Moganshan egy elég híres üdülőhely fenn a hegyekben; rengeteg gazdag üzletembernek, pártembernek és maffiózónak épült itt villája (Maonak és Chiang Kai-sheknek is volt itt üdülőnegyede), s most kezd megint egyre felkapottabb lenni. A környezet nagyon szép, a hegyeket bambuszerdők takarják meg ilyenek. Nem is tudom, miért a hegy lábánál található koszfészekbe foglalt szállást a kedves kolléganő, de hát ez már csak így van. Biztos olcsóbb volt - fejenként úgy 100 forinttal...
A kb. 5 órás odautat busszal tettük meg, majd a "szálloda" elfoglalása után ebéd, majd tréning.
Este annyi jó program állt rendelkezésünkre, hogy inkább elmentünk aludni, miután 2 órán át keresve sem találtunk egyetlen bárt sem, ahova be lehetett volna ülni sörözni. Pedig a társaság hangulata megvolt hozzá :)
Másnap megint tréning, majd délután egy kis kirándulás a környéken. Fenn a villák közül megnéztünk egyet, ahogy egyszer Mao vezérünk megpihent pár órára - csináltak neki itt egy múzeumfélét; nem nagy szám, viszont a házat az idegenvezető szerint Hudec tervezte, azért említem meg.
Harmadnap volt megint egy kis kirándulás, aztán irány haza.
Ja, végig kínait ettünk, szóval szerintem fogytam 1-2 kilót, amit visszaérkezés után Maurice-szal és Virallal a Don Pepe-ben ellensúlyoztunk egy kicsit.
Guggoló sor (helyre raktuk őket:)): Joan, Cathy, Zhou Jie, Caroline, Angela es Susan.
Jah, voltunk játszótéren is. Nem akartam bemenni, de kötelező volt. A helyiek nagyon élvezik ezeket a helyeket, mivel belül sose nőnek fel. Ez a örökifjú belső gyerekség csak akkor rossz, ha vitára és vagy sértődésre kerül sor...

Viral: "Ó, ez könnyű!" :)


A kedvenc játékom: üsd a csótányt!
Van pár kép a természetről is...ja egyébként az összes kép Alex © mester műve.
1 megjegyzés:
te is dragonboatozol, Greg? nem is tudtam
pnorbi
Megjegyzés küldése