A ligán belüli széthúzás még komolyabb volt - van egy csomó csapat, ahol csak helyiek játszanak. Méghozzá egész jól. Gyakorlatilag tavaly is rommá verték a kínai csapatok a külföldieket. Na erre pár okos, ahelyett, hogy gyakorolna, kitalálta, hogy kell egy másik liga, mert ez szar, mert van egy csomó csapat, aki nem iszik, nem bulizik meccs közben, s csak arra megy, hogy nyerjen (ezek lennének a helyiek). Oké, tényleg nem nagy élmény egy rakás fapofa ellen játszani, főleg mikor még angolul sem beszélnek, de hát ez van. Jobbak? Nyernek? Egészségükre. Szerintem nem ezen múlik. (Az sokkal inkább zavart pár csapatnál, hogy csaltak a pontozásnál, mint állat.)
Lényeg a lényeg, váltani akartam, több csapattársammal egyetemben. A vége az lett, hogy a kapitány is átment másik csapathoz (vicces, mert mint kiderült, ő is ugyanabba a bárba jött át játszani, mint én, csak a gyengébb csapathoz), a Smokies, mint "team" pedig megszűnt. Ennyi a történet.
Ja, egyébként az I Love Shanghai-hoz jöttem át; tele van fiatal sráccal, a hely szuper, a zene mindig csúcs (rock, hard rock megy általában, néha pár pörgősebb bulizene), az árak rendben vannak, s ráadásul van egy kifőzde alattuk, ahol isteni a kaja! Minden klappol, mondhatni, arról nem is beszélve, hogy jó esélyünk van megnyerni a B ligát idén, mert nagyon jól összejött a csapat.
Nade visszatérve az évzáróra: idén két célkitűzésem volt darts terén:
1. meccsen 180-at dobni
2. megelőzni a csapatkapitányt (Paul) az egyéni pontversenyben.
Na, mindkettő meglett :D:D:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése