungarian girls are lot more better! And I'm not being partial.
We took Sunday easy ; getting up around eleven, nice little walk in the city - I have checked out the subway system here: lot more better... Took normal food (McD - it was so good and I was so happy!), than did some shopping and rest.

I'll have the missing pictures later, probably under the name of food and chicks - but don't count on them so much, Lali: it was dark and all I had is my phone with me.


KEPEK: /PICTURES:

Elindultunk kajalni... / Went to get some food...


Kicsit bejebb... / Little bit deeper...


Jobban beljebb...itt mar kiteregetik a csaladi szennyest :) / A lot more deeper...here they put the laundry outside:)


Egy kis metro..nem bkv... / Little bit of subway... not bkv...


Ne feledjuk, honnan jottunk... / Never forget where do we come from...


Nem nagyon lehet bliccelni...30 forintos jegy mellett minek is... / Cannot play hooky here, but there is no reason for it anyway...1 ticket is like 15 cents...


A sushi ma kimarad: / had to leave the sush out:


Seta - Kajat keresve: / Searching for food...


Celegyenes... / Home-stretch...


Vicces sarga mikulasok Norbinak es Pepanak - na meg Nekunk:) / Funny Santas for Norbi and Pepa - and of course fo us:)

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

GKN: Annyia csinosok ezek a kis sargak pirosban! Hozz haza 1-et 2-ot Karacsonyra! Lecci!!!